Másnap reggel kicsit jobban voltam. Nash ma is itt aludt, szóval megint a karjai közt kelhettem. Mivel nem tudtam visszaaludni ezért csak figyeltem az alvó Nasht. A haja már kezd nőni. Bőre sima. Mintha csak selyem lenne. - Mmm...ne bámulj... - hallottam meg Nash mély, mégis lágy és nyugtató hangját. - Nem is bámultalak - motyogtam rekedtes hangon. - De igen. - nyitotta ki kéken ragyogó szemeit. - Hogy érzed magad? - ölelt magához. - Jobban. - motyogtam mellkasába. - Cuki a hangod mikor be vagy rekedve. - Hallottam a hangján hogy mosolyog. - Neked meg ilyenkor is világítanak a szemeid. - mondtam, mire felkuncogott. - Amúgy nem akarod véletlenül levágatni a hajad? - kezdtem el fürtjeit piszkálni. - Nem,most meg akarom növeszteni. - Te és a hosszú haj? - kérdezem még mindig berekedve - Kíváncsi vagyok! - Szóval azt akarod mondani hogy nem állna jól? - kérdezi megjátszott felháborodottsággal. - Én ilyet nem mondtam! - emeltem kezeim védekezően magam elé. - Csak furi lesz. De nem baj, majd be fogom fonni. - vigyorodtam el. - Hát ezt hol alamodtad? - Nem kellett megálmodjam hogy tudjam, így lesz. - mondtam még mindig vigyorogva. - De kis szemtelen valaki ma reggel! - kezdett közeledni, majd elekzdett csikolni. Épp a derekamat csikolta mikor felszisszentem. Egyből leállt. - Mi a baj? - nézett rám aggódó tekintettel. - Fáj! - kaptam a mellkasomhoz, lebegő után kapkodva. - Levegőt kapsz? - Nehezen - mondtam alig hallhatóan. - Jó, ne beszélj. Óvatosan vegyél mély levegőt. - Szúr. - kaptam újra a mellkasomhoz, mivel mikor megpróbáltam mély levegőt venni nem ment, mivel egy erős fájdalom nyilalt tüdőmbe. - Ahj... - sóhajtott kétségbe esetten. - Mentőt hívok. - jelentette ki. - Ne...nem kell - kaptam el a karját - Hope, muszáj lesz. Nem tudok mit csinálni. - Kérlek, ne hívj mentőt. Biztos mindjárt elmúlik. - kaptam el a kezét könnyes szemekkel. Csak mentőt ne hívjon. Akármit csak azt ne. - Jó - sóhajtott egy nagyot. - Csak lélegezz óvatosan. - én csak bólintottam. Pár perc múlva elmúlt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. - Elmúlt. - Suttogtam a plafont bámulva. - Jól vagy? - Mostmár igen. - fordultam fél. - Na gyere ide, te. - ölelt magához. - Szeretlek Kismanó! - kezdte a hátamat simogatni. - Én is téged Nash. - öleltem át nyakát, majd vállába furtam a fejem. Amúgy félre értés ne essék, nem úgy szeretjük egymást mit szerelmesek, csak mint barát ként. Legalábbis a részéről. Szerintem én kezdek kicsit többet érezni iránta. De ez nem biztos. Szóval inkább hagyjuk. - Hope? - néz rám Nash. - Hm? - Ma van kedved kimenni a parkba. De csak akkor ha jobban vagy! - szögezte le. - Menjünk. Jobban vagyok, szóval húzok öltözni. - Oké! Kapsz 10 percet! - Legyen 5! - Oké! 3...2...1...rajt! - ezzel elkezdtem futni a szekrényem felé. Kivettem belőle egy szettet és mentem öltözni:
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A rózsás hajpántomat igazítva mentem ki Nashhez. - WoW! 4 perc alatt végeztél és még csini is vagy! - jött oda mellém, majd átkarolta a vállam. A bókjára zavarba jöttem, szóval csak egy halvány mosollyal az arcomon hajtottam le a fejem. - Merre megyünk? - kérdeztem miközben már az utcán sétáltunk. - Elviszlek a kedvenc helyemre. - nézett rám. Ahogy sétáltunk éreztem ahogy keze súrolja az enyémet, majd pár másodperc múlva, Nash ujjait lágyan az enyéimre kulcsolja. Tekintetem a kezünkre tévedt. Csak elmosolyodtam. Lassacskán egy kis játszótérhez értünk. Üres volt és kihalt. Oda ballagtunk a hintákhoz, majd miután