Fekete és fehér virág

2.rész

Óra után rohanok a mosdóba, majd kézmosás után mikor nyitnám ki az ajtót a folyosóra, egy felsőbbéves lány szorosan a fal mellett sétált, így véletlen nekiütközött az ajtónak.
- Mit csinálsz te szerencsétlen?! - förmedt rám, majd mikor meglát még hozzá tette - Hülye szellem.
Egyből bocsánatot kérek, mélyen meghajolok és sietnék vissza a terembe, de kigáncsolnak.
- Csak visszaadtam. - mosolygott rám gonoszul az előbbi lány.
Mindezzel csak az a baj, hogy rengetegen voltak a folyosón, és mindenki minket nézett. Már épp álltam volna fel mikor valaki megáll előttem és a kezét nyújtja felém. Az új srác volt az. Aggódva nézett rám hatalmas fekete szemeivel, viszont nem fogtam meg a kezét, nem bíztam benne, magamtól álltam fel. Viszont szegény ezen úgy meglepődött, hogy ugyan úgy kifele nyújtott jobb kézzel néz a padlóra, ahol én fetrengtem, így adtam neki egy pacsit.
- Azért köszi. - dobtam oda neki ezt a két szót, majd elindultam vissza az osztályterembe.
- Hé~ Angyal! - futott utánam vigyorogva. - Miér-
- Ne hívj angyalnak! - vágtam a szavába.
- Akkor Szellem?
- Az még rosszabb... - motyogtam, továbbra is a padlót bámulva.
- Akkor mi a neved? - biccentette érdeklődve oldalra fejét.
Még senki nem kérdezte vissza a nevem. Senkit nem érdekelt, hogy hogyan is hívnak, mindenkinek épp elég volt annyi, hogy Szellem. Szóval kis lefagyás után tudtam csak kimondani, hogy:
- Kim Eun Hae.
- Eun Hae~, szóval akkor miért nem fogadtad el a segítségemet?
- Csak mert....egyedül is fel tudok állni.
- Úgy néztél ki, mint akinek még sose segítettek volna és nem tudnád, hogy mit is csinálj. - nevetett fel szórakozottan, én meg csak továbbra is lefele hajtott fejjel sétáltam mellette. - Ugye ez nem így van? - következtetett a csendből.
- És ha igen?
- Lucas!! - visított fel valaki előttünk, amire már felkaptam a fejem, majd egy lány nekicsapódott az új srácnak.
Yuk Hei elkezdett beszélni a lánnyal, én meg csak kikerültem őket, bementem a terembe és elfoglaltam helyemet. Az osztályban ismét megfagyott a levegő, majd halkan sokan rólam kezdtek el sugdolózni, így inkább elővettem a rajzfüzetemet és firkálgatni kezdtem.
Elég lassan telt el ez a nap. Yuk Hei próbált volna velem beszélgetni, de minden lány rá volt akaszkodva és kérdezősködtek tőle. A buszmegállóban várakozva egyszer csak leül elém egy kis termetű kutya. Szegény elég sovány volt, és nem nézett ki vérengző fenevadnak, így leguggoltam hozzá és kivettem a táskámból a megmaradt kajám, majd neki adtam. A kutya hálásan csóválta farkát, majd tovább szaladt, s a következő utcasarkon befordult. Hosszú buszozás után végre hazaérek és levetem magam az ágyra.

Ekkor még nem tudtam hogy már nem sokszor fogunk találkozni.

