Fekete és fehér virág

4.rész

A mini infarktus után ráförmedtem:

- Ezt most miért kellett? Miattad odalett az almám!
- Jól van Hófehérke, majd veszek neked másikat. - majd miután leesett neki hogy a Hófehérke mindenhogy illett rám ebben a szituációban még jobban mosolygott, és elindult, de mikor észrevette, hogy nem megyek utána megállt. - Nem jössz? Vagy vigyelek?
- K-Kösz nem... - indultam meg gyorsan.
Ő most mégis hova jön? Még sose láttam a környéken. Lehet az egyik haverja, vagy valakije erre lakik. Vagyis reméltem hogy így lesz, de mikor megálltam a kapuban, hogy kinyissam és ő még mindig szorosan mögöttem volt, rá kellett sajnos jönnöm, hogy ő hozzánk akar jönni.
- Köszönöm, hogy testőrködtél, hogy senki ne ijesszen meg megint. Szia~
Nem szól semmit, csak értetlenül oldalra dönti fejét és úgy néz le rám. TUTI HÜLYE! Kínaiul kéne neki mondanom?
De még mielőtt ezt megtehettem volna kikapja a kulcsot a kezemből és kinyitja a kaput, majd megfogja a csuklómat és behúz, egészen a bejárati ajtóig nem enged el, majd másodjára eltalálja a jó kulcsot és máris a házban voltunk. Bent megáll majd ismét rám néz.
- Te hülye vagy? - kérdeztem hangosan kínaiul, amin ő ismét csak nevetett.
Tuti nem százas. Lehet perverz...akkor viszont bajban vagyok.
Leveszi a cipőjét, majd a táskájában kutat valami után. Fegyver?! Kés?! Vagy valami pervez cucc?! Gyorsan beállok támadó állásba...de csak egy füzetet vett elő.
- Mivel ma nem voltál suliban, így elhoztam neked amiket ma vettünk. - mosolygott továbbra is aranyosan, jó fiú módjára.
Tátva marad a szám a meglepődöttségtől és az értetlenségtől. Akkor most mi van? Ez a srác nem is létezik, csak a képzeletemben? Vagy álmodok?
Amíg így magamban gondolkoztam a füzetét a számba rakta és ismét csak nevetett rajtam...
Szóval ott álltam az előtér közepén Yuk Hei matek füzetével a számban...teljesen normális látvány, nem?
Végül leültünk az ebédlőben az asztalhoz. Én csak néztem őt, ő meg pakolta kifele a cuccait. Nem értem. Ez így túl gyanús. Tuti kér majd valamit cserébe.
- Amúgy aggódtam- szólalt meg végre.- Tegnap csak úgy eltűntél, ma meg nem is jöttél. Már azt hittem megtetted...
- Nem fogom....egyenlőre...
- Ez nem volt valami bíztató. - mondta dúrcás arccal. - Na, hozd a cuccodat.
Miután visszajövök a szobámból és leülök megint vele szembe elkezdi nekem magyarázni a ma vett tananyagokat. Igazából elég vicces volt, mert nem jutott eszébe minden szó koreaiul és így spontán kínaiul mondta azokat a szavakat, reménykedve, hogy értem...ami igazából nem mindig volt így.
- Egyébként miért hív mindenki Lucasnak? - törtem meg a magyarázását.
- Amerikában így hívtak. Könnyebb volt nekik kimondani, mint a Yuk Hei-t, és azóta rajtam ragadt, meg szerintem menő.
- Nekem a kínai neved jobban tetszik. - vontam meg a vállamat, bele se gondolva mit mondtam neki, és csak tovább másolom a példákat.
A fiú féloldalas mosollyal elfekszik az asztalon és engem figyel, ami elég zavaró volt, nem tudtam rendesen koncentrálni.
Nagyjából mindent leírtam amit aznap vettünk a suliba, Yuk Hei meg rendesen elmagyarázott mindent.
- Szóval ilyen érzés, mikor beteg vagy és az egyik barátod az osztályból elhozza a házit~ .- mosolyodtam el szomorkásan, majd egy kisebb sóhaj után átnyújtom az asztalon a könyveit és füzeteit. - Köszönöm.
- Nincs mit. -vigyorgott már megint. - Látod, nekem már túl sok mindent köszönhetsz, szóval már igazán viszonozhatnád valamivel~
M-MIIIIIII???? Mivel? Hogy? Ezt hogy érti? Mit akar?
- Mondjuk valami kajával, mert éhen halok! - nyávogta nyűgösen a hasát simogatva.
Áhhhhhhh szóval erre gondolt...huhh.
Gyorsan felállok és kinyitom a hűtőt, de semmi kész étel nincs benne, így kénytelen voltam neki főzni. Amíg én a kaját csináltam addig ő elkezdett nézelődni a házban. Megnézegette a kirakott fényképeket és hozzápiszkált mindenhez.
- Ülj le, mindjárt kész!!!
Most szót fogadóan megcsinálta amire kértem, majd mikor az asztalra tettem a kaját megkordult a hasa és kicsit kínosan kezdett szedni belőle.
- Én mondtam hogy éhes vagyok.
Szerencsére ízlett neki, szóval jó sokat evett, de mielőtt befejeztük volna az evést anya hazajött.

