Camouflage - Álcázás [2. - Z.M.] - szünetel

17. // Ami eddig csak a miénk volt

  Megcsapta az orromat a vaníliás illat, ami a tegnap este égetett gyertya által az egész szobát elárasztotta, de miután lassan az összes alkalommal elhasználtam egyet, amióta csak lehetőségem volt Zayn-nél éjszakázni, ez már majdnem megszokott volt. És ugyanígy nem lepődtem meg azon a karon sem, ami erősen magához húzott, miközben a tulajdonosa halkan szuszogott a nyakamba, nekem pedig hirtelen eszem ágában sem volt kikelni az ágyból, inkább maradtam volna még így, ameddig csak lehet. Lassan azonban kihúztam a jobb kezemet a szőkés hajú fiú öleléséből és a telefonomra pillantva konstatáltam, hogy két óra múlva már a táncterembe kell lennem teljesen felkészülve a több órás edzésre, ami ma rám vár, és amire egyelőre a legkevésbé sem állok készen. Habár ennek köze sem volt ahhoz, hogy keveset aludtam volna, ugyanis amint tegnap beléptem Zayn házának az ajtaján, immáron Liam nélkül persze, nekem sem kellett több fél óránál hogy lezuhanyozzak és inkább elaludjak, mielőtt még a korábban említett személy hazaér és a maradék energiámat is leszívja. Így már csak arra lettem figyelmes, amint az éjszaka közepén Zayn bemászott mellém, majd a karját átvetette felettem, én meg automatikusan közelebb húzódtam hozzá.
Miután a napsugarak szépen fokozatosan besütöttek a redőny résein, ezáltal ellehetetlenítve számomra a látást a szemembe sütő fénytől, egyre inkább kényszert éreztem rá hogy felkeljek, mindegy mennyire ellenére voltam. Szóval a lehető legóvatosabban lehámoztam magamról az ölelő kart és csendes léptekkel céloztam meg a fürdőt, hogy felfrissítsem a kiadós alvás utáni arcomat. Majd egy ásítás kíséretében sétáltam vissza a hálószobába, ahonnan egy telefon igen hangos csengése hallatszódott ki, majd Zayn káromkodása, ahogy lenyomja az ébresztőt, rá két pillanatra pedig meglátott engem.
- Beszélhetünk a tegnap estéről? – Kérdezte rekedt hangon, mire a szemeim kétszer akkorára nyíltak, mint általában, noha nem kifejezetten tudtam megmondani miért: a gyors tárgyra térés miatt vagy amiért mindezt kora reggel tervezte megvitatni.
- Mit szeretnél beszélni róla? – Kérdeztem semleges hangon, amint a polchoz értem és lehelyeztem rá az addig magamnál tartott hajkefémet, majd kérdően az ágyon fekvő fiú irányába fordultam.
- Nem mondhatod azt, hogy semmiség volt, Ky. – Jelentette ki határozottan, miközben felült.
- Mégis miért nem?
- Mert úgysem hiszem el. - Vágta rá szinte azonnal, ennek az igazságában pedig én sem tudtam kételkedni, ebből adódóan a tekintetemet inkább a földre irányítottam, mert az engem vizslató már-már túl jól ismerő szempár egyenesen megijesztett. – Nézd, ami megtörtént az megtörtént, bár változtatni tudnék rajta, de nem tudok.
- Ezen már túl vagyunk. Nem akarok róla beszélni többet, Zayn. – Ráztam meg a fejemet zavartan, mialatt a tegnap esti érzéseim csaknem újra a mellkasomat szúrták.
- De nekem akkor is muszáj, mert sajnos lesz még rá alkalom, hogy összefuthatunk Gigi-vel, méghozzá nem is egyszer, téged pedig mindegy mennyire zavar, nem akadhatsz ki nyilvánosan. – Magyarázta az ágyon ülő énekes olyan nyugodt hangnemben, amennyire csak képes volt rá, hiszen láthatóan nem akarta veszekedéssel zárni a napot, aztán még azzal is nyitni.
- Elfelejted, hogy ez kicsit sem ilyen egyszerű. – Jegyeztem meg emlékeztetésül.
