Gondolataim

Ennyi(?)

És akkor megértettem! Ő ott állt velem szemben, összekolcsolta az ujjainkat, és halkan, színte alig érthetően, azt mondta szeret. Ott megszűnt minden. A porcikaimban éreztem szavainak súlyát, hogy akarhányszor a szemembe néz, akarhányszor kimondja én mindig minden pillanatban bele fogok szeretni.
Pillanatnyi gyengeségek, kinem mondott szavak, minden ott van az érintéseimben.
És akkor megcsókolt. Azt hittem ott helyben kiugrik a szívem. Azt hittem, soha nem fogok majd elszakadni, és minden egyes talalkozónál majd a nyakába ugrok és ő apro puszit vagy forró csókot nyom az ajkamra. Aztán elszakadtunk, ahogy a csókunk úgy mi is. Egy csókkal kezdődött minden a Duna paton és egy csókkal lett mindennek vége a buszmegállóban. Erős akartam lenni. Körülöttem egy fiú banda ült. Nem akartam hoy kigördüljenek a könnycseppek, de éreztem, hogy nem megy. Ordítani akartam, és zokogni. De erős maradtam, csak néha-néha egy ártatlan könnycsepp szökött ki, amit abban a pillanatban le is töröltem.
Bárcsak el lehetne mulasztani ezt a fájdalmat. Bárcsak kilehetne cserélni a szívem, hogy ne fájjon, vagy valami tablettát adjatok, bármit megteszek csak múljon már el, mert bele fogok dögleni.