Fekete és fehér virág

5.rész

Sajnos nem csak Byung Hee volt teljesen meglepődve, hanem én is, és még jó pár lány. Habár eddigi ismereteim alapján akár hazudhatta is ezt, hisz elég sok lány akaszkodik rá, és lehet megunta. De ha belegondolok, hogy milyen helyes, akkor simán lehet barátnője. Úristen, miket gondolok? Mindegy.
Egész nap ezen agyaltam, és ebből kifolyólag tök sokat néztem a hülye fejét, még órákon is. Matekon mikor önálló feladatokat kaptunk egyszer csak lehajtja a fejét a padra és lehunyja szemét. Arccal felém van fordulva, s én is ugyan így lefekszek a padra. A nap pont úgy sütött, hogy megvilágította egy csíkban arcát. Igazából még soha nem figyeltem meg milyen is, de gyönyörű hosszú szempillái vannak. Vicces, mert igaz, hogy most csak az egyik fülét látom, de nem szimmetrikusak. Az egyik teljesen íves, kagyló formájú, a másik pedig olyan mintha meg lenne gyűrődve. Miért van egy srácnak ennyire szép ajkai? Ennél a pontnál időztem el a legtovább, majd az éppen bámult ajkak egyszer csak megmozdultak.
- Mi olyan érdekes rajtam? - suttogta, de most teljesen komolyan kérdezte, nem is mosolygott.
- S-Semmi. - ültem fel gyorsan, majd a hajammal eltakartam arcomat és csináltam tovább a matek példákat.
Úristen de gáz. Eddig még sose beszélt így hozzám, ilyen komolysággal...vagyis a tetőn igen, de az más...olyan mintha haragudott volna, vagy nem is tudom. Mindegy.
A nap végén mikor megyek ki a suli kapuján pont előttem sétál, de egy lány elkezd felé szaladni, majd a nyakába ugrik.
- Mei~ - csókolta meg a lányt, majd megölelgette.
M-MI VOLT EZ? Gyorsan elhúztam mellettük, szinte futottam, de még ránéztem a lányra. Nagyooooon szép. Nem csoda, hogy a barátnője, illenek egymáshoz. De akkor is, eddig nem vettem észre, hogy lenne barátnője.
Szóval a barátnője is kínai, mert Mei-nek szólította, vagy csak kínai beceneve van...hüm. Az élet nagy kérdései...jelenleg.
Ahogy ezen töprengtem, valahogy megint nem siekerült felmérnem a távolságokat és nekimentem egy srácnak.
- Héé! - fordult hátra idegesen.
- B-Bocsánat...- kaptam a fejemhez lefele nézve. Nem mertem megnézni, hogy ki az, csak gyorsan meghajolok és megyek is tovább.
- Ő az a szellem a szomszéd teremből?
- Igen, nagyon fura lány.
Nem akartam, mégis meghallottam ezt a beszélgetést. Bárhol vagyok, bármit csinálok, nincs olyan hely, ahol ne kapnék valamit megszólást.
Mikor hazaérek gyorsan átöltözök és megyek vissza a központba, vásárolni akarok magamnak valami új cipőt. De sajnos elég rosszul választottam ruhát. Mivel eleve nagyon világos a bőröm és a hajam is fehér, talán nem fehér ruhát kellett volna felvennem. A bevásárló központban ismét sokan megbámultak, ujjal mutogattak rám, és rólam súgdolóztak. Ráadásul nem találtam sehol olyan cipőt amilyet szerettem volna, ha meg valamelyik megtetszett akkor meg vagy nem volt a méretemben, vagy nem tetszett a színe. Nehéz eset vagyok, tudom. Így kicsit szomorúan leülök az egyik padra egy jegeskávét szürcsölgetve, közben az embereket nézegetem. Mindenki van valakivel. A feleségével, az anyukájával, a párjával, a gyerekével, a szomszéddal, a haverjával, a férjével, vagy a kutyájával. Csak én vagyok egyedül....vagyis majdnem. A mellettem lévő padon egy kislány egyedül üldögél, és pont engem bámul. Mondjuk ki mást nézne, én vagyok itt a legnagyobb cirkuszi atrakció, főleg most, hogy a ruhám is fehér. Rámosolygok a kislányra, mert ettől általában megijednek, vagy elundorodnak az emberek. De ez most valahogy mégsem jött össze. A kislány csak visszamosolygott rám, majd leszáll a padról és közelebb sétál hozzám, persze tisztes távolságot tartva.
- Te egy szellem vagy? - kérdezett rá ártatlanul.
Na, témánál vagyunk.
- Ha meg tudsz érinteni, akkor nem vagyok szellem. Gyerünk, próbáld ki! - nyújtottam felé a kezem.
Ránéz a kezemre, majd még közelebb jött hozzám és óvatosan nyúl a kezem felé, majd miután megtudott érinteni boldogan elmosolyodott és rendesen megfogta a kezem. Ezen úgy meglepődtem, hogy visszamosolyogni is elfelejtettem, pedig most tényleg jobb kedvem lett. Talán mégis van számomra remény.