- Ez nem jelenti azt, hogy te nekiállhatsz vitatkozni egy díjátadó közepén. – Rázta meg a fejét ezúttal ő, de az idegességnek még csak nyomát sem fedeztem fel a hangjában, sokkal inkább próbálta higgadtan kezelni a kialakult szituációt, bár valljuk be most először talán, tényleg én okoztam a balhét. Szóval nagy levegőt vettem és inkább azon voltam hogy elengedjem az összes rossz érzést ami magába kerített előző este és amitől az elalvás sem bizonyult annyira egyszerűnek, miután a gondolataim csak akörül forogtak, vajon most mibe ment bele Zayn, amibe nem kellett volna.
- Igyekszem nyugodtnak maradni, ha megint oda kerül a sor, rendben? – Lépkedtem közelebb a franciaágyhoz, a szemeimet végig rajta tartva. - Viszont neked meg kell értened, hogy egy cseppet sem vagyok elnéző Gigi-vel kapcsolatban. Ahhoz már túl sok bajt okozott. – Mondtam neki halkan, miután leültem az ágy szélére.
- Azt hittem ezen már túl vagyunk. – Jegyezte meg csendesen Zayn, mintha engem ismételt volna, habár mélyen legbelül talán ő is tisztában volt vele, hogy ha valóban ennyire túl lennénk a hónapokkal ezelőtt történteken, akkor most nem tartanánk itt.
- Ez így is van, de nem várhatod el hogy örüljek a jelenlétének. – Vettem egy mély levegőt, mielőtt válaszoltam volna, a mellettem ülő fiú pedig aprón bólintott, az arcáról meg tökéletesen kivehető volt, hogy talán most vette észre, mekkora kárt okozott bennem még régebben, mindegy hogy a Gigi-vel való kapcsolata a miénk közelébe sem ért. Hiszen azt tagadni sem tudtuk, hogy próbálkozhatunk mi teljes erőbedobással, az a rossz lépés mindig is egy fájó pont marad nekünk.
Feltápászkodtunk a túlságosan is kényelmes ágyról, majd a szokásos reggeli csevejt megejtettük a konyhában, mintha mi sem történt volna az emeleten tíz perccel ezelőtt, amire meg oda került a sor, hogy indulnom kelljen edzésre, már a legkevésbé sem éreztem frusztráltnak magam a díjátadón történtektől. Arra viszont nem gondoltam, hogy amint sikerül kiűznöm a cikázó gondolatokat és végül eljutni a táncterem bejáratáig, majd tíz szempár fog meglepő tekintettel fogadni, a megszólalás pedig ismeretlen fogalom lesz számukra. Összébb húztam a szemöldököm miközben köszöntem a csapattársaimnak, akik kisvártatva de viszonozták a gesztust, a sarokban elhelyezett padhoz közeledve viszont néhányan lyukat égettek a hátamba a tekintetükkel.
- Szép kis fogadtatás, nem? – Lépett oda hozzám Chloe egy bizonytalan mosollyal az arcán.
- Nem igazán értem mire fel a sok gyilkos pillantás. – Jegyeztem meg halkan a tőlem húsz centire álló lánynak, mire csak elhúzta a száját, ez pedig nem sok jót sejtet az ő esetében.
- Erre csak egy szót mondanék: Zayn. – Forgatta meg a szemeit, amire én is az ég felé emeltem a tekintetem.
- Ezek szerint nem kerültük el a figyelmüket. – Mondtam csendesen, a szőke hajú barátnőm meg a szája sarkában megbúvó mosollyal rázta meg a fejét.
- A fele csak aggódik érted, na meg kicsit lesokkolódtak. – Pillantott körbe mialatt igyekezett nem túl hangosan szólni hozzám, én pedig időközben a kezembe kaptam a megtöltött vizes üvegemet, majd idegesen piszkálni kezdtem a tetejét. - De nem kell nekik magyarázkodnod, ezt ugye tudod? – Húzódott közelebb Chloe.
- Persze, tudom. – Nyugtattam meg majdnem azonnal. - Na meg szeretném is kizárni innen a magánéletemet.