Másnap reggel a buszból nézelődve egy fekete kocsiból egy ismerős arc idétlen vigyorát láttam. Yuk Hei integetett át lehúzott ablakon keresztül . Lassan és félénken én is visszaintettem neki. A suliba beérve ő már ott volt és vagy 10 lánnyal beszélgetett. Az egész aula attól zengett, hogy " Lucas oppa!!" Idegesítő.
- Angyal! - vigyorodott el mikor megpillantott, majd arrébb tolt pár lányt és odasétált mellém.
- Mondtam hogy ne hívj így! - morogtam majd csak sétáltam tovább a teremig.
- Bocs. De hogy is hívnak?
Ennek tuti víz van az agya helyén.
- Eun Hae.
- Ja tényleg. Amúgy mióta tudsz kínaiul?
- A régi sulimban voltak kínai órák, de annyira nem megy jól. - válaszoltam mindezt kínaiul.
- Pedig elég ügyes vagy. - dicsért meg anyanyelvén. - Azt hittem itt senki nem fog megérteni.
Jó neki. Bár engem is megértene valaki! Hiába beszélek koreaiul, engem a kinézetem miatt nem értenek meg.
Egy kisebb sóhaj után leülök a helyemre. Várjunk! Ez olyan fura. Ezalatt az egy nap és ez az egy reggel alatt többet beszélgettem vele, mint eddigi életemben az összes emberrel akivel csak beszélnem kellett. Beteg lenne? Lázas? Vagy színvak? De a fehéret a színvakok is fehérnek látják...ez nem stimmel.
- Yuk H-...
Eltűnt. Mindegy is. Nem kéne reménykednem abba, hogy valaki is a barátom lesz.
Matek órán majd elaludtam olyan unalmas volt, de a második óra tesi, amin már nem aludhatok. A tesi tanár nagyon szigorú, és jól megdolgoztat minket. De ez csak a bemelegítés volt, a sok futás, nyújtás és egyéb gyakorlatok után vegyes csapatban kosaraztunk. Az egyik csapatkapitány Yuk Hei, a másik Dong Woon, az osztály legmagasabb sráca. Először az új srác választ.
- Eun Hae~ -hangzott el legelsőnek a nevem, majd már mondták is a következő ember nevét.
Életemben először történt az, hogy engem választottak elsőnek ilyen dologban, mert általában mindig én maradok utoljára és akihez kerülök az a béna csapat. De legalább megjegyezte a nevem. Végre valaki.
Elég szerencsétlen vagyok a sportokban így a régebbi sulimban sosem passzoltak nekem, még hozzá se érhettem a labdához, mert az undorító és elátkozom a labdát, de ha ez mégis megtörtént volna mindenki leordított. Most meg?! Ez a hülye félvér nekem passzolta a labdát, és nem találtam a kosárba, így gyorsan megtudta szerezni a labdát a másik csapat és nekik lett pontjuk. A csapatból mindenki mérgesen nézett rám.
- Majd legközelebb sikerül. - borzolta össze a hajamat a csapatkapitányom.
Csak ő nem haragudott rám. Talán azért nem, mert ő passzolt, szóval az ő hibája. Háhh!!!
Gyorsan megigazítottam a hajam, majd folytatódott tovább a meccs. Yuk Hei ismét nekem passzolt, de most tényleg próbálkoztam, bele akartam találni a kosárba, de valaki ismét kigáncsolt, s vagy 2 métert csúsztam a földön. Hosszú nadrág volt rajtam, mégis éreztem, hogy felhorzsolódott a bőröm és vérzik.
- Eun Hae~ Jól vagy? - futott oda hozzám a csapatkapitányom.
- Hagyjál! - toltam el kezét idegesen.- Ez a te hibád!! - kiabáltam, majd felálltam és kimentem a teremből.
Nagyon fáj a lábam. Sokkal vékonyabb a bőröm, mint a többi embernek, így sokkal könnyebben sérülök meg. Főleg, hogy már tegnap is elestem, így már azóta lila és zöld színekben pompázik a lábam. Visszabicegek az öltözőbe és átveszem az egyenruhámat. Az orvosiban lefertőtlenítik a sebem, majd betapasztják. Az osztályfőnök viszont nem engedett haza, mondván, hogy ennyibe senki nem hal bele. Ami amúgy igaz, de akkor sincs kedvem a suliba maradni. A folyosón várakozok amíg véget nem ér az óra, közben rajzolgatok.
A többi órát végigszenvedtem, a tantermet én is segítettem feltörölni, majd végre mehetek haza. A buszmegállónál ismét ott van a tegnapi kutya.
- Bocsi, most nem maradt kajám. Remélem nem haragszol. - simogattam meg fejét, majd ismét elszaladt.
Anyának mindig csak annyit mondok, hogy nem történt semmi izgi a suliban, szóval nem mondom el neki ha bántanak vagy ha beszólnak. Jobb is ez így.
Levetem magam az ágyra, majd a plafont bámulva gondolkozok.

Nem kellett volna megbántanom...hisz már nem sokszor fogunk találkozni.