3.fejezet titkok és hazugságok

101 6 0
                                    

Ernesztó szemszöge

190 éve már annak hogy meg ölte Dean az apánkat. Ezért , el hagytam, őt és anyánkat. De ez az egész sokkal korábban kezdődött.

1827-ben meg ismerkedtem a legjobb barátommal Enzoval. Ő mindig olyan furcsán viselkedett, elejinte utáltam a viselkedése miatt, de egy nap minden meg változott az életemben. Mikor meg tudtam, hogy mit tett. Akkori szerelmemet Bellát meg ölte. De ki derült, hogy nem meg ölte csupán át változtatta. Vámpirrá.  - Hogy mi? hogy tehetél ilyet? hogy ölheted meg Bellát? - kiabáltam kétségbe esve és próbáltam a könnyeimmet el rejteni - nem halt meg. Csak félig. Átmenetileg, 10 perc és magánál lesz. - Mondta mit sem törődve azzal, hogy meg ölt egy embert. - Dehát meg halt, nem lélegzik.-Mondtam már sírva. Nem telt sok időbe Bella magához tért. Enzo közelebb lépett hozzám, a szemembe nézett és így szólt: most hagyod, hogy meg harapjam a csuklodat és oda nyújtód Bellának. Furcsa módon hallgattam rá. Meg harapott és én a csuklómat oda nyújtottam Bellának aki úgy ivott belőlem mint ha vizet inna. Majd Enzo el magyarázta, hogy hogyan kell egy embert át változtatni. Egy embert úgy lehet át változtatni ha vámpír vérrel itatod majd meg ölöd, és vissza tér a halálból, és ha emberi vérhez jut meg történik az át változás. A vámpírok képességeit is el mondta. - Gyorsaság, erő, halhatatlanság, nem tudsz meg halni ha csak nem döfnek karót a szívedbe. Sosem öregszel meg és, a legjobbat a végére hagytam, tudsz igézni. - Mondta ezt mind a falnak dőlve karba tett kézzel. - Igézni? az mit jelent? - néztem rá le döbbenve. - Amit az előbb csináltam veled az is az volt, hallgatál rám, azt tetted amit mondtam. Hatottam rád. Jobban mondva az igézet egyfajta bűvölet, de ha nem érted majd egyszer meg fogod. - Lépett  hozzám közelebb és folytatta. - A vámpíroknak árt a nap meg éget, ahogy a vasfű és a verbéna is. De ha a vasfű vagy a verbéna a szervezetedbe kerül, akkor le gyengülsz, és ha egy ember szervezetébe kerül, akkor nem tudod meg igézni. Ami még a vámpír lét hátránya, hogy a vérnek nem tudsz ellen állni, nagyon nehéz ellen állni főleg ha, régóta nem ettel, ja és még annyit ha régóta nem ittál emberi vért akkor le gyengülsz. Ennyi, ennyit a vámpírokról.
-De várj ha a nap meg éget akkor te, hogy jársz a napfényben? -
-úgy, hogy egy boszorkány csinált nekem egy gyűrűt ami meg véd a napfénytől. -
-Értem, de egy valamit nem értek, miért változtattad át Bellát? - mutatok a sarokban ülő lányra aki egy lány csuklójából éppen vért iszik.
-Azért mert szeret engem. - Szólal meg az eddig csendben ülő lány. - Tessék?? s én erről miért csak most tudok? - nézek kérdőn és fel háborodva hol Bellára hol Enzora.
-Ernesztó figyelj ide. - Áll fel Bella és közelebb jön hozzám. - Ami köztünk volt az már el múlt. Én Enzot szeretem és nem téged, kedveltelek de őt szeretem igazán. - Nézet a szemembe és meg fogta a vállamat. - Sajnálom Ernesztó. - Majd oda ment Enzohoz és meg fogta a kezét. - Bella kérlek ne csináld. - mondtam már kétségbe esve. - Még találkozunk. - Mondta mosolyogva majd Enzoval el sétáltak, én pedig ott maradtam egyedül a gondolataimmal és a szív fájdalmammal. Egy valaki volt akire támaszkodhattam, a bátyám Dean. Nem mondtam neki, hogy Enzo és Bella vámpírok csak annyit, hogy Bella el hagyott és soha többé nem jön viasza. De 1 évvel később ő és Enzo meg jelentek és engem is át változtattak. Még csak 17 éves voltam. De Enzo mindenre meg tanított. Arra, hogy hogyan kell igézni, hogy hogyan kell ellen állni a vérnek és, hogy hogyan kell a verbénára immunisá válni. Azt is el mesélte, hogy vannak olyan emberek akik tudnak a vámpírokról és ki akarják őket íratni mondván pokol beli lények akik csak a halált hoznak az emberekre. Persze, ennek a fele sem volt igaz. Volt, olyan vámpír aki az örömét lelte abban, hogy embert ölhet de volt olyan is aki normálisan élte tovább az eddigi életét. De vissza térve a verbénához azért kell immunisá válni rá mert ha egy ember, egy olyan ember aki tud a vámpírokról el kap be ad egy adag verbénát és el zár aztán meg öl. Enzo csináltatott egy boszorkányal nekem egy gyűrűt és így szabadon sétálhattam a napfényben. Hála Enzonak és Bélának hamar meg tanultam az ön uralmat és ha lehet így mondani tökéletes vámpír lettem. 1 évvel később át változtattam Deant is. El mondtam neki mindent amit nekem Enzo, és meg tanítottam az ön uralomra. De elejinte nem ment neki egyik este mikor apánkal és anyánkal vacsoráztunk ő már nem bírt magával és meg harapta apát és kis híján meg is ölte de végül a vérét adta neki de így is meghalt de Dean vére vissza hozta, és amikor apa magához tért nem akart át változni mondván a halált nem lehet ki cselezni és 24 óra elteltével meg halt. Mert ha egy ember vámpír vért iszik és meg hal de nem fejezi be  az át változást azaz nem iszik emberi vért akkor 24 óra elteltével meg hal, így is lett apa meg halt én meg be sokaltam és el hagytam, őt és anyánkat. 20 évvel később Dean fel keresett el mondta, hogy apa halála után 1 évre rá át változtatta anyát, de anya el ment el hagyta es már 19 éve nem látta. Ki békültünk és azóta is együtt élünk és járjuk a világot, Enzova és Bellával is jóba voltunk. Aztán el határoztam, hogy iskolába akarok járni mert már 100 éve nem jártam iskolába, és ott ismertem meg őt Inezt.

édes méreg Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang