Part 11
Kyungsoo POV.~
Halkan, tincseimet könnyáztatta szemembe fújva susogott a szél. A vonat már órák óta elment, de még mindig nem vettem el a tekintetem arról a pontról, ahonnan utoljára láttam a járművet. Vacogtam, a hajnali hűs szellő miatt, ami velejemig hatolt. Annyi ideje álltam egy helyben, hogy lassan a szervezetem is felmondta a szolgálatot.
-Elnézést, fiatalember!-szólított meg egy kedves hang. Egy itt dolgozó, aranyos néni futott felém egy takaróval és egy csésze gőzölgő itallal a kezében. Pufók arca szeretet és jóságot sugárzott,pont azt,amire szükségem volt. Fáradtan emeltem a tekintetem a ziháló nőre, aki még ilyen órákban is ennyi energiával van megáldva.
-Kérem, igya ezt meg! Az őszi hajnalok igen hidegek tudnak lenni, de ezt magának ennyi éves korban már tudnia kéne! - körém tekerte a vékony plédet kezeivel, amiknek melegségét a pulóveremen át éreztem. Anyai gyengédséggel simogatott.
-Na, miért nem iszik? Lehet, hogy nem a legjobb minőségű kávé, de igen hatásos!
Üresen bámultam a forró folyadékot, ami égette a bőröm. Az frissítő nyugodt felszínét apró cseppek zavarták meg. Meglepődve néztem fel a számomra tisztának tűnő égre.
-Esik?-kérdeztem értetlenül.
A hölgy keze lassan csúszott a hátamról a vállamra, azt erősen megszorítva.
-Nem,kedvesem...maga...sír.
Letöröltem az arcom, fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Pár pillanat kínos csönd után lehajtottam a kezemben lévő löttyöt.
-Köszönöm szépen!-meghajoltam, levettem magamról a pokrócot és elindultam. Haza.
Cipőm kopogása hangosan visszhangzott az aluljáróban. Rajtam kívül csak pár hajléktalan aludt a fal mellett egyetlen ágyneműn. Az előttük lévő pohárban egy won sem volt, ezért bedobtam nekik egy papírpénzt. Ha másra nem is, költsék el alkoholra, az legalább kis ideig melegen tartja őket és ha más nem is, ez boldogságot hoz az életükbe. A metró meleg, erős menetszele kellemesen csapódott az arcomnak. Beszálltam a szerelvénybe amivel csak két megállót utaztam. Az utca kihalt volt, az ablakokon keresztül TV képernyők villogását láttam és pár ébresztő óra csörgését hallottam csupán. A bejárat előtt álltam és amilyen halkan csak tudtam, beosontam a házba. A kulcscsomómat figyelmesen tettem le a márvány pultra. Felmentem az emeletre és a szobám felé mentem.
Chanyeol. Hol van Chanyeol?!
Pánikszerűen túrtam fel a szobámat a magas barátomat keresve, mintha bárhova el tudott volna bújni. Ez csak egy rossz vicc lehet. Ez nem velem történik.
Lerogytam a földre. Öklömet a számhoz emeltem és beleharaptam a húsomba lelkiállapotomat levezetve. Maradéknyi erőmből feltámaszkodtam, beletöröltem a kézfejem a nadrágomba és Chan keresésére indultam.
Chanyeol POV.~
Az első, halvány napsugarak ébresztettek fel. Gyorsan keltem fel az ágyban. A gyors mozdulattól a fejem 7 felé hasadt, kezemet erősen szorítottam a halántékomra. Alig tudtam felállni, szemeim nem tudtak fókuszálni. Felvettem az ágy mellett fekvő papucsot, ami igaz, kicsi volt a lábamra, de megfelelt a cél érdekében. Kirohantam a ház elé. Csak pár utcát kellett menjek, hogy elérjem a házunkat.
Gyűlölet,undor és elhatározottság fortyogott sebes testemben a kapunk előtt állva. Hevesen rántottam ki a kaput és kopogtattam az ajtón. Tudtam, hogy anya már ébren van. Mikor meglátott, sok érzelem ült ki az arcára.
-C-C-Chanyeol...Hol voltál? Kisfiam, mi történt veled? Jól vagy? - záporozott el kérdésekkel, amiknek a fele sírásba fullt, ezért nem lehetett érteni aggódó szavai nagyrészét.
-Minden rendben van, Anya. - nyugtattam meg, jómagam, akit szintén a könnyek fojtogattak.
-Egyfolytában hívtalak, miért nem vetted fel a rohadt telefonod? - rótta rám a hibáimat.
-Később elmagyarázom, de mondd el,hol van...
A nyakamba borult és minden aggodalmát kiadva irántam kapaszkodott a pólómba.
-Ne merészelj többet ilyen csinálni, megértetted?-suttogta a fülembe. Erősen szorítottam kis, öreg testét. Lábdobogásokat hallottam a lépcső felől.
Apa.
Anyát óvatosan szakítottam el magamtól, hogy a legkisebb bántódása se eshessen.
-Ne avatkozz bele, bármi is történjék. Apám a lépcső aljába érve zavartan nézett engem.
-Igen, jól látsz. Itt vagyok, előtted. Látod ezeket a foltokat itt, itt és itt?-mutattam a fejemen, a hasamon és a nyakamon kapott sérüléseimre.-Nem tudott ki csinálta ezeket? Pedig nem is történt olyan régen. Éppen a kórházban voltam, amikor egy férfi berontott a kórtermembe és majdnem halálravert. Csak elfelejtette, hogy a gének öröklődnek és bizony, a fia ugyanolyan fizikumú, mint ő volt egykoron.
Közelebb léptem hozzá és mielőtt reagálni tudott volna,a bal kezemmel egy hatalmas csapást mértem az állkapcsára. A földre került én pedig testem egész súlyát ellene szegeztem.
-Van valami mondanivalód annak a nőnek, aki egész életében csak téged szeretett, két gyermeket nemzett neked és mindennap a szaros gatyáidat mossa?
-Kérlek, ne. Mindent elrontasz.
-Oh, bocsánat, hogy elrontom azt, amit eddig ilyen jól titkoltált. Bal kezemmel egy hatalmas pofont adtam neki. Folytattam volna a verést, de hátam mögül nagy puffanást hallottam.
Kyungsoo POV.~
A tüdőmet kiköpve futottam Chanyeolékhoz, ez volt az első hely, ahová elindultam, hogy megtaláljam őt. A látásom kezdett homályosodni, éreztem, hogy ver a víz, pár pillanatra meg kellett álljak, mert úgy éreztem, hogy összeomlik körülöttem a világ. Nem tartott soká, míg odaértem hozzájuk. A fakapu tárva-nyitva állt, a szellő mozgásától megnyikordultak a rozsdás alkatrészek. Kimerültem mentem fel a teraszra, látva a ház asszonyát, aki szájra tapasztott kézzel állt meredten. Mire mellé értem, barátom már a következő ütésre emelte fel a karját, mire minden elsötétült körülöttem.
