A hatalmas

•3•

Lagen kiosont a folyosóra. Ez volt a legkoszosabb átjáró. A kőtéglák repedezettek, a szőnyeg szakadt-kopott, a falakat takaró pár ajtó meg molyrágta, nyikorgós volt.

Óvatosan lépkedett, és ügyelt arra, hogy ne hagyjon maga után nyomokat. Elsomfordált a folyosó végén lévő régi kőlépcsőig, majd elindult rajta felfelé. A körbe-körbe kacskaringózó feljárat elég veszélyes volt, mert ha valaki netán szembe jönne vele, azt nem biztos, hogy időben megpillantja, így nagyobb volt az esély a lebukásra.

Szerencséjére senki sem akart lemenni a cellákhoz.

Lagen kiért a földszinti főfolyosóra. Tudta, hogy ebből a járatból egy kis lépcsőzés árán eljuthat a szobájáig, illetve Dougda könyvtárához, és ott a kódfejtőhöz. Ekkor ajtócsapódásra lett figyelmes.
-Nem érted?! A gyermekeink megöltek egy uralkodót, aztán összeverekedtek! Lázadás!
-Ide figyelj! Fejezd már be az összeesküvés-elméleteidet! Nem történt semmi! Egyszerű támadás volt! Valaki megtámadta őket! Ennyire megbolondultál öregségedre?!
-Ne gyere nekem már ezzel! Mindegy. Akkor engedjük ki őket, oké?! A nép mit fog szólni?! Muszály lesz mostmár ítéletet szabni rájuk!
-Mentsük föl őket. Te is tudod, hogy Mawop a halálukra szavaz. Mi ketten viszont leszavazhatjuk!
-Bűnösök!
-Nincs bizonyítékod rá! Még a lányod szerint is támadás volt! A törvényünk szerint pedig amit két tanú állít, az igaz!
-Hogy lehetsz ebben ennyire biztos?
-Ismerem őket. Nem tudnának ilyet tenni egymással.

Lagen ijedten a falhoz bújt, de a léptek erősödtek. Aztán eszébe jutott valami.

Elrohant a főlépcsőhöz, ami a pincébe vezető csiga' mellett volt. Leszedte gyorsan az egyik képet a falról. A portré alatt egy régi étellift kapott helyet. Belemászott, visszahúzta a képet, és hallgatózott. A léptek különváltak; egy ajtócsapódás és lépcsőzés zaja hallattszott.

Mikor már egy ideje csend honolt, óvatosan leemelte a képet. Azonban a várt üres folyosó helyett apja arcával találta magát szemben.
-Megvárattál-húzta fel a szemöldökét Lagen édesapja.
-Apám?! Mi?!
-Fiam, ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy te nem ülnél cellákban napokat. Tudtam, hogy meg fogsz szökni, és valahogy sejtettem, hogy itt talállak.
-Eltalálta, édesapám. Egyébként segítsen kérem eljutni a szobámig, aztán Dougda szobájáig, mert kaptunk egy levelet. A baj az, hogy éppenséggel Dentra küldte.
-Dentra?! Uram Isten! Sietnünk kell! Gyere, fedezlek!
-Köszönöm!-mászott ki Lagen, és megölelte az apját. Az idős férfi elmosolyodott, majd megsimogatta a fia hátát.
-Megyek előre, te lassan mögöttem. Elmegyünk az ebédlőhöz, kapsz néhány konyharuhát a kezedbe, hogy a nagy kupac eltakarja az arcodat.
-Menjünk-engedte el apján Lagen.

Lassan elindultak a lépcsőhöz. A király kihúzta magát, és előresietett.
-Tiszta-súgta.

Felértek az első emeleti főfolyosóra. Az ebédlő a bal oldalon volt. A szőnyeg itt az átlagosnál vörösebbnek látszott. A képek a kővel kirakott falakon egészen újak voltak, mert a legfrissebb nemzedék tagjait ábrázolták. Lassan befordultak a konyhába. A vékony faajtó teljes csendben nyílt ki. Bent egy mosogatófiú végezte a dolgát.
-Felség-hajolt meg, mikor megpillantotta volt királyát.
-Megkérhetlek, hogy hozz nekem a pincéből fácántojást? Egy jó rántottát szeretnék enni.
-Ahogy kívánja-szólt halkan a mosogatófiú, és kiszaladt a konyhából a spájz lejáratába.
-Fiam, tessék-nyomott az épp beosonó Lagen kezébe egy köteg konyharuhát.
-Nem látszik az arcom?
-Teljesen takarja a kupac.

Komótosan kisétáltak a konyhából. Végigmentek az ismerős folyosón egészen Lagen szobájáig. A fiatal fiú benyitott, és mikor látta, hogy üres a terem, ledobta a kezében lévő kupacot, és felkapta a kedvenc táskáját. Bedobálta a fegyvereit, a kulacsát, a kötélkötegét, és az elsősegély-készletét.

