Csak egy téves szám *BEFEJEZETT* ✔️

3.✔️

Megtaláltuk Nasht és Shawnt. Csak ezzel az volt a baj hogy le kellett menjünk egy kisebb...na jó nagyobb homok lejtőn. Bár ahogy nézem van lépcső. Ahogy mentem a lejtő szélén valami kibújt a homokból. Ijedtségemben felugrottam, aminek az lett a vége hogy a homokban megcsúszott a lábam és legururultam a lejtőn. A hatalmat és a fejemet durván bevertem. Néhány másodpercig levegőt se kaptam, bár most is alig kapok.
- Na mi van lúzer! Megint hozod a formád? - kérdezte nevetve egy mély, érdes hang. Alex, a volt osztálytársam. Lehunytam a szemem és tűrtem a fájdalmat.
- Jól vagy? - hallottam még egy lágy és aggódó hangot. Csukott szemmel megráztam a fejem. - Gyere, ülj fel óvatosan, segítek. - A kezét a hátam alá csúsztatta és óvatosan felültetett. - Kérsz vizet? - hallottam meg az újabb kérdést. Csak bólintottam és óvatosan kinyitottam a szemem. Egy kéz volt előttem benne egy 1L-s palackkal ami tele volt vízzel. Elvettem a kezéből és az egészet megittam. Őszintén, nagyon jól esett.
- Köszönöm - Suttogtam
- Nincs mit. Jobban vagy? - Válaszként csak bólintottam.
- HOPE! - hallottam meg Cameron hangját, majd azt láttam hogy fut felém.
- Hope? - kérdezte suttogva a megmentőm.
- Istenem, jól vagy? - gugolt le elém. Én csak bólintottam. - Biztos? - újra bólintottam. - Akkor nyugodtan mondhatom hogy megint hozod a formád? - kérdezte mosolyogva, mire en mosolyogva megforgattam a szemem. - Na jó, én még vissza megyek Shawnnal a kocsihoz, hogy kipakoljuk az esti programhoz való cuccokat. - ált fel, majd megindult az említett sráchoz.
- Élőben sokkal szebb vagy mint a képen - erre hátra fordultam hogy lássam ki a megmentőm. Nash. Azokat a kék szemeket bárhonnan megismerem. Bár igaz élőben olyan mintha világítana.
- Nash! - szólítottam meg halkan.
- Hm?
- Neked világítanak a szemeid! - néztem a kékségeít nagy szemekkel, mire elnevette magát. - de tényleg, nem viccelek! - mondtam hangosabban.
- Neked meg tök cuki a hangod! - mosolyodott el.
- Ilyet még sosem fűztek a hangomhoz. A suliban jobban szerették a krákogó és nyikorgó jelzőt.
- Mert vagy hülyék, vagy irigyek voltak. - karolta át a vállam majd magához húzott.
- Kedvesebb vagy mint gondoltam - mosolyodtam el.
- Hát, egy gyönyörű lánnyal kedves kell lenni, főleg ha az a lány a barátod. - Nyomott puszit a fejemre. Igazán közvetlen. Ez tetszik.
- Oda megyünk ahova letelepedtetek? - Néztem fel rá - le akarok vetkőzni bikinire utána meg a vízben tölteni az egész napom!
- Ha nem mondod a 'le szeretnék vetkőzni' után azt a 'bikinire'-t... - kezdte, mire jól rácsaptam a combjára. - Hé, na! Ez fájt - dörzsölte a "fájó" pontot. Képzelem mennyire fájhat neki!
- Gyere, már kocsonya, napszúrást fogok kapni! - persze nem a naptól hanem a kék szemeidtől. De ezt neked nem kell tudnod. Mondatom után felálltam de egyből meg is inogtam. Egy bazi erős szédülés és rosszullét kapott el. Az volt a szerencsém hogy Nash időben kapcsolt és felpattanva elkapott mielőtt elestem volna.
- Hé, jól vagy? - hajolt le hogy a szemembe nézzen. Válaszképp csak megfáztam a fejem. - Figyel, öleld át a nyakam, ölben elviszlek a leterített pokrócokhoz. - Tettem amit mondott. Ahogy felemelt reflex szerűen a derekára kulcsoltam lábaim. Ahogy vitt elhaladtunk a pokrócok mellett és odamentünk egy függő ágyhoz. Velem az ölében leült arra, majd óvatosan a hatalmat kezdte simogatni.
