Bangtan Z /JiKook/

7. rész: "Vérbe fagyott mosoly"

"- Oh, helló hyung! Rég láttalak. - Üdvözölt büszkén mosolyogva le rám."

- Elég régen! - Pillantottam fel meglepetten.

- Hogyhogy egyedül vagy? A többiek? - Kérdezte döbbenten s pisztolyát elvéve fejemtől.

- Az hosszú.. most egyenlőre egyedül vagyok.

- Yugyeom, mi tart ilyen sokáig? - Lépett be Jaebum az ajtón.

- Jae hyung, nézd ki van itt! - Vigyorgott.

- Jimin?! Jesszus, na ezt nem képzeltem volna, hogy pont beléd botlunk. Egyedül van? - Kérdezte leesett állakkal.

- Elvileg igen, azt mondta. Gyere velünk, ha egyedül vagy. Van egy táborhelyünk, ahol letelepedtünk egy időre. Akad egy hely, nem kell egyedül kint bóklásznod. - Tette fel ajánlatát Gyeomie.

- Nem akarok teher lenni, hogy aztán velem is osztozni kelljen.

- Barátok vagyunk, legalábbis részemről biztosan. - Mosolygott vállamat veregetve.

Összeszedtem a gyógyszereket az állvány alól, valahogy sejtettem, hogyha ők a szálláson osztoznak majd velem, az ételen s minden máson, valószínűleg nekem is azokon, amiket találtam. Nem volt szívem lelépni, befejezni a kutatást Jungkook után, de egy kis pihenőre volt szükségem, s egy biztonságos menedékre. Egy kicsit maradok majd, aztán újra indulok. Ha kell, bejárom városunk egészét, de meg kell találnom.

- Na és.. hogy történt, hogy most egy szál magadba élsz túl? - Érdeklődött Jaebum.

- Miután kitört ez az egész, pár nappal utána menekülnünk kellett. Az Entertainmentnek annyi volt, így a nagy vasútállomáson kötöttünk ki. Ott laktunk hetekig egy vonatba. Fogytán volt az étel, a víz, minden, fegyver is kellett. Neki indultunk, hogy átkutatjuk a környéket, de arra járt egy halom húsevő.. bebújtunk a vonatkocsik alá, mikor meg majdnem elvonultak, rosszul lettem, így akik hátul mentek lemaradva, aztán az összes felénk jött. Elfutottam az erdő felé, nem volt választásom. Éppen, hogy futni bírtam egy darabig, utána segítettek a többiek. Durván körbe vettek, így Jungkooknak megszületett a fejébe az ötlet, hogy elmegy a másik irányba, és eltereli őket. Utána pedig valahogyan visszatér, de hat hét után nyoma veszett. Minden nap vártam és vártam, nem ettem, alig ittam, alig szólaltam meg is. Kialvatlan voltam teljesen, rosszabbul néztem ki, mint egy fertőzött. A többiek olyan könnyen vették, mintha idővel megváltoztak volna.. aztán az új főnök Yoongi lett, és úgy döntöttek, hogy tovább állnak, mivel fogytán a készlet, és nem várhatunk örökké. Én elmentem megkeresni, elválva a többiektől, nem tudom most merre lehetnek. De még nem sikerült megtalálnom. Azt hitték, talán hiszik is, és próbálták a fejembe verni, hogy halott. Holott én tudom, hogy életben van, érzem. Ti esetleg.. nem találkoztatok vele? - Meséltem hosszan.

- Nem láttuk. Te vagy az első élő ember, akivel azóta találkoztunk. Helyben maradtunk, felgyújtották az épületet, ahol voltunk. Szóval annak is vége. Elképesztő, hogy két nap után még öntötték a reményt az emberekbe, aztán hirtelen elkezdték bombázni és leégetni a város egyes részeit. Nem gondoltam volna, hogy elmenekülnek, ahelyett, hogy megpróbálnák megoldani a helyzetet. - Reklamált Yugyeom.

- Ennek a világnak már lőttek, ha Dél-Korea két nap alatt elbukott, akkor a többi hely sem lehet túl különböző szituban.

Negyven perc gyaloglás után végül odaértünk. Közben vettem be gyógyszert, attól tartok, hogy egy darabig ilyen lesz, talán rosszabb is. Nekik még nem mondtam el, hogy beteg vagyok, így lehet, ha rosszul leszek megint, megdöbbennek majd, de nincs sok erőm még egy hosszú történetre.