-A-anya.... - ijedtem meg kicsit, Yuk Hei meg teli szájjal nézett megszeppenve szülőmre.

- Jó estét. -mondta miután lenyelte a falatját. - Wong Yuk Hei vagyok, Eun Hae mellett ülök az osztályban. -mosolygott ismét.

- Hello. - csillant fel furán anya szeme. - Én Eun Hae édesanyja vagyok. Ti barátok vagytok?

- Igen/NEM!! - válaszoltuk egyszerre a fiúval.

Miért mondta azt, hogy igen? A barátjának tart?

- Na de Eun Hae! Mióta hazudsz te nekem? - nézett rám karba tett kézzel anya.

- Azt hittem a tegnapi után te is a ba--...

- Késő van! Menned kéne! - álltam fel gyorsan majd megfogtam a karját meg a táskáját és az ajtó fele húztam.

- Mi? De hát még csak most-....

- Gyereee!! - rángattam magam után nagy nehezen, majd a füléhez hajolva suttogtam.- Nem tud anya semmit a tegnapról.

- Semmit? - nézett rám meglepődve, majd szó nélkül húzni kezdte a cipőjét. - Örülök, hogy megismerhettem, és köszönöm az ételt. - intett vissza anyának hatalmas helyes mosollyal az arcán.

- Csak menj már! - lökdöstem türelmetlenül.

Mikor végre elment anya egyből belémkarolt és leültetett maga mellé a kanapéra.
- Szóval ki ez a helyes fiú? - vigyorgott izgatottan.
- Anyaa~
- Igazából arra számítottam, hogy először egy barátnőt hozol haza, akivel ki szoktad beszélni a fiúkat, meg a többieket. És majd megkérdezed, hogy itt aludhat-e, és csajos estét tartotok - lendült bele a képzelkedésekbe. - De soha nem gondoltam volna, hogy a fiúdat hozod haza.
- Anyaaaa~ - nyűgösködtem teljesen lesokkolva. - Ő nem a fiúm!!! Még csak barátomnak se igazán mondhatom, csak egy osztályba járunk és mellette ülök. Ennyi!
- Ahaaaa~ és akkor ő miért mondta azt, hogy a barátja vagy? Miért volt itt és miért csináltál neki rament? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Ez most egy bírósági kihallgatás? - néztem körül. - Csak a mai tananyagot magyarázta el, és a kaját meg a segítségéért kapta.
Hosszas magyarázkodás után, anya végre elhitte hogy mi a helyzet, majd mehettem fürdeni. Mikor bedőltem az ágyba anya bejön hozzám.
- Szerintem ezt itt hagyta az osztálytársad.- hozta be a tolltartóját. - Amúgy kínai?
- Ohh... - vettem át az "elhagyott" tárgyat. - Amúgy igen, kínai.
Miután ezt megbeszéltük ő is ment a saját szobájába, de egyszer csak felkiált:
- Megvaaan!! - futott át hozzám izgatottan. - Ő volt ott a családjával, mikor még sulikezdés előtt bementünk az iskolába. Ők jöttek utánunk. - vigyorgott ő is mint a vadalma. - Tudtam én, hogy ismerős valahonnan. - sétált vissza szép lassan saját szobájába.
Ma mindenki ijesztget...áhh~

Másnap már mentem suliba. Megint, ugyan úgy egyből leülök a helyemre és csak nézem a felhőket. De mikor bevágódik az ajtón Yuk Hei eszembe jut, hogy elhoztam a tolltartóját. Már épp nyúltam a táskámért, de valahogy mégis lefagytam. Hogyan kéne neki odaadnom? Így nagyon gáz mindenki előtt, lehet félre is értenék. Mindegy, már csak 10 perc és becsengetnek, majd valahogy sunyiba odaadom neki.
Elkezdődik az óra, s a szemem sarkából figyelem a többi embert, hogy senki ne lássa, majd félénken megbököm a vállát, mikor a táskájában kutat aggódva.
- Ezt...nálunk hagytad. - suttogtam, majd átnyújtom neki.
- Ahh köszi. - mosolygott megkönnyebbülve.
Túl sokat mosolyog, és túl szép a mosolya. De a lényeg, hogy sikerült észrevétlenül megvalósítanom a tervem...vagyis azt hittem. Szünetben az osztály fő ribanca, Byung Hee odaáll Yuk Hei asztalához és kicsit bedől, hogy jobban a dekoltázsa közé láthassanak.
- Mi van közted és a Szellem között?
- Mi? - pislogott nagy szemekkel, majd felém fordul, s vissza a lányhoz. - Nincs semmi.
- Akkor mit adott át neked? - hajolt közelebb a fiúhoz, aki láthatóan nem jött zavarba a majdnem kieső mellek láttán.
- Csak egy tollat... - nézett ismét rám.
- Akkor jó, szóval akkor még megszerezhetlek magamnak~ - reménykedett a ribi.
- Sajnálom, de nem jól hiszed. - állt fel helyéről, s a jelentős magasságkülönbség miatt lenézett a lányra.
- Mi? Miért?
- Mert van barátnőm. - kacsintott a lányra egy huncut mosollyal az arcán, majd kisétált a teremből.
- Na Byung Hee jól beégtél. - nevette az egyik lány, majd rákezdték a többiek is.