Égszakadás |SZÜNETEL|

3. Elfajzott💫

A percek csiga lassúsággal teltek. A folyosón ülve, az ujjaimmal a lábamon doboltam, miközben vártam, hogy végre mondják a nevemet. Rajtam kívül még legalább huszan vártak a sorukra.

A mai az első nap az iskolában. Amikor valaki betölti a 18-at, az első tanítási napon át kell esnie ezen a "teszten". Igazából az egész csak arról szól, hogy megállapítják, hogy alkalmasak vagyunk-e az erőnk fejlesztésére vagy nem. Rettegtem a tudattól, hogy ha belépek az ajtón újra használnom kell a varázserőmet.

-Sky Blackwell. -szakította félbe a gondolataimat egy nő, aki a terem ajtaja előtt olvasta fel a neveket.

Serena még utoljára bátorítóan rám mosolygott, majd be is mentem.

-Sok sikert! -mosolygott rám a nő miközben kinyitotta előttem az ajtót.

Egy tágas terembe léptem. A fény szinte megvakított, ahogy átszűrődött a hatalmas üveg ablakokon. Hunyorogva léptem beljebb a három fős társaság felé, akik egy hosszabb asztalnál ültek.

-Jó reggelt, Sky! -köszöntött a középen ülő nő.

-Jó reggelt! -szóltam, miközben leültem a velük szemben lévő székre.

-Át kell néznünk néhány alap kérdést, aztán fel is mérjük az erejét. Ígérem nem fog sokáig tartani és már mehet is. -mosolygott rám.

-Rendben. -bólintottam és kezdtem kissé felszabadulni.

Pár rutin kérdést tett fel, hogy egyeztetni tudja a papíron lévőkkel. Teljes név, születési idő, hely, szülők neve, lakcím stb... Azonban az utolsó kérdés váratlanul ért, teljesen leblokkoltam.

-Augusztusban ünnepelte a születésnapját, aznap kapta meg a varázserejét, igaz? -burkoltan arra célzott, hogy esetlegesen történt-e valami rendellenes. Például, hogy a szülinapom előtt kaptam meg az erőmet.

Rögtön levert a víz. Sosem volt erősségem a hazudozás, de az igazat sem monhattam.

-Igen, akkor. -mondtam végül.

-Rendben, akkor kezdhetjük is.

Miután felkelt, a terem másik végébe indult, én pedig követtem.

-A papíron egyszerű varázsigéket látsz, ez csak az erőd felmérésére szolgál. -nyújtott át egy lapot.

Ahogy a szememmel végig futottam a lapon, megnyugodtam, mert tényleg semmi bonyolult nem volt benne.

Az első feladatnál csak a könyveket kellett átröptetnem az egyik polcról, a másikra.

Semmi furcsát nem vettem észre, amíg a harmadik feladat körül be nem csapódtak az ablakok. Kint beborult az ég, a szél őrültek módjára kezdett fújni. Ijedten az ablak felé fordultam.

-Folytasd csak nyugodtan, ez csak egy kis vihar. -mosolygott rám biztatóan a nő.

Tudtam, hogy ez nem egy sima vihar. Mindig így kezdődött, amikor használtam az erőmet. Először csak beborult, aztán a szél kezdett fújni, de sosem végződött ennyivel...

-Ez az utolsó feladat, utána mehetsz. -próbált nyugtatni. -Koncentrációt igényel, de ne aggódj menni fog.

Csak láthatatlanná kellett volna tennem az egyik asztalt és a terem másik végébe irányítani, majd ott újra láthatóvá tenni.

Ahogy a kezeimet az asztal felé irányítottam, éreztem ahogy ismét túlteng bennem az erő. Tudtam, hogy nem lesz jó vége, de már nem tudtam leállni.

Az asztal körvonalai elhomályosodtak, majd teljesen eltűntek. Az eső szakadni kezdett kint. Az ég dörgött, a villámok csak úgy záporoztak. Megremegtem a hangok hallatán. Nem tudtam koncentrálni, a tenyerem izzadt, a térdeim remegtek, éreztem, hogy nem sokáig birom már visszatartani az energiát.