Gondolataim

Játék az élet

Képzeljuk el hogy az élet egy játék. Szintekkel és nehézségi fokozatokkal. A bevezető az amikor megszületsz. Életed első pár részében nem kell tenned semmit, csak enni lélegezni aludni. Aztán neki álsz cseperedni. Járni tanulunk, szavakat, iskolába kerülünk felepitünk baratságokat majd leromboljuk őket. Néha néha ugy az első 12-13évben meghalunk párszor, de megis játszunk tovább. Majd hirtelen komolyabbra fordul a játék. Lassan már nem csak ész nélkül nyomjuk a konzolt, reménykedve abban, hogy nem csökken az XP-nk, hanem gondolkozunk. Megtervezünk mindent. Előre a lépéseink a jövőnket. Majd jönnek a bonyodlamak. Belépnek és kilépnek a karakterek az életünkben. Mégis vannak olyanok akiket szeretnénk h maradjanak. Maradniuk kellene mert velük boldogabb és célra töröbb a játék. Meg kell tanulnunk jól játszani mégis szükséges néha mástól is tanulni, illetve jó mást is tanítani. Hopp egy rendszer hiba. Hiaba szeretném hogy maradj, hiába szeretnél maradni, egy virus támadott meg. Túl sokat töltöttem le, túl sok filmet néztem túlságosan elhanyagoltam a karakteredet és a gépem egy virust nyelt be. Mely szép lassan kockáról kockára kitoröl. Enyhén a játékom is megfertőzi, és a vieus irtás hosszú időbe fog telleni. A vizsgálat akar órákig eltarthat, mi nekem napok vsgy hetek lesznek. Eltörölt téged ez a virus. Hiába szeretném hogy vissza gyere hiába vágyom arra hogy karaktered újra lássam emlékképek, képernyőfotok amik megmaradnak rólad és rólam. De a játék megy tovább s hiába állok és próbálok visszatérni nem megy. Nem engedi. Igy csak egy helyben toporgok hátha mégis mikor lejár a virusietás ugyanolyan alakban visszatérsz. Kicsi rá az esely, és talan egyszer megunom a várakozást, de ott lesz a remény hogy a következő szinten ott fogsz várni ha tovább megyek. Most még egy helyben toporgok, most még várok.