Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?

2. rész

Hogy milyen nyolc éve viszonzatlanul szeretni valakit? Hát én szívesen elmondom annak, akit érdekel. Eleinte elég szar. Főleg, ha az ember szerelmének tárgya egy 160 centi, alacsony, szép szőkés barna hajú, hatalmas kék szemű lány. Ha a világ leggyönyörűbb lánya az. Úgy különösen szar dolog. De nyugi, csak eleinte az. Mondjuk az első négy évben. Valójában nézőpont kérdése csupán az egész.

Épphogy elkezdtem a gimit. Kilencedikes voltam, tipikus stílussal, hosszú, vállig érő barna hajjal, béna fekete gumis fejpánttal, ami akkoriban divat volt. Justin barátommal együtt jöttünk általánosból, megint ugyanaz az osztály, ugyanaz a barátság. Minden jól mehetett volna.
A gólyatábor első napja volt, sőt még el se kezdődött, csak a vasútállomás peronján álldogáltunk, mikor hátulról nekem jött.
- Ne haragudj - mentegetőzött, de fel sem nézett a tabletjéből. - Mindjárt tisztességesen is bocsánatot kérek, egy pillanat és vége van.
Az utóbbival a telefonjának képernyőjén lévő dologra  célozhatott, így hát meglestem, mit is nézett ilyen nagy erőkkel. Anime. Beleszerettem.
- Ez az! - kiabált fel diadalittasan, én pedig kissé összerezzentem. És akkor felnézett. Rám nézett.
Aki nem hitt mostanáig a szerelem első látásra elméletben, annak innen üzenem, hogy itt rohadjak meg, ha ez nem az volt. Ha ez előbb nem is szerettem volna bele, mikor rám nézett, egészen biztosan végem volt. Ott helyben. Esélyem sem volt ellene.
- Ne haragudj, hogy kis híján a vonat elé löktelek - kért bocsánatot huncut szemekkel. - Sophie vagyok.
- Casey - feleltem.
Kezet ráztunk.
- Klassz anime - biccentettem elismerően. Az egyik legklasszabb volt.
- Klassz csaj - ölelte át Sophie vállát Justin.
Valójában én is erre gondoltam.
- Ismeritek egymást? - pillantottam hol egyikükre, hol másikukra.
- A metrónál futottunk össze - válaszolta Jus.
- Téged is megpróbált meggyilkolni? - bólogattam megértően.
- Valahogy úgy - nevetett.
Justin és Sophie azonnal legjobb barátok lettek és ezt becsületesen be is tartották a mai napig. Kevesebb volt köztük, de több sose. A barátságuk mindig megmaradt és kitartott az elmúlt hét évben, csak úgy, mint az én egyoldalú, viszonzatlan szerelmem Sophie iránt.
Persze, Justinnak jobb dolga volt. Ha meleg volnék, feltehetőleg én is lehetnék könnyű szerrel Soph legjobb barátja. Persze így is hamar összebarátkoztunk.
Két probléma volt csak. Az én azonnal szerelmem és Sophie palija, akivel általános nyolcadik eleje óta együtt volt és van.
Jesszus. Hogy is nyerhetnék egy olyan csávó ellen, akivel kilenc éve együtt van? Egy olyan pár, akiken mindig is látszott és látszik, hogy egymással fogják leélni az életüket.
Nem mintha el akartam volna szeretni Sophiet Luketól. Nem mintha el tudtam volna szeretni. De a lényeg csak az, hogy eszem ágában sem volt. Nekem megfelelt, ami volt.

Oké, talán mégsem felelt meg teljesen. Mármint eleinte rendben voltunk. Barátok lettünk, beszélgettünk, együtt mulattunk, elvoltunk. Aztán eltelt egy év, majd kettő. Azt hittem, ki tudok szeretni belőle ennyi idő alatt. Egy év, vagy kettő, akár három. De az idő csak telt, az érzés pedig maradt, sőt mi több, csak erősödött. Elkezdtem beletörődni.
Soph jól bánt velem. Kiváló barát volt és szívéből szeretett, de nem úgy, ahogy én őt. Miután leérettségiztünk, tennem kellett valamit, így hát elkezdtem eltávolodni tőle. Mármint megpróbáltam. Soph kézzel, körömmel kapaszkodott a barátságunkba és belém, gondolva, hogy olyan ez, mint neki Jussal. Eleinte nem találkoztunk, aztán a beszélgetéseink is kezdtek elhalni. Sophnak gondjai volta akkoriban otthon is és az egyetemen is, Jus elmondta nekem. Bármennyire is fájt érte a szívem, bármennyire is segíteni akartam neki, önzőnek kellett lennem és eltávolodnom, hogy tovább léphessek egyszer és mindenkorra.

Így utólag belátom, hogy szar terv volt. Semmivel sem vitt előrébb, még mindig szeretem, viszont nem voltam mellette, mikor szüksége lett volna rám. Azóta is bánom.