A hatalmas

•2•

-...egyszerűen nyoma veszett!
-Egy sárkány nem tűnhet el csak úgy!
-De szélsárkány volt!
-Szélsárkány? És hogy került oda egy szélsárkány?
-Dougda vízsárkánya...
-ELÉG! Lagen Quadre, ezennel letartóztatom Dougda Hermelin királynő testi bántalmazásáért, Dougda Hermelin királynő sárkányának elszabadításáért, Carin Westhet elrablásáért és a sárkánya megöléséért! El vele!
-Ne! Ne! Nem tettem semmit!

Lagen hiába próbált ellenkezni, a katonák lefogták, majd elvezették.
-Az ítéletmeghozatalt holnap délutánra teszem. Most pedig el!

A volt királyok és királynők egyesülete a bíróság. Carin apja dühöngött, Dougda anyja sírt, Lagen apja pedig nem hitt a szemének.

Lagent levitték a cellákba. Egy sötét, hosszú folyosó fáklyákkal kivilágítva, oldalt cellaajtókkal. Az egyikbe belökték az uralkodót, majd rázárták a rácsokat.

Lagen dühében a cella falát kezdte bokszolni. Aztán összeszorította a fogait, és leült. A hűvös börtön koszos padlója akkor olyan volt neki, mint egy ölelő anya. Szomorúan eleresztett egy könnycseppet.
-Úgy sajnálom, Caspy...nem tudlak megmenteni egyenlőre. De ha innen kijutok, kinyírok mindenkit, akinek köze lehet az elrablásodhoz. Ígérem, Caspy, ígérem.

Az idő lassan telt. Lagen szomorkásan üldögélt a sarokban. Nem amiatt, hogy igazságtalanság érte, nem is amiatt, hogy a testvére eltűnt-amiatt, hogy nem tudott ott lenni, támogatni, segíteni, harcolni. Ott, a csatatéren.

Ekkor egy furcsa zaj hallatszódott. Aztán egy sikoly, és erős léptek. Végül egy zár kattanása. Ezután minden elhallgatott.
-Hahó!-hallotta meg Dougda ismerős hangját.
-Dougda!-kiáltott vissza.
-Lagen! Hál' Istennek, hogy itt vagy...
-Hát...inkább ne lennék itt.
-Igaz is.
-Miért jöttél ide?
-Inkább miért hoztak ide. Megpróbáltalak megvédeni, de ez lett belőle-sóhajtott.
-Mi?
-A szüleim szerint a bűbájodba vontál!
-Ez badarság! Olyat nem lehet csinálni...
-Éppen ez az! Itt kell várnunk holnap az ítéletet.
-Nem akarok itt pazarolni bármennyi időt is! Mások épp hasznos dolgokat csinálnak, mi meg itt punnyadunk!
-Sajnos a törvény az törvény. Abban egyezzünk meg viszont, hogy a saját gyermekeinket nem fogjuk ok nélkül letartóztatni, ha majd mi leszünk a bíróság.
-Ebben egyetértek. Egyébként nem is kérdeztem még...jól vagy?
-Az orvosok kezeltek. Itt-ott fáslim vagy kötésem van, de komolyabb sérülések nélkül megúsztam.
-És mi bántott?
-Nem tudom. A sárkányom ki akart jutni a füstből, de hirtelen villogni kezdett. Aztán amint meghallotta Carin kiáltását, elhallgatott. Ezután keletkeztek rajtam a sérülések. Egyik pillanatról a másikra. Nem értem.
-Van egy sejtésem. Az apródok lehettek. Vagyis a szélapródok. Azok nagyon vadak.
-Igazad lehet. Már csak a sárkányok eltűnésére kéne valami...
-Láthatatlanság, vagy levegővé válás. Sima ügy az nekik.
-De sárkány színének megváltoztatása?! Azt hogy lehet?
-Erre magam sem jöttem rá...
-Szegény Carin...ha az apródok voltak, már biztos bántották őt...
-Haj' haver...hiányzol!
-Akár csak Ca-
-Ne! Ne mondd ki...
-De hát az öcséd!
-Nem szeretek róla beszélni...fájdalmas.
-Megértem.
-Köszi.

Ezután néma csend telepedett rájuk. A királynő még el is aludt, mert a fáradtság a sebei miatt hamarabb talált rá.

Lagen nem tudta, mennyi idő telt el, de hirtelen léptek zaja ütötte meg a fülét. Hirtelen megpillantott egy őrt. A cellájához dobott egy borítékot, majd ment tovább.

