Törhetetlenül Szerelmes

3. Magány!

A temetés után szomorúan kullogtunk haza! Végig csak anyára gondoltam...na meg a szép emlékeinkre amiket együtt éltünk át azelőtt mielőtt őrült lett az élet!
Egy hétig még otthon maradtam...nem volt kedvem suliba menni! Nem volt kedvem másokhoz...nem akartam azt látni hogy mindenki boldog! Főként szülőket nem akartam látni...annyira hiányoztak nekem!
Apát lassan 3 éve nem láttam és borzalmas nagy hiányt hagyott ő is maga mögött!
Eljött az idő...iskolába kellett mennem!
Bár nem akartam de már muszály volt!
Nehezen rávettem magam hogy elkészüljek és elinduljunk Cameronnal az iskolába!
-Gyere Naffi cica lassan indulnunk kell!-mondta egy hamis mosoly kíséretében!
-Jövök máris.-válaszoltam kedvetlenül!

A kocsiban egyetlen szót sem szóltam! Csak néztem ki az ablakon fel az égre ahonnan anya figyelt engem!
Könnyekkel telt meg szomorúságtól duzzadó szemem!
Cameron ezt észre vette!
Félre állt a kocsival és szorosan magához ölelt!
-Figyelj pöttöm! Nem szabad szomorkodnunk! Akkor ő is szomorú lesz és azt nem akarod igaz?
-Persze hogy nem!-válaszoltam halkan majd az égre szegeztem tekintetem!
Cameron a homlokomra nyomott egy puszit majd rám mosolygott!
-Induljunk jó?-vigyorgott!
-Induljunk!-sóhajtottam!
10 perc múlva már ott is álltunk az iskola kapu előtt! Undorodtam attól a sok boldog nevetéstől!!
-Készen állsz pöttöm?-mosolygott aranyosan!
-Nem tudom!-nevettem fel kínosan!
Jobb ha nem jössz be velem!:)
-Jól van ahogy akarod! Ne szomorkodj jó? Ígérd meg hogy nem fogsz sírni!!!
-Ígérem!-pusziltam meg arcát!
-Szia pöttöm!-puszilt ő is meg!
Én csak integettem!

Az iskolába belépve elkapott egy érzés! Egy fura érzés! Úgy éreztem haza akarok menni magamra zárni az ajtót és csak elveszni a gondolataimban!

Az a sok szempár mind rám tapadt!
Szánalmat keltő tekintetüktől csak még rosszabbul éreztem magam! Besétáltam a terembe ahol volt a többi osztálytársam akik azonnal meg is rohamoztak ezekkel a szavakkal:
-Jaajj szegény
-Annyira sajnáljuk
-Szörnyen rossz lehet
De én nem akartam azt...azt hogy sajnáljanak! Csak egyedül akartam lenni de ez az iskolában egy mondhatni """népszerű""" lánynak szinte lehetetlen!

Rémesen magányosnak éreztem magam de barátokhoz nem volt kedvem! Igazából tesóimhoz sem! Csak én és a gondolataim!

Nehezen túl éltem azt a napot!
A tanár nekem még leckét sem adott...annak azért örültem!
Kilépve az iskolából egy erős mellkasnak ütköztem!
Dave volt az a másik bátyjám!
Rám nézett és vigyorgott!
-Na te meg mit nevetsz?-kérdeztem kicsit nevetve!
-Olyan kis ijedt vagy!-Nevetett rajtam!
Aztán felemelt és megpuszilt!
Szokása hívén nyálas puszit adott amivel engem a világból ki lehet kergetni és ezt ő pontosan jól tudta és ki is használta!
-FÚÚJJ-Kiabáltam és kapálóztam!
-Naa beszállás!-nevetett ki!

Otthon szomorú hangulattal fogadott Emily!
-Többiek?-kérdeztem!
-Elmentek a temetőbe drágám!-válaszolta elcsuklott hangon!
-A temetőbe!-suttogtam halkan majd egy könnycsepp folyt végig arcomon!
-Ahh kicsim! Gyere ide!-Mondta Emily majd kitört belőle a zokogás!
-Tudom hogy nehéz! Hidd el hogy nekünk is az!
-Mi lesz velem nélküle?-kérdeztem szememet törölgetve!
-Héj! Mi itt vagyunk neked 4-en! Mindíg itt leszünk! És amíg mi itt vagyunk addig neked nem kell félned! Érted?
-Igen...persze!-Mondtam majd öleltem meg szorosan!
-Most felmegyek jó?-mosolyogtam rá!
-Persze kicsim menny csak! De nem vagy éhes? Alig eszel mostanában!
-Nem vagyok éhes...nincs étvágyam!-mondtam majd elindultam a szobám felé!

Bezártam magam mögött az ajtót majd össze rogytam!
Ott zokogtam az ajtóban szinte egy órán keresztül még mindíg a képet szorongatva!

-Anya! Ölelj meg kérlek!-mondtam magamban!
Hiszitek vagy sem de éreztem ahogy egy hideg szellő simítja végig testem minden porcikáját! Megéreztem az illatát! Az édeskés üde illatát! Tudtam hogy ő az! Éreztem!
Ekkor elnyomott az álom!
Ott aludtam el a földön de az ágyamban ébredtem úgy este 7 óra körül! Kicsit megéheztem így kimentem a konyhába enni valamit! Ott volt Valentina és Emily!
-Szia baba!-mosolygott édesen Valentína!
-Heló!-öleltem meg őket!
-Éhes vagy pici?-Kérdezte Emi!
-Igen egy kicsit...

Arra már nem emlékszem mit ettem😅

Megettem a vacsorámat majd elmentem zuhanyozni és fogat mosni!
Már nem voltam álmos így egyedül maradtam éjszakára a gondolataimmal!
De...most apán járt az eszem!

Hol lehet most?
Mit csinál?
Miért ment el?
Vissza jön valaha?

Ezernyi kérdés kavargott a fejemben amikre sajnos nem válaszolt senki!!