Can't Deny

Chapter Nine ~ The Capsule Of Romance...Kinda

***

Harry szemszöge

Szó szerint megőrültem. Én ezt már nem tudom kezelni.

Nem tudom mi történt, csupán annyit észleltem, hogy Louis karjai körbeölelnek és szemeivel az enyémbe néz. Úgy éreztem, mintha a lelkembe bámulna...

Louis a lelkembe lát. Atyaúristen.

És a szemei olyan álmodozóak voltak és kékek és álmodozóak... és kékek. Olyan volt, mintha az egész világon nem létezne semmi. Csak én és... Louis szeme. Ez sokkal zavarosabb, mint amilyennek tűnik.

A kép, ami elém vetült, hogy Louis a csillagokat nézi, közben ideges nevetésben tör ki, végül rám néz, mintha meg lennék őrülve.

„Csak azt kérdeztem, hogyha akarsz egy kis pezsgőt..."

A szemem kitágult, amikor rájöttem, hogy Louis egész idő alatt hozzám beszélt, még a fülkébe is beültünk egy kis asztalhoz. Ebből persze nem vettem észre semmit. Épp üveges tekintettel bámultam rá és az a szemeibe néztem, míg észre sem vettem, mi történik körülöttem.

Aztán kiszakadt belőlem a röhögés. Wow.

„Umm..." krákogtam kényelmetlenül. Louis felhúzta szemöldökét. „Umm, a fehér bor..." nem fejeztem be, de máris felnevetett. „Ez azt jelenti, hogy akarsz egy kis pezsgőt."

Az arcom annyira vörös volt ebben a pillanatban, hogy el sem lehet képzelni. Tisztára mint egy paradicsom göndör fürtökkel. Olyan hülyének nézhettem ki! Mivel a beszélgetés valahogy így hangzott a fejemben: „Szeretnél pezsgót?" „Oh, igen, fehéret kérnék." Ez volt, amit kigondoltam.

Igen... a saját világomban voltam.

Próbáltam valami viccesre gondolni és viccként előadni. „Umm, jó lesz rózsaszín bor is." Ismét idegesen nevettem fel. Na, ez egyáltalán nem volt vicces.

Louis kuncogott „Igaz, de a palack amit eléd tartok, fehér bort tartalmaz, nem pedig rózsaszínt, azt hittem legalább látszik..."

Hülyét csináltam magamból. Pont Louis előtt. Felemeltem a kezem és hátba veregettem magam. Nehéz volt. El sem bírom képzelni hogy most mennyire nézhettem ki hülyének. De valakinek meg kellett tennie. Meg kellett ütnie- vagy öngyilkosságot kell elkövetnem. Olyan nevetségesen hülye vagyok.

Ez eddig nem megy valami jól.

Louisra pillantottam és a dühöm azonnal elszállt. Az arcát kémleltem. Lágy volt és látszott, hogy aggódik miattam vagy a viselkedésem miatt. Ez vagyok én és Louis – a legjobb barátok, a legjobbak. Nem kéne feszültnek lennem a közelében. Sokkal inkább magabiztosnak.

„Sajnálom Lou. Nagyon furcsa vagyok... Csak nem kicsit vagyok ideges."

„Ideges? Miért?" Louis nem mosolygott, de a mosolyát próbálta elrejteni. Jókedvűen néztem rá: „Mert lehet... Hogy...Elég... Szexi vagy..." Kimondtam. Ez volt a legjobb módja, hogy flörtölni kezdjek minden pirongás nélkül.

„Oh, az vagyok? Csak mert Mr. Styles maga sem néz ki túl rosszul. Sőt igazából igazán elbűvölő."

Oh, Louis, te megölsz engem.

„Tényleg? Mert te nem vagy az." Csak boldogan mosolygott és bólintott. Lassan emelkedni kezdtünk, így látszott a ragyogó londoni látkép a naplemente alatt. A narancs és piros színek táncoltak a város fölött. Szent Isten. Louis tudta, hogy ezt szeretem.

„Szép." suttogtam. „Nagyon szép." Felálltam Lou mellé és csodáltam a kilátást. Meglepő módon soha nem voltam a London Eye-on. Valóban nagyon különleges volt.