rájuk ültünk lassan hajtottuk magunkat. - Miért pont ez a kedvenc helyed? - néztem rá egy kis idő múlva. - Egyszer történt itt egy autóbaleset. Én, Sky és a volt barátnőm Roxy az egyik nap lejöttünk ide. Sky ekkor még csak 4 éves volt. Épp viháncolva futott felém, miközben Roxy ment utána. Nekem el volt törve a lábam ezért csak néztem őket. Ekkor egy nagyobb autó hajtott be a parkba. Roxy időben kapcsolt. Ellökte Skyt mielőtt elcsapta volna az autó. De emiatt őt csapata el. Rögtön bele halt. Rajta kívül egy Skyjal egyidős kislány is meghalt. Neki volt egy ikertestvére aki csak kómába került. Még volt egy kisfiú aki megúszta pár karcolással. Roxy az életét áldozta azért hogy Sky éljen. - Itt már könnyezett. Nem csodálom, az én szemembe is könnyek gyűltek. Ez borzalmas. - Nash. - álltam fel, majd gugoltam le elé. - Légyszi ne sírj. Tudod hogy nem szeretem ha valaki sír. - Te is sírsz - suttogta, miközben óvatosan letörölt egy könnycseppet. - De én nőből vagyok, nekem szabad. - szipogtam, majd átöleltem a derekát és az ölébe fektettem a fejem, mire ő elkezdett a hajammal babrálni. - Érezted már úgy magad hogy szükséged van egy ölelésére, de nem kaphatsz? - kérdezte, mire némán bólintottam - De mióta ismerlek már nem érzem ezt az érzést. - mondata. Sokat jelentett nekem. Örültem hogy így érez. Miután kimondta a mondatot szorosabban öleltem, ő meg csak a hátamat simogatta. Ekkor jött egy erősebb fuvallat, amitől megborzongtam. Ezt persze ő is észrevette. - Fázol? - simít végig a fejemen, majd az arcomon. - Nem nagyon. - Motyogtam. - Menjünk haza. Ott majd megnézünk egy filmet, vagy csinálunk még valamit. Még kitaláljuk. Rendben? És ha akarod ma is alhatok ott. - Oké. Menjünk. - álltam fel. Nash is felállt, majd adott még egy nagy ölelést. - Szeretlek Kismanó. - motyogta a hajamba. - Én is téged, Nagymanó. - a becenevén mind a ketten nevettünk egy jót. Úton Nash megint összekulcsolta a kezünket. Mikor hazaértünk, mármint hozzám, én egy puszival és egy öleléssel üdvözöltem anyát, majd felmentünk a szobámba. - Milyen filmet nézzünk? - kérdeztem Nasht. - Add a laptopot, kikeresem. - Oké - Adtam oda neki. Fél óra múlva már az ágyon feküdtünk. A fejem Nash mellkasán pihent, ő meg szorosan ölelt magához. - Mit raktál? - kérdeztem, a filmre célozva. Eléggé creepy az eleje. - Anabelle 2. - mondta. Horror. Csúcs. Én csak jobban hozzá bújtam. Tudni kell rólam hogy szeretem a horrort, de azért rendesen be tudok rajtuk fosni. Az eleje nyugis volt de ahogy egyre közeledtünk a vége felé, egyre ilyesztőbb lett. Nem is egyszer bújtam teljesen Nashhez. - Vége - csukta le a laptopot, mire én felnéztem a nyakhajlatából. Igen, az utóbbi ilyesztő résznél oda dugtam el az arcom. - Végre - sóhajtottam egy nagyot. - Nagyon ilyesztő volt? - kérdezte hátamat simogatva. - Tűrhető. - néztem fel rá, mire nyomott egy puszit a homlokomra. - Nash? - Hm? - Ez most olyan fura. - Mi? - kezdte el a fejemet simogatni. - Hát, hogy pár napja hagytak faképnél az oltárnál, most meg minden olyan fura. Mármint nem rossz értelembe, hanem jóban. - Hogy érted? - kérdezte értetlenül. - Hát hogy mi úgy viselkedünk mint egy pár. Néha úgy is érzem magam, melletted. Mintha egy párt alkotnánk. - Bárcsak így lenne - mondta halkan. Épp hogy meghallottam. - Nash... - sóhajtottam. - Tudom, még nem állsz készen az új kapcsolatra, mivel most ért véget egy, csak szeretném hogy tudd hogy nagyon de nagyon Szeretlek. - erre nem tudtam mit mondani. Konkrétan szerelmet vallott nekem. - Nash én...
