Egymáshoz tartozunk

9

A teremből nyílott még egy ajtó. Gondolom az lesz a zene terem. Az érzéseim pedig nem csaltak, mert amikor a hölgy kinyitotta az ajtót egy óriási terem fogadott tele hangszerekkel, középen egy zongorával.

-Akkor halljuk mivel készült! - mosolygott a hölgy.

Leültem a zongorához, majd behunyva a szememet rátettem a kezem a billentyűkre és a legjobb formámban játszani kezdtem a már nagyon ismerős darabot.
Annyira átadtam magam a darabnak, hogy az sem érdekel márt, hogy miért játszok.
A darab végén kinyitottam szemeim és csak a csodálkozó tanárokat láttam.

-Nos Miss Clark. Mindannyiunknak a nevében mondhatom, hogy maga előtt nagy jövő áll. A darab amit játszott csodálatos volt, egyetlen hiba nélkül. Nem okozott csalódást, így szeretnék ha szeptembertől mi iskolánkba lépve élje mindennapjait.

-Ez azt jelenti, hogy felvettek?

-Természetesen. Most már Ön hivatalosan is a Zeneművészeti Egyetem tanulója. Gratulálok!

-Nagyon szépen köszönöm, ígérem nem okozok csalódást!

-Reméljük is. További szép napot Emily!

-Köszönöm szépen! Viszontlátásra!

Jézusommm! Sikerült! Felvettek! Tényleg bejutottam! Alig várom, hogy elmondhassam a fiúknak.

A teremből kilépve viszont csak Adamet találtam, ott amit furcsálltam.

-Hol van David? - kérdeztem Adamet.

-Muszáj volt hazamennie. Valami fontos dologról beszélt, de azt mondta, hogy mindenképpen felhív!

-Oo értem! - bigyesztettem le a számat.

-Na de mond már! Mi történt ott bent? Felvettek?

-Igen! Bekerültem! - visitottam.

-Ezaz! Tudtam, hogy sikerülni fog! - örült velem ő is.

Majd olyan történt amit egy ideig nem fogok tudni elfelejteni az tuti.