Láthatatlan kék ég tekint le rám,
Még én csak hosszú pillantást vetek rá.
Vattacukor felhők úsznak az égen,
belevetem magam s nagyot harapok.
Így szeretnélek téged is szeretni,
mint ahogy madár a magasba repülni.
Csak egy pillanat, elviszlek magammal,
s nem engedlek vissza a rémálmodba.
Álmunkat megragadom és fejére fordítom,
az égető hold fénye a mi tanunk.
A világ lassan hasad szét alattunk,
mállik még darabjaira hull teljesen.
de tartalak, s nem engedlek el,
akkor majd örökké együtt zuhanunk az aljáig.
Nem tudom mit tegyek, kezed halványulni kezd,
utánad nyúlok, de túl messze sodródsz.
A mögöttünk sorakozó évek teljesen eltűnnek,
nem tudom miképpen szerzem vissza őket.
Akár a kaszára váró sárguló búzatábla,
sarokba szorít a nyakamhoz simuló penge éle.
Megrémiszt lassuló szívverésem,
hogy arcomon nem érzem meleg érintésed.
Kedves, s semmihez sem fogható érintés,
Cikáz végig szívemen, kezem megbénítva.
Gyötrőn fordít ki önmagamból,
a szörnyeteget kirángatja belőlem.
S egyedül hagy egy üres szobában velem,
szeretném végre letépni arcomról azt az önkívánó mosolyt.
Az idő csak múlik,
s újra látom azt a látomást.
Láthatatlan kék ég tekint le rám,
még én csak hosszú pillantást vetek rá.
Vattacukor felhők úsznak az égen,
belevetem magam s nagyot harapok.
(7e)
BINABASA MO ANG
Smoking Shadow
General FictionDepreszió, fájdalom, félelem és az összes többi mi körbeöleli a tested. Belélegzed, majd egy sóhajtás kíséretével kifújod, megszabadulsz tőle, vagy nem. A kérdés melyen gyötrődsz, fel fog falni.