„Igen, valóban." Megfordultam, Louis ott állt mellettem, égszínkék szemei az enyémekbe fúródtak, mellkasunk érintkezett, meleg lehelete gyengéden simogatta arcomat. Túl közel voltunk. Olyan volt, mintha a világ megállt volna, mintha csak Louis és én lennénk az egyetlen emberek a Földön, a London Eye felső részén a levegőben állva, szabadon, bármit tehetünk és azt hiszem a csókolózás volt napirenden a következő.

Igazam volt, ugyanis Lou keze megtalálta az enyémet, oldalra helyezte őket és felém fordult, hogy ajkainkat már csak centik választották el egymástól. „Harry te vagy a legcsodálatosabb és legtökéletesebb ember, akivel valaha találkoztam. Mikor a szemedbe nézek azonnal boldoggá válok, nem számít mitől. Tegnap, mikor Eleanort hívtam, nem azért tettem, mert beszélgetni akartam vele, a barátnőmmel, hanem azért, hogy szakítsak."

A szemeim tágra nyíltak az új információ miatt és elég hülyén éreztem magam, ráadásul szégyelltem a viselkedésem. Folytatta, miközben hüvelykujjával simogatta a kezem, ahogy Franciaországban, a taxiban is tette: Figyelj, Harry, nem szeretem Eleanort. Én... Én..." mondta a szavakat enyhén dadogva. Nyilvánvaló, ez valami nagy dolog. „ Sze... Szeretlek." Egy pillanatra volt szükségem, hogy realizáljam amit mondott, de nem volt erre időm, ugyanis éreztem, hogy Lou ajkai az enyémnek tapadnak.

Visszatértem a valóságba, amint megéreztem Lou karjait, amik körülölelik a hátamat és közelebb húzz magához, hogy szinte már összepréselődtünk és ez minden kétséget elvetett. Nagyon jó volt. Így jobb volt. Az égő vágy, amit éreztem, nem tudott lenyugtatni, mert én többet akartam. Beleszerettem Louis-ba, karjaimmal körbeöleltem derekát, ezzel elmélyítve a csókot. Louis nyelve bejutásért könyörgött, amit meg is adtam neki, nyelveink táncot jártak és én imádtam ezt az érzést.

Ez volt a legszenvedélyesebb csók. Testünk minden egyes része érintkezett a másikéval, jobban megkívánva egymást. Mennyire igaz. Tíz perc múlva még mindig csókolóztunk, miután elhúzódtunk egymástól, mivelhogy alig kaptunk levegőt.

Közeledett a második menet.

Ahogy a szemébe néztem, láttam a csillogó kékséget amit már régóta ismerek és szeretek. Az a csodás, elbűvölő kék szín. Olyan, mint... Luke.

Óh, Istenem. Luke.

Teljesen elfelejtkeztem róla. Mit tettem? Megcsaltam! Nem! Nem tettem! Nem!

Elszakadtam Louis-tól és rémület ült ki arcomra. Aggódva nézett rám. „Harry?" kérdezte gyengéden. Csak bámultam és egy szót sem tudtam kinyögni. Mélyre süllyedtem a bűntudta tengerében.

Annyira sajnálom, Luke.

Nem lehetek Louis-val. Addig nem, míg nem döntöttem.

„Sa...Sajnálom. Mielőtt bármit tennék gondolkodnom kell. Rólad." dadogtam. „És Luke-ról."

Lou Luke említésével megfeszült és automatikusan csapta kezét az arcához. „Sajnálom." suttogtam, majd felálltam és elmentem a kabin túlsó végébe fejemet lehajtva.

Hallottam, hogy nehezen veszi a levegőt- és dühösen.

Ez annyira kínos!

A kabin tíz perc múlva ér földet, addig ott álltam egy dühös Louis közelében, aki kínosan álldogált és nem szólt semmit.

Kicsit megfordultam, hogy lássam az arcát. Elkeseredett és dühös volt.

Ah, meg fog ölni.

Visszafordítottam a fejem, hogy addig se kelljen őt néznem. Kész gyötrelem. Ez a legrosszabb helyzet amiben valaha is voltam.

Végül egy örökkévalóság után a kabin megállt, én pedig búcsú nélkül, se szó se beszéd, elrohantam Lou-tól.

Még mindig bűntudatom volt, de tudtam, hogy döntenem kell:

Luke.

Vagy Louis.