Love Is Weakness// Clexa

24. fejezet

Clarke a hófehér plafont bámulta. Három évig kómában volt. Három kicseszett évig. Mintha az élete direkt ki akart volna csúszni a kezei közül.

Úgy egy fél órája ébredt újra fel, de nem szólt senkinek. Nem akart még ennél is nagyobb teher lenni. Hallotta ahogy a nővérek a folyosón futkoztak ide-oda, de nem nagyon érdekelte.

Egyedül Lexa járt a fejében. Vajon merre van? Mit csinál? Megtalálta a boldogságot nélküle?

Clarke elgondolkodott, hogy vajon el tudná-e viselni ha a "mostohatestvére" valaki mással lenne együtt.

Gondolatai azonban megszakadtak, amikor két ismerős lány viharzott be az ajtón.

-CLARKE!-ordította Raven levegő után kapkodva, majd a szőke hajú lányhoz rohant és a karjaiba zárta.

-Reyes!

Clarke beletemette a fejét a legjobb barátnője nyakhajlatába. Érezte, hogy a szemébe könnyek gyűlnek.

-Egész jó formában vagy Griffin!-vigyorgott Raven mögött Octavia, aztán belehuppant az ággyal szemben lévő puha fotelbe.

Raven kibontakozott a szőke hajú lány öleléséből és az arcát kezdte el vizslatni.

-Clarke Elizabeth Griffin, hogy lehet az hogy három évig konkrétan nem csináltál semmit de még mindig bombajól nézel ki?

Mindhárman nevettek. Clarke oldalra fordította a fejét es belenézett a falon lévő tükörbe.

Tényleg nem változott sokat. A szeme alatt sötét félholdak jelezték, hogy nemrég ébredt fel. A haja viszont megnőtt, nagyjából a melléig ért és a pink festék is kikopott belőle. Az ajkai cserepesek voltak, viszont égszínkék szemében tűz csillogott.

-Srácok, tudtok valamit Lexáról?-kérdezte miközben visszafordította a fejét a barátai felé.

Octavia a tarkóját vakarva Ravenre nézett, aki csak bólintott neki.

-Javaslom hogy először tusolj le aztán húzz fel valami kényelmes ruhát...mutatnunk kell valamit.

____________________

Clarke megfogadta Raven tanácsát, letusolt és keresett magának egy viszonylag kényelmes ruhát (tegyük hozzá hogy igazából nem nagyon tudott miből válogatni), ami a kék szakadt farmer-piros flanel ing-bakancs kombóban merült ki.

A kórterem ablakai a belvárosra néztek, melynek épületei illetve lámpái mint apró mécsesek világítottak. Clarke kibámult a városra.

Mindigis lenyűgözték a fények. Kiskorában arról álmodott hogy egy szép napon majd egy felhőkarcoló legfelső emeletén fog élni 3 macskával és 4 kutyával.

Elmosolyodott. Régi szép idők.

Egyszercsak a szeme megakadt egy ismeretlen felhőkarcolón, melyen egy hatalmas W virított. Ahogy a neon világítást nézte megborzongott. Valami nem stimmelt.

Mikor kilépett a kórház folyosójára ordítozást hallott, mely a nővéri pult felől érkezett, ahol az édesanyja próbált egy szerencsétlen nővért meggyőzni arról, hogy ő tökéletesen el tudja látni Clarkeot otthon is. Természetesen a nővérnek voltak ellenvetései, de Abby szinte azonnal elhessegette őket. Mindeközben Marcus védelmezően fölétornyosult, így jelezve, hogy bármi is történjen ő hajlandó élete szerelméért akár harcba is szállni.

-Anya?-mosolygott Clarke, mire Abby lefagyott, majd a lánya felé fordult.

-Clarke, Kicsim!-kiáltotta a nő könnybe lábadt szemmel, majd karjaiba zárta a lányt.