Poison Of Angel

Ötödik rész

~-Miből gondolod? - kérdezte dünnyögve-És ha igen?
-Akkor kölcsönös érzelmek vannak kialakulóban Louis.~

Szerintem az arcom olyan falfehérre változott, amilyet még a legtapasztaltabb festő is csak egyszer látott, arra amit Harry ilyen közömbösen az arcomba mondott.
Nem hittem el.

Nem hihettem.

Nem szabadott elhinnem,hogy egy ilyen(szó szerint) angyal kinézetű, teljes mértékben tiszta lelkű teremtésnek egy ilyen ocsmány szörnyeteg tetszett meg. Nem létezik. Próbáltam kiolvasni valamit a smaragd és a zöld minden árnyalatát rejtő iríszekből.
Egyszer olvastam, hogy egy szempár sok mindent elárul viselőjéről.
Hogy éppen mit gondol arról a személyről, akivel beszél abban a pillanatban. Hogy milyen érzések bombázzák le a szívét.
Louis abban a pillanatban csak a határozottságot látta.
Viszont később vissza gondolva, több is volt ott.
Kétségbeesés.
Szenvedély.
És még valami amit nem tudott hova tenni.
De azt talán még Hazza sem.
Nem tehettem a vággyal szemben semmit.
Mert én tudtam hogyha egyszer közel kerülök hozzá, nem tudok majd megálljt parancsolni magamnak.
Azt vallom, hogy minden embernek, minden lénynek van egy másik fele,akik ha találkoznak egymással, legyenek ők Jin és Jang, el fogják pusztítani egymást.
Mert egyszerűen csak nem férnek meg egymás mellett, így lettek teremtve.
Legyen szó akárcsak legjobb barátokról, legtöbbször ellenségekről.
De olyan még nem volt hogy szerelmesek legyenek. Az mindkettőt elpusztítja.
És ha rajtam múlik, senki nem fog, főleg nem Ő meghalni.
Ő hozza el az életet mindenhova, nem engedhetem hogy elvesszen.

Nem lehetek mégegyszer olyan önző mint akkor.

1865: az a bizonyos nap

Mint minden nap, ma is mérhetetlen mennyiségű könnyekben keltem fel.
Már meg sem lepődök azon, hogy a párnám tocsog, attól a vízmennyiségtől amit a szemeim álmomban bocsájtottak ki magukból.
Minden estétől félek, attól hogy megint sírógörcsöm lesz, hogy előjönnek a saját démonjaim.
Minden egyes este jönnek, és az arcomba mondják azt, hogy nálam nincs elcseszettebb ember, amit ígyis tudok jól, de azért szeretnek emlékeztetni, minden egyes alkalommal.
A hasam görcsben, a kezem belülső része eszeveszetten fáj, a mindennapi cselekedetem folytán.
Vagdalom magamat. De persze nem halhatok meg. Nem tudok olyan mély sebeket ejteni magamon, hogy forrjanak össze. Azt hiszed nem próbáltam eléggé?
Ugyan. A legfájdalmasabb kínzásoknak vetettem alá magamat, mindhiába.
Reggelre már egy milliméter se látszott meg abból, hogy miket művelek magammal.

Csak egy dolog vethet véget a halál angyalának.
Ha valaki tiszta szívből szereti, és ő maga áldozza fel magát, hogy megmenthesse azt, aki egy kulcsra zárta szívét.

De persze ilyen sosem fog megtörténni.
Viszont azon a napon, amikor megláttam a gesztenyebarna szemű fiút, elhittem hogy lehet megváltás.......

Na, egy kis mellékszál is befut, hogy többet tudhassunk meg Louról.
Sajnálom, hogy ennyi ideig tartott az új rész😷.
Ja és a videó nagyon előhozza az érzelmeid, csak saját felelősségre!