- Mindenki megérkezett? – Ugrott Poppy a tánctér közepére egy pillanat alatt, mire egy emberként kaptuk felé a fejünket a csapattal és nekünk sem kellett több öt másodpercnél hogy a helyünkre kerüljünk. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, habár nem tudom az edzőnk valaha ismert-e olyat, hogy az egyik leghíresebb csapata is képes kimerülni, azonban ezúttal határozottan ez volt a helyzet, noha a saját részemről ehhez hozzájárulhatott az a frusztráció, amit a lopva elkapott pillantások okoztak bennem. Így hát két és fél óra után, mikor már közel az összeesés szélén álltam, inkább jobbnak láttam ha a tükör előtti padon foglalok helyett, a többiek meg ezzel egy időben sorra hagyták el a tánctermet, Chloe-val egyetemben, akinek Aster-rel volt valami elintéznivalója, legalábbis állítása szerint. Lassan már csak arra lettem figyelmes, hogy a szokásos nyüzsgés helyett csak én vagyok a helyiségben, ez viszont engem is haladásra ösztökélt volna, ha nem látom meg Poppy-t, amint a tükörben vissza mosolyog rám.
- Szóval Zayn Malik? – Húzta egy apróbb vigyorra a száját, erre rám nem jellemzően bizonytalanul bólintottam egyet, noha sosem gondoltam volna hogy pont Poppy lesz az, aki előtt levetem majd a nemtörődöm álcát, bár pechemre túl jól ismert már, köszönhetően az elmúlt pár évnek. Így hát nem érintett kellemetlenül amikor lehuppant mellém és várakozóan rám emelte a tekintetét. – Mióta tart ez, Kylie? – Kérdezte tapintattal, én pedig próbáltam nem feltűnően összerezzeni a kérdésre, pont mint mindig, amikor olyanról kell beszélnem, amiről nem feltétlenül akarnék. És attól függetlenül, hogy a Zayn-nel való kapcsolatom már kicsit sem volt titok sem a közelemben lévők, sem a világ számára, még mindig szívesebben tartottam meg magamnak a részleteket.
- Igazából, csak néhány hete. – Hazudtam enyhe mosollyal az arcomon, amennyire hihetően persze képes voltam rá, mire az edzőm igen határozatlan nézésével találtam szembe magam, mint aki túlságosan reagálni akarna erre valamit, amit nem biztos hogy szeretnék hallani.
- Akkor ez még elég friss. – Állapította meg végül a számára nyilvánvalót, noha magamban azért keserűen felnevettem, ahogy csak visszagondoltam hány hónapja is játsszuk valójában a huzavonát egymással. – Mindenesetre, örülök hogy összeszedted magad. – Simított végig a karomon. - Ha pedig ennek az oka Zayn volt, akkor mondd meg a nevemben hogy rendkívül hálás vagyok. – Mosolyodott el, amire én sem reagálhattam különbül. Talán a furcsa fordulat az egészben, amit viszont Poppy még csak a legkevésbé sem tudhatott, illetve eszem ágában sem volt a tudatára adni, hogy amikor még annak idején napról napra egyre jobban aggódott értem, bizony azt is ugyanennek az embernek köszönheti. Hiszen ha akkor Zayn nem jön a képbe, én sem kerülök a padlóra, és az edzőm sem kezd el anyáskodni felettem úgy, mintha valóban lenne köztünk minimum húsz év, bár kétség kívül szükségem volt az odafigyelésére és pont ugyanennyire értékelem jelenleg is.
