Romance of the Library (Exo D.O. fanfiction -Befejezett!)

9.

Apró csókok kellemes bizsergető érzésére keltem. Szemeimet ugyan még nem nyitottam ki, de belemosolyogtam az érzésbe. Ugyanabban a pózban feküdtünk, ahogy éjjel nyugovóra tértünk és ugyan kényelmetlen volt a matrac egy kicsit, szerintem soha életemben nem aludtam még ennyire pihentetően. Lángoltam a szerelemtől és éreztem, hogy ha nem karol át, elrepülök.

-Jó reggelt. -motyogott halkan a fülembe és hallottam, hogy mosolygós volt a hangja.

-Jó reggelt. -nyomtam a fenekemet ülepéhez, melytől megugrott egy kicsit. Hátra nyúltam a fenekéhez és visszahúztam magamhoz. Nyakamba fúrta arcát és halkan felsóhajtott. Egyből kipattantak a szemeim és megérintettem Őt odalent.

-Haneul... -sóhajtott.

-Mi az? -kacérkodtam.

-Huncut vagy! -nevetett fel halkan.

-Tudom, kívánósan keltem! -nevettem fel halkan én is. Ekkor hirtelen mocorgásra lettünk figyelmesek kintről, majd valaki feltépte a sátrat.

-Anya!! Gyere gyorsan! -kiáltott fel egy körülbelül öt éves kislány. -Egy néni meg egy bácsi itt fekszik!!

-Menj ki innen! -parancsoltam a kislányra, Kyungsoo pedig kerek szemekkel nézett maga elé. A pici azonban nem jött zavarba attól, hogy idegenek vagyunk neki, berongyolt a sátorba és megfogta a takarót, amit le akart cibálni rólunk.

-Mész innen, de rögtön! -ripakodtam rá.

-Anyu!!!

-Hol vagy, Hyiji?

-Itt vagyok! -lépett ki a sátorból majd ahogy az anyja elkezdett felénk lépkedni visszamászott.

-Mit keresel te itt bent? Azonnal gyere ki onnan! -lépett oda a nő és kihívta a kislányt. Behajolt. -Elnézést kérek!

-Nem történt semmi!

-Mit keresnek itt egyébként? Ez nem egy kemping övezet!

-Sajnáljuk, nem tudtuk. -motyogott Kyungsoo. -Nem vagyunk helyiek és ez a hely nyugodt övezetnek tűnt ahhoz, hogy letelepedjünk éjszakára. Nemsoká indulunk is tovább.

-Jobban is teszik, mert délelőtt elég forgalmas ez a part és így megkímélhetik magukat a további kellemetlen találkozásoktól, ha netalán kíváncsi kislányok botlanának a sátrukba. Vagy kutyusok, tudják... Még egyszer elnézést kérek Hyiji miatt! További szép napot kívánok! -biccentett aprót a fejével.

-Semmi baj, köszönjük! Viszontlátásra! -bólintottunk mindketten.

-Ez nagyon ciki volt. Mi lett volna, ha a kislány letépi rólunk a takarót?

-Meglátja az anyja a szabad lengésemet. -nevetett.

-Milyen kis vicces kedvében van ma valaki! -nevettem fel poénján.

-Na, hát néha nekem is összejöhet.

-Apropó. Hazudni is megtanultál! Mikor rabolt el téged egy ufó és cserélte ki az agyadat?

-Akkor, mikor egy Kim Haneul nevű kis boszorkány berepült a seprűjén az életembe és felkavarta az egészet, mint egy forgószél.

-Mi az hogy boszorkány, te kis pukkancs? -böktem a karjába, Ő pedig elkezdett csikizni. Hangosan nevetve dőltem háta, miközben fölém tornyosult. Elkomolyodott arca és a homlokomból kisimította a hajam puha ujjaival gyengéden. Mélyen a szemembe nézett és pár másodpercig szótlanul bámult.

-Soha életemben nem voltam még ennyire szerelmes senkibe, mint beléd. -simította finoman arcomra a tenyerét. A pillangók repkedni kezdtek a gyomromban és teljesen belesimultam tenyerébe. Elmosolyodtam és becsuktam a szemeim, Ő pedig megpuszilta az orrom hegyét.