Apró sztorik

Eltüntem 4/4

Lassan kinyitottam a szemem aprókat pislogva, a fehér falak még félhomályban is vakítóak voltak.
- H... Hol... va...gyok? - A hangom rekedt volt, a látásom homályos.
Körbenéztem: kábelek, polcok, székek... és egy ágyban feküdtem.
"-Ez egy kórház!"- Hasított belém a tudat.
Lassan megbróbáltam felülni, ami nagy nehezen sikerült is, bár a fejem iszonyatosan hasogatott. Az ablakban azonnal észrevettem Capelát, ahogy az éjszakai eget bámulta.
- Ca... Cape...la. - Felém kapta a fejét.
- Felébredtél? - A szeme különösen csillogott a holdfényben. - Semmivel sem tudnálak kárpótolni azért, amit tettél. - Odajött hozzám.
- M... Miért? - A hangom még mindig bizonytalan volt.
- Mert nem adtad fel. És: - megmutatta a manósapkáján a kis aranycsengettyűt, és a kezében a pólójához illő sárga-piros kockás pálcát, ami hasonlított egy mazsorettpálcára. - Miattad mentem át a vizsgán, persze ingadozó volt, de a lényeg, hogy megvan. - Óriási, kedves vigyorral rámkacsintott, mire én is elmosolyodtam.
Egy kis ideig még mosolyogtunk, és mindketten arra vártunk, hogy a másik folytassa, így végül én kezdtem:
- Hogy maradtam életben?
- Nagyon erős lehetsz testileg-lelkileg, ha ezt kibírtad, de el kell keserítselek, a legfőbb ok az, hogy az óratorony 5percet sietet. - Mindenre számítottam csak erre nem.
Kibuggyant belőlem a nevetés, ami aztán átvált köhögésbe. Mire ő mellém ült, és a kezét a hátamra tette.
- Mióta vagyok itt? - Kérdeztem tovább, mikor abba tudtam hagyni.
- Tegnap estél össze, és a szüleid találtak rád ma reggel, a padlón feküdve, eszméletlenül. - Látszólag bántotta a dolog.
- Ők hol vannak most? Megint látnak? - Néztem körbe csalódottan, hogy nem láthatom őket.
- Néhány perce mehettek el. Látom hiányolod őket. - Mondta, az arcomat fürkészve.
- Igen... - Mosolyodtam el halványan. - Talán tényleg még szükségem van rájuk...
- Miattuk maradtál itt. Ők azok, akik a legjobban idekötnek, főleg, hogy kevés családban szereti mindkét szülő ennyire a gyermekét. - Újra kinézett az ablakon.
- Neked van családod? - Elszomorodott a mondatom után, így gyorsan menteni próbáltam a menthetőt. - Jaj, ne haragudj, nem akartam... nem tudtam.
- Semmi baj, már megszoktam. - Visszanéz rám. - Te voltál az első, akit jobban megismerhettem. - Kicsit zavarba jöttem ennek hallatán. - És most itt a vége...
- Mi??? Minek a vége? - Akadtam ki.
- Nem maradhatok veled örökre, és mire holnap újra felébredsz, már nem is láthatsz engem... szerencsére engedéjt kaptál, hogy megtarthatds az emlékeid, így nem fogsz elfelejteni. - Éreztem, hogy valami összetörik bennem.
- Nem... Nem nem és nem! Nem akarlak elveszíteni!!! - A szivem összeszorult. - Nem mehetsz el mindezek után!
- El kell mennem... neked itt van a helyed, nekem pedig máshol. - Még mindig a csillagokat nézi, majdnem háttal nekem. - És jobb is lesz így...
- Nem lesz jobb! - Az előző mondatai teljesen felhúztak. - És nézz rám, ha hozzámbeszélsz! - Ekkor felém kapja a fejét, és én meglepődve látom, hogy szemeiben könnycseppek gyülekeznek. - Ne nézz így rám, mert én is sírni fogot. - Én is a könnyeimmel küzködtem.