- Még az is lehet hogy neked is lesz rá lehetőséged. – Húztam fel a jobb szemöldökömet játékosan, mire a barna hajú lány csak kissé hitetlenkedve pislogott rám. - Elvégre kedvelt programja utánam járkálni, mindegy hogy tíz percre lakom innen. – Magyaráztam meg az előbb tett kijelentésemet, mire Poppy felnevetett és nekem sem kellett több, hogy mindezt vele együtt tegyem. A mobilja csörgése zavarta meg a tovább folytatott beszélgetésünket, mire az edzőm sűrű bocsánatkérések közepette a teremben hagyott, nekem pedig elég volt négy perc hogy összeszedjem a padon heverő cuccaimat és végül magamra zárjam az ajtót, ezzel kilépve a szeles londoni időbe. Ilyenkor kicsit hálát adtam az égnek, hogy egy közel három órás edzés után nem a szakadó eső fogad, főleg hogy úgy tűnt jelen pillanatban még Zayn is felszívódott, így ezzel együtt a fuvar is ugrott hazafele. Bár jobban belegondolva, talán nem is bántam annyira, mert nem tudtam most hányadán álltunk ezzel a Gigi-témával kapcsolatban, és nem kifejezetten akartam hogy beszédtéma legyen közöttünk, mert bár reggel még egész jól kezeltem, lett volna még megjegyeznivalóm bőven. De egyelőre annyi pont elég volt, amennyi szót ejtettünk róla az elmúlt 24 órában, vagy talán már túl sok is.
A táskám mélyén túrva álltam a lakásunk előtt, mialatt nem egy káromkodás hagyta el a számat a ténytől hogy a kulcsom nagy valószínűséggel ismét becsúszott egy olyan helyre, ahonnan egy élet lesz előkotorni. Így hát ácsorogtam még egy jó pár percig, míg végre sikerült megtalálnom a néhány dísszel felszerelt kulcscsomót, a megfelelő darabot pedig hamar el is fordítottam a zárban. Az első amit megpillantottam, amint kitártam magam előtt az ajtót, az Zayn enyhén kétségbeesett ábrázata, na meg a csillogó szemei amik csaknem teljes ellentétben álltak az arckifejezésével.
- Hát te? – Csúszott ki a számon hirtelen, majd behúztam magam mögött az ajtót, a szőkés hajú fiú viszont nem reagált rögtön, inkább tűnt úgy mint aki a megfelelő szavakat keresi.
- Gondoltam megleplek a társaságommal. – Felelte végül szórakozottan.
- Mondtam én, hogy mindig tudod mi kell nekem. – Léptem hozzá közelebb a táskám és a kabátom lehelyezése után, onnan meg nem kellett sok hogy az ajkait az enyémeken érezzem, miközben egyre közelebb húztam magamhoz, míg csaknem egy hajszál sem választott el minket egymástól.
A lakás kis méretének köszönhetően így nem volt nehéz rövid időn belül a hálószobámban kikötni, mialatt a nyelveink még mindig vad csatát vívtak egymással és talán hosszú idő után most éreztem megint azt a szikrát köztünk, amiért annak idején minden elvemet felrúgtam volna.
- Nem akartam veszekedni. – Szakítottam meg a csókunkat egy momentum erejéig, de a ziháló lélegzetem miatt a hangom alig volt hallható, sokkal inkább az egymásba fonódott tekintetünkön volt a hangsúly. - De én is pont annyira utálom ezt az egészet, mint te. – Ráztam meg a fejemet, mialatt a tőlem tíz centire sem álló Zayn csak szótlanul tűrte, ahogy megállítottam a tevékenységében, habár a barna ötven árnyalatát magára öltő szempár kicsit sem azt sugallta, hogy végeztünk egymással. Vagy éppen ilyen egyszerűen meg tudom őt állítani.
- A picsába már Gigi-vel. – Szólalt fel idegesen, de reagálásra már nem volt időm, ugyanis a következő amire emlékszem az a csupasz hátamon felcsúszó keze, ahogy néhány pillanat múlva a puha ágyra esem és a fölém tornyosuló Zayn, akinek több sem kellett két percnél hogy mindent ami eddig a testünket takarja majdnem teljes egészében a szoba különböző részein landoljon. Én pedig bár tudtam, hogy mindez kicsit sem megoldás a problémáinkra, de pont mint általában, most sem voltam képes ellenállni, és újra meg újra le tudott venni a lábamról az a szempár, ami az első este óta fogva tart és nem tudom lesz-e valaha olyan, hogy nem lesz hatással rám.
Azonban a szobaajtóm hirtelen kinyílt, én meg azonnal összerezzentem, főleg amint Caleb alighanem döbbent tekintetével találtam szembe magam, amint igyekszik olyan gyorsan elnézni az irányunkból, ahogy csak tud.
