Reggel mikor felkelltem Ita már várt rám ezért gyors felöltöztem Felkötöttem a fekete hajam ezután már indultunk is.
-Mit együnk reggelire?? - kérdezte mosolyogva Ita
-Halat Rizzsel - mondtam nevetve mire meglepődött.
-Azt hittem ráment szeretnél.- mondta mosolyogva.
-Áhh azt majd legközelebb - mondtam majd aztán esset le hogy mit mondtam.
-Szóval lesz legközelebb is? - kérdezte Ita mosollyal de közben behajolt az arcom elé. Nah ekkor vörösödtem el. - jól vagy tiszta vörös az arcod-mondta Ita majd megérintette ekkor már álltunk az út közepén. Hogy lehet ilyen balek hogy még nem jött rá.
-J-jól vagyok-mondtam kicsit dadogva. Mire elvette a kezét és elindult megint.
-Akkor jó nah de gyerünk éhes vagyok. - mondta mire én homlokon vertem magam de azért követtem ezután érdekes dolog már nem történt. Miután meg reggeliztünk ő ment Madarahoz mert segít neki valami klán ügyben én meg elmentem meg nézni hogy a kis Sakura hogy halad. Amikor oda értem meglepődve figyeltem hogy szinte tökéletes a chakra kontrollja.
-Nah Tsuna szép munka - tapsoltam meg mire rám nézett.
-Én nem csináltam semmit kiadtam a feladatot és elsőre sikerült neki minden. - mondta Tsuna vállat rándítva.
-Akkor azt hiszem én jövök. - mondtam nevetve.
-Igen még jókor is jöttél sietnem kell a kórházba - ezzel elviharzott rá néztem Sakurára mire az vissza nézett rám félénken.
-Kezdjük előlröl. Tália Whinter vagyok. Mostantól a sensei-ed. - nevettem el magam.
-Haruno Sakura vagyok Whinter sensei. - mondta meg szeppenve.
-Lia ha lehet mindenki úgy ismer nah de most gyere ide elmegyünk egy békés helyre -oda sétált hozzám én megfogtam a vállát és már teleportáltam is egy vízeséshez. - Szóval alá ülünk a víznek és ott fogunk meditálni - mosolyogtam rá és elindultam. Megszeppenve követett.
-De Lia-sensei hogy tudunk ott meditálni hisz a víz elterelni a figyelmemet -nézett rám majd vízesésre.
-Fegyelem én Önuralom. Ne gondolj rá ne gondolj semmire zárj ki mindent az elmédből. - mondtam majd alá ültem és felvettem a meditációs pózt. Mire ő is csatlakozott. Egész nap teszteltem befogtam az orrát meg borítottam. Spontán rá szóltam utána meg leszidtam nap végére viszont csoda történt teljesen belemerült a meditálásba. Mivel elfelejtettem neki elmondani hogy tud felébredni. Ezért megvárom míg magától rájön. Már jócskán besötétedett azt hiszem itt éjszakázom. Sóhajtva ledőltem a vizesés elé. Majd behunytam a szemem. Egyszer megéreztem valaki jelenlétét mire reflexből arra dobtam egy kunait majd felpattantam es védekező állásba álltam.
-Nyugiii csak én vagyok - hallottam meg Ita hangját. Mire sohajtva vissza döltem a fűbeő mellém telepedett majd a kis csajra nézett - 'Nem kene kíhozni? - nézte értetlenül.
-Nem magától kell kijönnie mivel ha kihozom meg is hallhat. - csuktam le a szemem és akár hogy ellenkeztem elaludtam************Ita szemszögéből ************
Ahjj ez a lány egész várost átkutattam végette mire Tsuna mondta hogy szerinte itt lehet. Ide jövök hogy elmondjam neki mit érzek erre elalszik. Ezek szerint nem szabad még elmondanom neki. Egész éjjel figyeltem ne hogy baj legyen néha néha Sakurara is rá pillantottam. Azonban egyszer csak engem is elragadott az álom. Arra kelltem fel hogy harcolnak nem messze tőlem. Ekkor kipattant a szeme és láttam hogy Lia és Sakura küzd igaz egyoldalú volt de azért látszott hogy már fejlődik a lány.
-Jolvan Sakura ennyi volt. Most majd mész Tsunahoz és mondjad neki hogy Taijutsut és orvosi jutsukat tanítson. - mondta Lia neki én már akkor álltam a fának dőlve. Sakura el is mentgondolom megkeresni Tsunadet.-Jó reggelt Ita-mosolygott rám úgy mint 4 évvel ezelőtt. Mire akaratlanul is elmosolyodtam.
-Jó reggelt Lia-mondtam neki
-Fel kelltettünk? Nem igazán volt szándékomban sajnálom - mondta bűnbánoan mire akaratlanul elmosolyodtam.
-Ugyan már nem tudok rád haragudni. - mondtam neki majd oda menve hozzá megböktem a homlokát. És elsétáltam.
-Itachiiiii tudod hogy ezt utálom - hallottam ahogy kiabál utánam de csak nevettem rajta.***********Lia szemszögéből *************
Ezek után nem állt másból a napjaim mint Sakurat edzeni Sasuket megnezni hogy fejlődik vagy kisebb küldetésekre menni persze Itachi a víz eséses nap után egy hosszú küldetésre indult. Ennek mar 3 hónapja. Lassan Rei is haza talál már alig várom őket.
BINABASA MO ANG
Tália Whinter
FanfictionEgy lány ki hazatér Konohába. Kit mindenki ismer. Kit mindenki halottnak hitt egy emberen kívül. A lány ki különleges képességekkel van megáldva. Egy kinek a Szerelmi élete se egy könnyű. Kinek az élete se könnyű. Tudni akarod ki ez a rejtélyes lán...