Nothing but Stares《K.T.H.》[SZÜNETEL]

-3-

-Ezt töröld ki. – mutatott Yoongi egy képre, amit az avarról csináltam a naplementében. Mit is csinálunk? Hát betelt a memóriakártyám és képeket kell törölnöm már, mivel még 4 napot itt leszünk és különböző helyekre fogunk elmenni és én természetesen nem csak itt szeretnék képeket csinálni.

-Mi? De ez tök jó lett! Ezt nem törlöm ki! – tiltakoztam rögtön, hiszen nekem nagyon tetszett ez a kép.

-Aish! Minek csinálsz ilyen értelmetlen dolgokról képeket?! Semmi értelme nincsen! – csattant fel a bátyám és frusztráltan beletúrt a hajába.

-Mi az hogy értelmetlen?! Igen is van értelme, mert erről is eszembe juthat ez a pár nap! De, ha azt akarod, hogy ne emlékezzünk rá akkor nem is csinálok több képet! – dobtam le a gépet az ágyra és kirohantam a teraszra, ahol beleültem a hintaágyba. Anyával régen mindig este kiültünk együtt és a csillagokat néztük. Most nagyon boldog lennék, de el kellett csesznie Yoonginak! Tudja nagyon jól, hogy nekem minden fotó fontos! Sajnos anya halála óta szeretnék minnél több dolgot megörökíteni, ugyanis anya társaságában nem készült olyan sok kép, hiszen ő mindig azt mondta, hogy „az emlékeidet senki sem tudja elvenni, míg a képek eltűnhetnek". Nem azt mondom, hogy nincsenek képeink, de szerintem az nagyon kevés, ami van.

Gondolataimból az ajtó nyikorgó hangja zökkentett ki és, ahogy megláttam a barna hajkoronát összefont karokkal fordultam a másik irányba.

-Yuri... - szólított meg becenevemen, szomorú hangján, ahogy leült mellém. –Tudod, hogy nem úgy gondoltam. Csak... már fáradt vagyok. – tette egyik kezét a hátamra.

-Persze. – motyogtam még mindig sértetten, mire elkezdett csikizni.

-Na ne haragudj~ - kínozott még mindig tovább.

-Jójó! – tettem fel a kezemet nevetve, miszerint megadom magam. Abbahagyta az oldalam bökdösését és én egy kicsit komolyabb arcot vágtam. – De légy szíves máskor ne mondj ilyeneket. – hajtottam le a fejemet.

-Nem fogok. – ölelt meg és pár hát-simi után el is engedett.

-Yoora! Yoongi! – hallottuk meg édesapánk hangját bentről, mire besiettünk a konyhába. – Yoora elmennél légy szíves vízért? Itt eléggé zavaros. – nézett rám, miközben a vacsorát készítette. Én csak mosolyogva bólintottam és felvettem a cipőmet. Hát igen, hegyekbe vagyunk és nem a legtisztább víz folyik a csapokból. Fürdésre lehet használni, de főzésre nem nagyon ajánlatos.

Az ajtó mellől felkaptam két üres palackot és máris ballagtam a kapucnimmal a fejemen a kúthoz. Félek a sötétbe, de most nem nagyon hatott rám, hiszen nincs itt senki és közel is van a házhoz. Odaballagtam a kúthoz, de szomorúan és egyben ijedten néztem, hogy elfogyott a víz. Hogy miért ijedtem meg? Mert a másik legközelebbi kút az erdőben van. Nem a közepén, hanem a szélén, de nekem az pont eléggé ijesztő. Lenne egy másik kút is de az 15 percre van innen és nincs sok kedvem este nyolc óra körül barangolni a sötétben. Sóhajtva adtam fel a reményt, hogy a szemem előtt valamilyen varázslatos módon újratöltődik a kút és gyorsan, alaposan körülnézve haladtam az erdő felé. 

Már megtöltöttem mind két palackot vízzel, amikor mozgolódást halottam a közelben. Ijedten kaptam fel a tekintetemet, de nem láttam semmit sem. Sietősre véve a tempót tekertem vissza a kupakot és szélsebesen fordultam meg, hogy futva tűnjek el innen. Ez szép és jó lett volna, ha nem lóg bele az arcomba a hajam. Mint mondtam futottam, a hajammal a szemembe, nem látva semmit és ennek meg is lett a –nem legjobb- eredménye. Mivel belefutottam valakibe. Ijedten sikítottam fel, mert nem számítottam arra, hogy bárki is itt lesz. A fenekemre huppanva kiejtettem a kezemből a két üveget és néztem fel még jobban félve attól, hogy meggyilkolnak vagy valami. Amikor felnéztem előttem nem messze ült egy srác, aki történetesen az a gyerek, akit az új háznál láttam. Sötét volt ezért még mindig nem láttam tisztán az arcát, de felismertem a pulcsijáról.