- Hoppá! – Nevetett fel majdnem rögtön.
- Jézusom, Caleb! – Húztam magamra az összegyűrt paplant pár pillanattal később, mire az előbb említett fiú amilyen gyorsan csak lehetett kisietett a szobából, az ajtót pedig gondosan becsukta maga után, én viszont nem tudtam eldönteni melyikünk volt jobban elképedve jelen pillanatban.
- Hogy tudott bejutni? – Érkezett a kérdés a bal oldalamról, bár meglepetésemre Zayn arcán még csak a legkevésbé sem vettem észre azt a fajta meghökkentséget, mint a sajátomon, mondjuk ezt betudtam a ténynek hogy nem az ő testvére látott meg minket.
- Eddig is volt kulcsa. – Feleltem semleges hangnemben, de enyhén hadarva. – És még beszéltünk is tegnap, hogy ma meglátogat. – Temettem az arcomat a tenyerembe, noha ez nem sokat segített az enyhén pír borította orcáimon. – Hogy lehetek ilyen hülye, hogy elfeledkeztem róla? – Kérdeztem leginkább magamtól, de a szemem sarkából kiszúrtam ahogy Zayn már a szemét forgatja rám.
- Nem most először látott ilyet. – Jegyezte meg kissé félénken, mire nagyra nyitott szemekkel pillantottam az irányába.
- Te könnyen beszélsz, nem a te testvéredről van szó!– Háborodtam fel, mialatt próbáltam megtalálni az időközben eltűnt melltartómat.
- Szerintem túlreagálod, de lehet tévedek.
- Határozottan tévedsz. – Vágtam rá szinte azonnal, amire már a szőkés hajú fiú sem tudott miként reagálni, inkább csak játékosan megrázta a fejét, noha kettőnk közül maximum számára lehetett szórakoztató a szituáció.
Pillanatok alatt szedtem össze az ágy mellett heverő ruhadarabokat, aminek a felét Zayn irányába dobtam, na nem mintha olyan szívesen öltözött volna fel a jelen helyzetben, legalábbis az igencsak nyűgös tekintetéből ítélve. Felkaptam a fehér pulcsimat, majd hamar a konyha felé szedtem a lábaimat a mögöttem haladó fiúval egyetemben, akit pechemre már nem kellett bemutatnom Caleb-nek, de a felismerés még így is túl feltűnő volt az arcán.
- Sikerült befejezni? – Érkezett a kérdés a bátyámtól, amint megjelentünk a konyhaátjáróban, ő pedig a csapnál töltött magának egy pohár vizet, a kissé megvető tekintetét viszont egy rövid időre Zayn-en tartotta.
- Láttad a csengőt az ajtónk mellett? – Kérdeztem egy enyhén erőltetett mosollyal, miután a bejárat irányába mutattam.
- Igen?
- Legközelebb használd. – Adtam ki az utasítást csaknem azonnal, mire felnevetett és legurította az előbb kiengedett vizet.
- Ugyan már Kylie, láttam én ennél rosszabb dolgokat is. – Rázta meg a fejét végül szórakozottan. – Habár titeket együtt még amúgy sem volt szerencsém, nem hogy ennyire, hogy is mondjam, közelről.
- Valójában ennél jobb alkalmat nem is találhattál volna rá. – Morogtam az orrom alatt, noha kétségem sem volt afelől hogy mindketten hallani fogják.
- Nem azt mondtad, hogy szólt neked tegnap? – Szólalt meg Zayn percek óta először, mire tettetett sértődöttséggel kaptam felé a tekintetem.
- Köszönöm, hogy az én oldalamon állsz.
- Jól van Zayn, egyelőre maradhatsz. – Jegyezte meg szórakozottan a bátyám.
- El se hiszem, hogy életedben először megtűrsz valakit mellettem. – Fordultam ezúttal felé, de most már inkább hitetlenkedve, amire belegondoltam hogy lassan a hangulatom gyakrabban változik mint az időjárás Londonban.
