Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?

3. rész

1 hónappal a vallomás előtt

- Hogy-hogy Soph minden képén csak anyukájával van? – érdeklődtem Jus foteljében trónolva, Soph instagramját böngészve.

- Kiment hozzá Spanyolországba – érkezett a válasz Justól, aki épp nagyban tanult volna az íróasztalánál.

- És az apja?

- Kérdezd meg őt, ha érdekel – felelte továbbra is a könyvére összpontosítva.

- De én téged kérdezlek – unszoltam hangsúlyt váltva.

- És ha nem tudom?

- Ugyan már. Mindennap beszéltek – vágtam egy pofát, Jusnak pedig megrezzent az asztalon heverő telefonja. – Fogadjunk, hogy most is ő írt.

Lemondóan hajtotta le a fejét és eresztette le a vállait. Vesztett.

Belesajdult a szívem, hogy alig egy méterre ott feküdt az eszköz, amin Soph üzeneti sorakoztak.

Jus sóhajtva letette a tollát és tett egy 180 fokos fordulatot a székével, hogy szembe kerüljön velem.

- Szánalmas vagy – közölte velem a legjobb barátom, mire szívélyesen elmosolyodtam.

- Jól tudom.

- Soph apja nem olyan rég rosszul lett, kórházba került és nem sokkal utána meg is műtötték. Már sokkal jobban van, de nem utazhatott még ekkorát – magyarázta Jus.

Bólintva vettem tudomásul a hallottakat. Olyan érzés volt, mintha egy sziklát dobtak volna a mellkasomra.

- És Soph...

- Mindenáron haza akart utazni a műtétre, de az egyetemen nem akarta elengedni, elég komoly konfliktus volt. Nem izgatta az se, ha kicsapják, megmondta, hogy mindenképp hazajön – folytatta Jus szomorú arccal.

- De nem csapták ki.

- Nem. Miután visszament, letette az összes vizsgáját. Tudod milyen, ha tanulásról van szó.

- Verhetetlen – nevettem fel kurtán.

- Hát igen.

- Te meglátogatod még valamikor? – váltottam egy kicsit témát.

- Egy hónap múlva hazajön. Már nem megyek ki.

Jól emlékeztem arra az őrjítő egy hétre, mikor a tavaszi szünetben Jus elutazott Spanyolországba Soph-hoz. Kis híján odaláncoltam magam az ágyhoz, hogy ne tudjak vele menni.

- Egy hónap. – Ezúttal rajtam volt a sor, hogy sóhajtsak.

- Nem arról volt szó, hogy végre tovább lépsz? – pillantott rám szörnyen jelentőségteljesen Justin.

- Szerinted mégis mit csinálok?

- Szerintem állandóan engem faggatsz, hogy mi van vele és a képeit nézegeted – vágta rá rezzenéstelen arccal.

- Nem tehetek róla – tártam szét a kezem, fejemet hátravetve a kanapénak támasztva. – Szeretem őt.

- Akkor miért nem állsz végre elé és mondod el neki?

- Miért lenne az jó nekem?

- Kerek perec visszautasítana, így könnyeben magad mögött hagyhatnád végre az érzéseid – vélekedett Justin.

Fáradtan lehunytam a szemeim.

- Úgy véled, ha visszautasítana, könnyebb lenne továbblépni?

- Igen.

- Mégis miért? Úgy értem, folyamatosan visszautasít, csupán azzal, hogy valaki másba szerelmes.

- Nézd, Cas. Én csak jót akarok neked. Én voltam az, aki végig melletted állt és végig nézte, ahogy az elmúlt nyolc évben szerettél egy lányt, aki viszont mást szeret. Voltál mellette boldog és szomorú, olykor nagyon szenvedtél, máskor pedig elégedetté tett maga a tény, hogy egyáltalán vele lehetsz, ha így, ha úgy. Viszont mióta elment, te csak egy helyben toporogsz. Nem beszélsz vele, nem keresed, de mindent tudni akarsz róla, hogy mi történik vele, mit csinál, mit érez. Így tovább lépni biztos nem fogsz és megfosztod magad attól is, hogy a barátja légy. Döntsd végre el, mit akarsz és cselekedj!