Először óvatosságból megvárta, mire elmegy a katona, és csak utána vette kezébe a díszes borítékot. Nagy viaszpecsétjét apró darabokra törte, majd kivette a levelet. Az írás ismeretlen volt. Túl kacskaringós és egyenletes.

Ráadásul az egészet valami furcsa nyelven írták. Lagen kereste az ismerős szavakat, de csak egyet talált, azt is a legvégén. Mikor megpillantotta, és megbizonyosodott arról, hogy jól látja, azt hitte, menten összeesik.

A lap aljára ugyanis Dentra aláírása került.

Lagen mindig is tudta, hogy Dentra nagyon erős, ráadásul egy olyan börtönben nőtt fel, ahol elbukott harcosoktól tanulhatott. Azt is tudta, hogy egyszer ki fog szabadulni, de arra nem számított, hogy pont most.
-Hé, Dougda!-kiáltott át az alvó lánynak-Doug! Hé! Kelj fel! Doug!
-Mi...mi? Mi? Ho...hol...ja...-motyogta az alvás utáni még elvarázsolt állapotban lévő lány.
-Dougda! Nincsenek túl jó híreim...
-Mi?
-Kaptam egy levelet.
-És?-ásított egyet.
-Nem ismerem se a kézírást, de a nyelvet. De találtam benne egy szót, mégpedig aláírásként, amit megértettem.
-És mi az a szó?
-Dentra...
-MI?!-kiáltott vissza idegesen a királynő. Teljesen felkelt.
-Jól hallottad...
-Add ide a levelet, most!
-Átcsúsztatom. Kapd el!

Lagen óvatosan átlökte a cella rácsai alatt a papírt, és megvárta, hogy átmenjen a szemben levő lányhoz.
-És tényleg-túrt bele a hajába idegesen Dougda.
-El tudod olvasni?
-Néhány szót. Például...sárkány, bosszú, halál, és még ez talán azt jelenti, hogy "elveszít". Nem tudok most többet megfejteni. Kellene hozzá egy rendes fáklya, egy nagy papírlap, és a kódoskönyvem.
-Akkor ki kell jutnunk innen.
-Nem akarha-
-Hogyha egy jégdarabot megfelelően csiszolsz le, akkor ki tudod vele nyitni a cellát!-vágott közbe Lagen.
-Lagen, kérlek, nem mondhatod komolyan, hogy ki akarsz szökni! Bűnözők leszünk!
-Na és aztán?! Inkább pusztulál meg itt lent a megbízhatatlan őseink ítéletére várva, míg Dentra ki tudja mit csinál éppen, mintsem hogy elmenekülj és harcolj?
-A lelkiismeretem nem enged kijönni! Meg amúgy is...ha te kimész, akkor ki fog fedezni? Valakinek el kell tűntetnie az esetleges nyomaidat, vagy el kell hitetnie az őrökkel, hogy másik irányba mentél!
-Dougda...akkor csak engem szabadíts ki.
-Menj-mondta a lány, mire kinyújtott kezével egy jégcsapot formált, majd belehelyezte a társa cellaajtajának kulcslyukába. Itt-ott csiszolt rajta egy kicsit, míg végül kattant egyet Lagen ajtajának zára. Lagen kipattant, majd Dougda felé fordult.
-Köszönöm. Ha meggondolnád magad, a Szövetségkő megmondja, merre vagyok.
-Hozd le a kódfejtő könyvemet! Sok sikert, Lagen!

Lagen elmosolyodott, majd lassan kisétált a folyosóra. Végigrohant a földdel és kövekkel kirakott folyosón, mígnem elérte a lépcsőzetet, amely a kijárathoz vezetett. Ekkor azonban meghallotta, hogy valaki lejön a lépcsőn. Gyorsan a falhoz tapadt, és egy csettintésre eloltotta az összes fákylát.

A lefelé siető alak egy szolgálólány volt, aki éppen vacsorát vitt az egyik elítéltnek. Mikor elaludtak a fáklyák, dühösen előbányászta a szoknyája zsebéből az Egységkövét, és elindult egy fáklya felé elhaladva Lagen mellett. Mikor teljesen elment mellette, Lagen felszáguldott a lépcsőn.

Mikor kiért az ajtóhoz, kikukucskált egy résen. Éjszaka volt. Pontosabban késő este. Tehát sehol egy lélek. Résnyire tárta az ajtót, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy tényleg nincs senki sem a vár azon folyosóján, kilépett a cellák hűvös kamrájából.