- Döntsd már el végre. - Nevetett zavartan egy kicsit. Aztán újra csend lett.
- Adhatok valamit köszönet képpen? - Kérdeztem.
- Ahhan. - Bólintott egy aprót.
Odahajolok, és egy kis puszit nyomok az arcára, amire elvörösödik, és hátréb kapja a fejét.
- De már segítettél nekem, nem kell ezt tenned. - Közben máshova kezd nézelődni.
- De én ezt szeretném neked adni. - Éreztem, hogy elégge nyomulósnak tűnhetek, így visszafogtam magam.
-Hát akkor... köszönöm. És szerintem jobb is ha megyek. A búcdúzkodás nem az erősségem... - Felállt és hátrébb lépet.
- Ne! Ne így! - Kiálltottam, mielőtt eltűnhetett volna.
- Mi? - Nézett kérdőn rám.
- Így olyan, mintha elveszítenélek... - Belül valahogy ez jobban hangzott.
- Akkor hogy? - Kedvesen elmosolyodott, de látszott, hogy valami gyötri belül.
- Csak... csak ugorj ki az ablakon... mintha csak elmennél, és bármikor visszajöhetnél. - "Miket beszélek én itt össze-vissza?"
- Öhm... oké - kitárta az ablakot, és kiült a párkányra, a lábát kilógatva. A hűvös levegő megcsapta az arcom, amibe beleborzongtam. - Hát akkor... izé, szia! - Intett, de nem mozdult. Látszólag valami nagyon gyötörte.
- A fenébe is! - Csapott a térdére, és visszahúzta a lábait. Én csak kérdőn nézek rá, ahogy elindul felém.
"- Közel van... túl közel!" - Gondoltam, mikor lehajolt, és céludatosan a szemembe nézett.
A következő pillanatban, mintha selytettem volna, még közeleb hajolt, és...
Megcsókolt. Az ajka meleg volt, és édeskés ízű. A kezét a fejem mögé rakta, hogy ne tudjak elhúzódni, de nem is akartam. Az első pillanatban lefagytam, a másodikban kiakadtam, de a harmadikban már viszonoztam. Pillangók repkedtek a gyomromban, hihetetlen érzés volt.
A fiú lassan elhúzódott, és nekitámasztotta a homlokát az enyémnek.
- Ezer szabályt szegtem meg eddig csak miattad, ez az egy már nem számít. - Halkan suttogott, miközben egymás szemébe néztünk. Mindketten mosolyogtunk. - És ez az, amit sohase bánok meg; a világ összes kincséért se.
- Én se... - Préseltem ki a számon. Látszott rajta, hogy nagyon örül.
- Ezt se szabadna elmondanom, de... - Egy pillanatra megállt. - ha bármikor szükséged lenne rám, akkor keresd meg a sárga csillagot az égen. Veled maradok egész életedben. Figyelni fogok onnan. - Mutatott arra a bizonyos csillagra.
Elütött a többitől sárga színével, és kúlönös fényével.
- Köszönöm. - Csuktam be a szemem, kezdtem nagyon fáradt lenni.
- Mit?
- Hogy itt vagy... és, hogy nélküled nem változtam volna meg. - Újra kinyitom a szemem.
Capela felállt, es újra odament a nyitott ablakhoz. Szavak nélkül is tudtuk, hogy mostmár tényleg mennie kell.
Kiült az ablakpárkányra, és még utoljára visszanézett.
- Szeretlek! - Suttogta, és kiugrott.
Végleg.
- Én is Szeretlek - Motyogtam magam elé az arcomra fagyott mosollyal. Összegörnyedtem, és a takarót markolásztam. Könnyek szöktek a szemembe, de a mosoly ott ragadt, keserű érzés öntött el, de az arcomon ott ült a mosoly, és nem akart eltűnni. Hiába sírtam, ott maradt, némán, és fájdalmasan.
Elment...
Kész, ennyi volt...
Vége.

                            -Vége-

Ha tetszett: Vote/Komment :)

Olyan hosszúra sikeredett, hogy külön könyvbe rakom ki, de itt is meg lehet majd találni. ;)