Szeretlek. Te mást szeretsz. És akkor?

6. rész

A vallomás estéjén

Egyedül ballagtam Gabék kertvárosi házának utcáján a buli irányába, ugyanis Justin Sophieval töltötte a délelőtött és mivel engem nem hívtak magukkal... Viccelek. Igazából Jus hívott, de még az se volt biztos, a bulira eljövök, nemhogy velük mulattam volna hármasban. Most is épp azért voltam három órás késésben, mert alig tudtam elszabadulni a munkából.

Amint beléptem a nyitott kertkapun, megpillantottam Sophiet.

Este tíz felé közeledett, sötét volt, csak az utca lámpái és a kert fényei világították be Sophie arcát. Ott álltam a kapuban és bámultam őt, ahogy összenevetett a barátnőivel. Úgy festhettem, mint valami kibaszott perverz, aki a sötétből kukkolja áldozatát. Általában így festettem Sophie közelében.

Gyönyörű volt. Amióta csak ismertem, minden egyes nap, mikor láttam, szépnek találtam és elbűvölőnek. Akár ébredés után volt kócosan, pizsamában, smink nélkül, akár másnaposan támasztotta WC falát karikás szemekkel, hányásszaggal. Arról ne is beszéljünk, hogy mutatott a szalagavatón, fehér ruhában vagy a banketten vörös ruhában. Minden alkalommal gyönyörű volt, ahogy most is, farmer rövidnadrágban és pólóban.

Úgy vettem észre, sokkal jobban volt, mint egy hónapja, mikor megláttam a plázában. Nem tűnt gondterheltnek, s bár vékonyabb volt, mint kellett volna, mint ami az én ízlésemnek megfelelt volna, már nem volt olyan sovány.

- Casey! – vett észre Luke és mellém sietett. Kezet fogtunk, majd átöleltük egymás vállát és megpaskoltuk a másik hátát.

- Luke, haver! Ezer éve nem láttalak!

- Hazatértem, kapitány! - tisztelgett vigyorogva.

- Pihenj, tengerész – bólintottam elégedetten.

Hát, igen. Ez vagyok én. Ilyen vagyok én. Nem csak, hogy kedvelem az általam nyolc éve viszonzatlanuk szeretett lány barátját, még haverkodom is vele. Hátsó szándék és megtévesztés nélkül. Bírom Luke-ot és ahelyett, hogy irigykednék rá vagy kihasználnám... Még közös, belsős poénom is van vele.

- Cas? – jelent meg Sophie feje Luke válla mögött.

- Soph – mosolyodtam el széttárva a karomat, ő pedig elém lépett és szó nélkül megölelt. Csodás illata hamar betöltötte minden érzékemet, de tekintve, hogy többen is álltak körülöttünk, igyekeztem nem lehunyt szemekkel élvezni a helyzetet, mint egy boldog kiskutya, aki este végre megint enni kap.

- Ezer éve nem láttunk! Hiányoztál – bontakozott ki az ölelésemből Sophie, hogy a szemembe tudjon nézni. Eléggé gyanakodva méregetett.

Jesszusom. Hogy képes a világ legtermészetesebb dolgaként mondani ezt?

- Csak 10 hónap volt – poénkodtam, de ő a fejét csóválta.

- Az épp elég sok – értett egyet Luke nevetve, majd átölelte a vállam. – Mit szólsz a képekhez, amit küldtem?

- Nem voltam elájulva tőlük – jegyeztem meg fapofával, miközben a konyhába igyekeztünk kettecskén.

- MI van? Azt írtad, igenis elvagy – hőbörgött.

- Hazudtam. Az úgy lenne királyság, ha együtt öltöznénk be hajósnak – vágtam egy pofát, mire jóízűen felnevetett.

- Bármikor kijöhettél volna egy kosztüm-partira – kacsintott.

- Szavadon foglak, Scott! – töltöttem magamnak egy pohár sört. – Jövőhéten elutazunk a múzeumba és beöltözünk.

- Állok rendelkezésedre, Tash! – emelte poharát.

- Üdvözöllek itthon – koccintottunk.