Felvette a hátizsákot, majd kezébe fogta a konyharuhákat. Kiment az ajtón, és óvatosan becsukta azt. Az apja a folyosó végén várta.

Mielőtt odament volna hozzá, átnézett a szomszédos szobába, ami Dougda könyvtárának is helyet adott. Egy kis helyiség, tele polccal és mindenféle tudományos vagy csillagászati olvasnivalóval. Középen egy dohányzóasztal, mellette fotelek, felette pedig egy óriási csillár függött. Őszintén szólva otthonos kis hely volt.

Lagen ledobta a cuccait az egyik fotelba, csettintésre meggyújtotta a csillárt, majd gyorsan az egyik régi könyvekkel teli polcot vette célba. A címek már lekoptak róluk, ideje sem volt sok, szóval egyszerűen kirántott egy sor olvasnivalót, és beléjüklapozott. Amelyik nem volt jó, azt eldobta.

Ekkor a királyt hallotta meg az ajtóból.
-Fiam, mennem kell egy ceremóniára. Légy óvatos!
-Jó. Köszönöm, apám, hogy idáig segített.

A király kiment az ajtón. Lagen nagyot sóhajtott. Őr nélkül nehezebb lesz a dolga, ezt pontosan tudta. Sietnie kellett.

Gyorsított a tempón. Azonban a harmadik szekrény után kezdte feladni. Már vagy háromszáz könyvet átnézett, de semmi.
-Ha én lennék Dougda, vajon mit csinálnék a menő kódfejtőmmel?-motyogta magában-Biztosan mindenkinek fájhat rá a foga, szóval eldugnám. Mégpedig egy olyan helyre, ahol sosem keresnék mások.

Lassan átnézte a foteleket, a párnákat, a dohányzóasztal minden szegletét, a polcok, szekrények hátulját, a szőnyeget, sőt még a csillárt is, de sehol sem talált semmit. Kezdte feladni a dolgot. Aztán eszébe jutott valami.
-Mi van, ha nem is a könyvtárban van?

Kinézett az ablakon. Az amúgy leírhatatlanul csodálatos tájból nem sokat lehetett látni, mivel az ablak a belső udvarra nyílt. Cserepek vették körül az egész vár belsejét, hiszen így sehol sem folyt víz a falakra. Körbekémlelt. Meglátott egy egészen új cserepet, amin kulcslyuk éktelenkedett. Már tudta, mit keres.

Még egyszer utoljára szétnézett a szobában, majd elsétált az ajtóhoz. Lassan letolta a kilincset, kinézett, és kiment az ajtón. Megemelte a lába előtt heverő hosszú, vörös színű szőnyeg szélét, majd bedugta a kezét. Érezte, ahogy ujjai beleütköznek egy aprócska tárgyba.
-Ez az!-emelte ki a kis kulcsot elégedetten. Visszasietett a könyvtárba, kitárta az ablakot, megkereste a cserepet, majd lassan belehelyezte a tárgyat. Végül elfordította.

Kattant egyet a rejtett zár, és a cserepet már el lehetett tolni. Alatta egy dobozkát talált, amiben pedig a kódfejtőt. Elégedetten vette ki a régi könyvet, majd visszazárta a dobozt, és visszatolta a cserepet. A kulcsot eltette a zsebébe.

Felkapta a hátizsákját, majd a sok konyharuhával a kezében kilépett a könyvtárból. Elbandukolt a főlépcsőig, lement egy emeletet, majd néhány szolgáló kikerülésével eljutott a csigalépcsőig.

Lassan sikeresen elért a cellákhoz. Ekkor meglátott egy őrt, aki éppen Dougdát vallatta a fiú eltűnéséről. Lagen nagyot nyelt. A katona felé fordult.
-Tán keresel valakit?
-Öhm...izé...eltévedtem. Merre is van a mosoda?-kérdezett vissza zavarosan Lagen.
-Öcsi, a második emeleten van-vágta oda neki az őr, majd visszafordult Dougdához. A lány meglátta, hogy a fiú a konyharuhákba csomagolt kódfejtőjét mutogatja, ezért gyorsan cselekedett. Egy szempillantás alatt lefagyasztotta az őrt tetőtől talpig.
-Azta! Ezt hamarabb is megcsinálhattad volna!
-Hagyjuk már ezt...inkább kérem szépen a kódfejtőmet!
-Nesze!-dobta a lány kezébe a könyvet, mire az dühösen fújt egyet.
-Óvatosabban, Lagen!
-Bocs-motyogta a fiú.

Dougda előkapta a levelet, majd a kódfejtőt a megfelelő helyen kinyitva előszedett egy lapot.
-Egy szénrudat és egy fáklyát szeretnék kérni.
-Előbb szabadítsd ki magadat.
-Rendben-sóhajtott a lány, és kiügyeskedte magát. Lagen eközben hozott egy fáklyát, illetve készített egy szénrudat. Átadta Dougdának, aki nyomban neki is látott a levél megfejtéséhez.