- Te is elvesztetted az anyukádat? - kérdezte a kislány, miután leült mellém.
- Tessék? Ja, nem. Én egyedül jöttem. Te elvesztetted az anyukádat? - néztem rá aggódva.
- Igen.
- Segítek megkeresni, jó? Már biztos aggódik érted. Gyere~
Felállok és a kezemet nyújtom neki, belém kapaszkodik, majd elindulunk.
- Hogy néz ki anyukád?
- Ő nagyon szép. - válaszolta mosolyogva.
De mit is vártam válaszul kb. egy 5 éves gyerektől.
- Milyen színű felső van rajta?
- Kék.
- Ahh~ -gyorsan körülnéztem, de szerencsénkre pont egy csomó nőn volt kék felső. Ma tartjuk a kék napot, vagy mi?
- Vegyél fel! - engedte el kezem majd karjait a magasba emelte.
Akaratos, de aranyos kölyök. Felveszem az ölembe, majd így megyünk tovább. Kicsit még így keresgetjük az anyukáját, majd inkább odamegyünk egy biztonsági őrhöz és elmondjuk neki, hogy mi történt, de szerencsére felcsendül a kislány neve mellőlünk.
- Min Mi!! - futott oda hozzánk egy anyuka, majd átvette a gyereket, de így ki is lökte a kezemből a jegeskávémat, ami még ráadásul a ruhámra is felcsapódott.
Furcsán végignéz rajtam, majd csak megfordul, s a gyermekét kezdi el nézegetni, hogy jól van e. Na, jó kis anyuka az ilyen. Elhagyja a saját gyerekét, kárt okoz a másiknak és még bocsánatot se kér. Na tudjátok hova menjen!!!
Otthon még nekiállok a házit megcsinálni, majd megyek aludni. Mára bőven elég volt a mai napból.
Másnap már hétvége, szóval egész nap otthon voltam, aludtam, ettem, sorozatot néztem és tanultam, meg kicsit rajzoltam. A rajz viszont valakire hasonlított, de nem jöttem rá, hogy kire.
Hétfőn ismét zötyöghettem be busszal a suliba, és...megint láthattam Yuk Hei hülye fejét.
- Jó reggelt~ - köszöntött miután lehuppant a helyére.
- Jó...reggelt... már akinek az...- mondtam "nagyoooon vidáman".
- Mi történt? - hajolt közelebb érdeklődve.
- Semmi, csak a szokásos...
- Tető?
- Tető... - sóhajtottam, majd lefejeltem a padot. Még mindig ezzel jön?
- Nincs tető!!!
- De te mondtad...
- Nem mondtam!!!
- Tényleg hülye.... -motyogtam a padnak.
- Miért nem mondod el mi a baj? Lehet tudok segíteni. Tudod, nekem bármit elmondhatsz~
Ezeket még a tetőn mondta. Igazából olyan ideges lettem attól, hogy elkezdett faggatni, hogy szívem szerint ráordítottam volna, de inkább csak felültem, erőt vettem magamon, és rámosolyogtam.
- Nyugi, nem komoly, nem számít.
Csak megvonta a vállát és hagyott. A nap hátralevő részében nem is zaklatott ezzel. Szünetekben megint csak rajzolgattam.
- Ezt te csináltad? - akadt ki Yuk Hei, majd mellém sétált, hogy jó szögből láthasson rá a rajzomra. - Úgy néz ki mint MeiMei~
Tényleg. Kicsit hasonlít a barátnőjére.
- Szerinted kifestőzök? Még jó hogy én csináltam.
- Én is akarok!!!
- Mit?
- Engem is rajzolj le! Tudod mint a Titanicba. Akt képeket is vállalsz?
- Hülye perverz!! - könyököltem bele a hasába.
- Jól van na, csak vicceltem. - nevetett, miközben a hasát fogta begörnyedve. - De tényleg nagyon jó.
- Köszönöm...
- Van még több is? - vette ki a kezem alól a rajzfüzetemet.
- Add vissza! Yuk Hei!! - álltam fel, s próbáltam volna visszaszerezni, de túl magas volt és amilyen magasra csak tudta eltartotta tőlem.
- Miért? Mi van benne? - vigyorgott gonoszul, majd ahogy próbáltam visszaszerezni véletlen beleszakított az egyik lapba, így szinte keresztbe vágta az alkotásomat. - B-Bocs...nem direkt volt... - visszanyújtja megbánóan.
Ez már sok! Olyan mérges lettem rá, hogy majdnem pofon vágtam, már a szemét is behunyta, miszerint felkészült a csapásra, de valahogy mégsem tudtam megtenni. Visszaeresztem magam mellé a kezem, majd kissé könnyes szemekkel néztem rá.
- Inkább menj és foglalkozz a barátnőddel...- ezek után elfutottam, megint a tetőt vettem célba, de sajnos ezt ő is tudta, így utánam futott.
- Eun Hae!! - sprintelt utánam amilyen gyorsan csak tudott.
Az egyik lépcsőfordulóban elkapott, és a földre estünk, de még így is próbálkoztam kiszabadulni szorításából.
- Engedj már el!
- Nem! - fogta le kezeimet erősen, ami fájt is.
Csak néhányan voltak a folyosón, de ők mind végignézték a kis verekedésünket. Mégis próbálkoztam tovább, végül is, nulla eséllyel. Túl erős.