- Nem vagy éhes, szomjas? Vagy nincs nagyon meleged? Lehet ez is közre játszik azután hogy csúnyán beütötted a fejed.
- Nem melegem van, inkább mintha kicsit fáznék. - motyogtam csupasz vállába. Hát ja. Egyeseknek melegük van és póló nélkül vagánykodnak a hat kockájukkal (már akinek van), mások meg vacognak a nyár közepén. Na jó az túlzás hogy vacogok, de azért jól jönne egy valami a hátamra. Közben meghallottuk a srácok hangját.
- Hé, Shawn! Hozz már ide egy pokrócot. Hope nincs jól. - kiáltott oda neki Nash.
- Viszem - kiabált vissza, én meg pár perc múlva éreztem a meleg anyagot a hátamot. - Szerintem menjünk el hozzátok. Anyud úgyis ott van. Biztos tud segíteni. - vetette fel az ötletet. Uh...még több ember.
- Rendben. Aztán majd ha jobban lesz haza visszük. - hallottam meg Nash hangját, majd éreztem hogy felemelkedik, velem az ölében. Ezután már csak arra emlékszem hogy a kocsiban ülök és Nash átkarol. Én kicsit jobban hozzá bújtam, mire éreztem ahogy egy puszit nyom a fejemre, és elkezdi a karomat simogatni. Ezután megint képszakadás. Mikor felkeltem egy puha ágyban feküdtem betakarva. Bár ahogy kinyitottam a szemem megállapítottam hogy egy mellkason fekszem. Kicsit elkezdtem mocorogni, mire a mellkashoz tartozó kezek szorosan magukhoz öleltek. Óvatosan felnéztem és megláttam az alvó Nasht, aki szerintem csak a szemét pihenteti.
- Nash - szólítottam meg szinte suttogva.
- Mi a baj, Picur? - lazított a szoritason, majd elkezdte a karomat simogatni.
- Semmi, csak ébren vagyok. - vont vállat mosolyogva. Cuki ahogy törődik velem és hogy Picurnak hív.
- Hogy érzed magad? - kezdte most a fejemet simogatni.
- Csak egy kicsit fáj a hátam. - na jó amúgy rohadtul fáj de neki ezt nem kell tudnia.
- Nem csodálom. Mikor idehoztunk anyumhoz észre vette hogy hátul véres a pólód. És mikor megnéztük egy hatalmas seb volt rajta. Anyum lefertőtlenítette, valószínűleg amiatt fáj.
- Értem - bólintottam.
- Biztos jobban vagy? - tette kezét a homlokomra és az arcomra.
- Mhm! - bólintottam.
- Az jó, mert a lázad is lement. - éreztem ahogy ezt a mondatot mosolyogva mondja. - Nem vagy éhes?
- Hát most hogy mondod! Egy kicsit. - néztem fel rá.
- Na gyere, van lent vacsi. - mondta mire felültem, hogy ő is ki tudjon mászni az ágyból.
- Amúgy mennyi az idő?
- Pontosaaan - nézett az órára - 23:21.- mondta meg végül. Az idő hallatán enyhe szív stoppot kaptam.
- Ho-hogy mennyi? - kérdeztem kikerekedett szemekkel, kicsit előrébb dőlve teljes sokkban. - Basszus! Nekem fel kellet volna hívnom anyumat, hogy ne várjon ébren és tudja jól vagyok! - mondtam bepánikolva.
- Hé, nyugi. - jött oda majd megfogta a vállam. - Kajálsz egy keveset, utána meg haza kísérlek, rendben?
- Rendben - sóhajtottam egy nagyot.
- Oké, akkor gyere - miután megettem egy tányér spagettit, húsgombóccal és igen finom szósszal elindultunk haza gyalog. Igaz Nashnek van jogsia, de az autója épp szervizben van.
- Nem fázol? - nézett le rám Nash, mire megfáztam a fejem. - Hogy érzed magad?
- Sokkal jobban mint délután. - feleltem, a földet pásztázva. Nem néztem fel rá. Valahogy kínos volt ez a helyzet. Nem tudom miért, de kellemetlenül éreztem magam. Nem szeretem a kínos csendet. Mindig arra törekszem hogy megtörjem azt, de most nem megy. Szerencsére megérkeztünk.
- Ég a villany - jegyeztem meg, majd egy nagy sóhaj kíséretében megindultam az ajtó felé...