Gondolataim

Lépj ki a sötétből s merj ragyogni.

Lépj ki a sötétből s merj ragyogni. Miért vonulsz el? Miért nem tárod fel szíved legféltettebb titkát? Segítséget szeretnél, de nem kérsz. Félsz a magánytól, hogy egy nap úgy kelsz fel, hogy nem lesz senkid és semmid? Félsz? Én is félek! Mindig is féltem. Féltem a megpróbáltatásoktól, hogy milyen jegyet viszek haza az iskolából, hogy mikor cseng a telefon, egy rossz hírrel. Félek, hogy mit hoz a holnap. A félem természetes és egyedi. Mindenki mástól fél. Én félek feltárni érzésem. Oly sok arcot hordozok. Aranyos, kedves szeretetteljes, bunkó, érzéketlen, de senki nem láthatja mi van belül. Senki nem láthatta mi van belül. A sötétben ültem, cigivel a számban, olykor pengével a kezemben, és csak arra tudtam gondolni, hogy nem kell nekem az élet. Senki nem képes elérni a szívem. És miért nem? Miért gondoltam így? Te miért gondolod így? Gondolkozz el. Engeded valakinek, hogy elérje? Engeded, hogy kirángasson a sötétből? Engedd, hogy kivegye a cigit a kezedből, engedd hogy a pengét eldobja? Miért?Miért nem teszed? Csalódtál? Igen? Sajnálom, de mindenki csalódott már, te is, én is, ők is. És bizonyára a szüleid is csalódtak, s mégis itt vagy. Kinyitották a szívüket, feltárták szívük legféltettebb titkát. Hogy mi ez? A szeretetre való készség. Tudod a kérdéseimre a választ? Hát persze, hogy tudod csak még magadnak sem vallod be. Merj elő lépni, merj ragyogni, mert minden bujkáló emberrel eggyel kevesebb csillag van mi ragyog, s minden emberrel aki előbújik eggyel több csillag ragyog fel. Szerethetsz, s szerethetnek, csak hagynod kell. Ne félj megmutatni fényed, ne félj. Ne félj szeretni, s ne félj szeretve lenni.