- Jó ha tudod, hogy már korábban megbarátkoztam a dologgal. – Jelentette ki Caleb egy gyanús mosollyal az arcán, amit még csak véletlenül sem értettem tőle, de nem biztos hogy Zayn füle hallatára akartam hogy kifejtse mit is ért a szellemes válaszai alatt. Így hát nekem sem kellett több szóltam a szőkés hajú fiúnak, hogy majd holnap reggel beszéljünk, az pedig erősen meglepett volna, ha nem érti a célzást, szóval pár perc múlva már az ajtóban köszöntem el tőle és rövid időn belül kettesben maradtam az addig bárszékre lehuppanó bátyámmal.
- Tehát megbarátkoztál a dologgal? – Szólaltam meg miután visszaértem a konyhába és elraktam néhány eddig száradó tányért.
- Nem mondom, hogy egyszerűen ment, de valljuk be muszáj volt. – Nevetett fel kissé erőltetetten, ami határozottan nem volt rá jellemző.
- Egyáltalán nem lett volna muszáj. – Vágtam rá szinte rögtön, noha másodpercek múltán már én is rájöttem hogy igaza volt.
- Te meg biztosan örültél volna, hogyha véletlen összefutok veletek és egész idő alatt hozzá sem szólok a pasidhoz, csupán a lenéző tekintetemmel illetem meg.
- Hidd el volt időszak amikor én is csak úgy néztem volna rá. – Ráztam meg a fejemet az emlékek hatására, majd Caleb vigyorgó arca hamar elfeledtette azokat velem.
- Feltételezem a seggfej becenevet is olyankor kapta. – Jegyezte meg szórakozottan, mire már én magam is elmosolyodtam.
- Pontosan.
- És akkor most, minden meg lett neki bocsátva? – Kérdezte sokkal felszabadultabban. - Vagy miről maradtam le?
Itt persze vázolhattam volna neki mindent, ami az elmúlt x hétben történt köztünk, de akármennyire is a bátyámról volt szó, a Zayn-témát még az ő közelében sem szívesen feszegettem, különös tekintettel arra, hogy pillanatok alatt védelmező üzemmódba kapcsol, ha arról van szó.
- Igyekszem elfelejteni azt ami történt, ő pedig nagyon igyekszik jóvá tenni. – Adtam a leglogikusabb választ amire gondolni tudtam.
- Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogod annyiban hagyni a dolgot. – Mosolyodott el Caleb újra, azonban az én arckifejezésem inkább váltott kérdőre ezután.
- Mármint, melyik részét?
- Csak nevezz megy egy embert rajta kívül, akire huzamosabb ideig haragudtál. – Nézett rám pont úgy, mint aki tisztában volt vele hogy mindegy mit mond úgyis igaza lesz, majd az elgondolkozó kinézetemet látva folytatta. - És nekem mindezek ellenére is meséltél róla.
- Igen, mert egy seggfej volt, Caleb! – Csattantam fel hirtelen, de ilyenkor már én magam sem értettem mégis miről próbálom meggyőzni a bátyámat.
- De azokat általában kapásból elküldöd. – Jegyezte meg szórakozottan és persze tagadni sem bírta mennyire élvezi a cseszegetésemet.
- Arra megy ki a játék, hogy bevalljam, még úgy is oda voltam érte? – Emeltem a tekintetemet az ég felé egy fejrázás kíséretében.
- Nem mintha új lenne az információ, de azért örülök hogy tőled hallom. – Húzta ezúttal egy nyertes mosolyra a száját Caleb, amire már nem tudtam miképp reagálni, főleg mert ha ezzel eddig is tisztában volt, végképp nem értettem mi szüksége a megerősítésre.
De hát tény és való, hogy Zayn bármit csinált az elmúlt közel egy évben, még az sem volt elég hogy tényleg képes legyek vele minden kapcsolatot megszakítani, vagy legalább egy kicsit is kevésbé szeretni. Hiszen arra már én is rájöttem, hogy ez közel sem ilyen egyszerű, különösen nem ha valaki olyan szinten magához láncolt, hogy úgy érzed sosem leszel képes elengedni.
Még ha nem lesz más választásod, akkor sem.