Annexus |☑️|

6

Lassan ősz vége volt, már a sálak és a kötött sapkák is előkerültek a szekrény mélyéről, mindenki felhúzta a vastagabb kabátját és úgy járt fel alá a városban. A diákok ugyan úgy kijártak a kis cigiszünetekben, de inkább lefagyott vörösök kézzel gyújtottak rá a következő szálra, minthogy a benti kellemesebb időben legyenek. Én sem tettem másképp a házamtól való sétálás alatt 2 szál elfogott és piros kezemre rá is fagyott néha.

2 hónapja tört darabokra a szívem kis darabokra ismét. 2 hónapja minden reggel életcél nélkül kelek, és minden este még jobban összezuhanok.
Mindenki máshogy vezeti le a feszültséget és fájdalmat. Én tanulása vetettem magam, dohányoztam és kifosztottak a könyvtárakat. Minden percben ellenszegültem az agyam logikus lépésével miszerint keressem sírjak és darabokban legyek. Mindent megtettem amit csak tudtam hisz alig volt 2 napig az életemben és mégis olyan mintha életem szerelme szaladt volna el tőlem. Egyre kevesebb barátok lett persze Yoongit és jimin sosem tudnám lerázni mégis a régi 2 hetente bulizás csak csökkent a folyosón pedig nem állították meg van szóltak utánam hogy "várj már". Láthatatlan lettem egyik percről a másikra. Nem is beszélve a fogyatkozó alakomról, napról napra éreztem ahogy szépen gyengülök le, nem edzettem még futni se jártam el mint régebben. Gyenge lettem.
A mai nap sem volt más, tanórák ahova csak figyelmem eltérése végett figyelek, végig olvasott szünetek. Egészen az utolsó óráig ez ment, de az ajtón a rajz tanár helyett mosolygós osztályfőnököm jelent meg, mindig befelé szárított fekete hajjal kis termettel. Mögötte két idősebb fiú volt akik mikor itt kezdtem végzős ként, eltűntek az egyik napról a másikra.
Minden tekintet végig merte őket, nem igazán tudtuk hova rakni őket hiszen nekik sem itt voltak a legboldogabb éveik. Minek megy vissza az ember a szenvedés színhelyére ha már egyszer elszabadult onnan?

A két idősebb mosolyogva nézett végig rajtunk és hallgatta a kedves tanárnő szavait.

- Ma az iskola volt tanulói fognak nektek bemutatót tartani az egyetemükről. Mindketten hasonló szakra indultak, a színek terek és az önkifejezés felé ha minden igaz.

Láttam ahogy nagyokat bólintanak és mosolyogva folytatják ők.

- Sziasztok Én Namjoon vagyok aki régen szemüveges volt sötét lapos haj, talán még a tablónk is itt van valahol..- Közel sem hasonlított magára sokkal magasabb lett arca is kitisztult vastag fekete keretes szemüvege is eltűnt helyette egy kerek ezüstös keretes lencse segítette a látásban. A stílusa sokkal merészebb lett és a tetoválások is sokkal felnőttesebbé és komolyabbá varázsolta őt. - Tetoválással foglalkozom mellék állásban fő állásban pedig mérnök vagyok. Az egyetemen legalább is ezt tanulom. - megvakarta a tarkóját majd a másik felé fordult.

- Sziasztok én Jin vagyok ugyan abba az osztályba jártam mint ő és az egyetem is közös lett. - Ő változott a legnagyobbat végtelenül helyes és aranyos lett. Sokkal inkább önmaga lett, fehér feliratos felsőjében elveszett és a kezén lévő néhány tetovált virág inkább volt cuki mint férfias. - Én festek mint művész és az egyetemen a különböző kultúrákat és szokásokat tanulom.

Maga az egyetem csodás volt és eléggé magával ragadónak tűnt, a mérnöki munka a bölcsészkar és az egyéb karok nem fogtak meg még a művészetekhez nem értünk.

- Az iskola nagy támogatója a művészeteknek, ezért külön kart is indítottak erre, sajnos mi sem tudunk erről többet mivel nagyon új de ha minden igaz hasznos lesz...- felemeltem szemöldököm mivel végre valami érdekeset is halottam.

Az órában ami még hátra volt belőle azon gondolkodtam mégis hova szeretnék jelentkezni vagy ha mégis megtetszik ez a hely a két fiút hogyan szólítsam meg, vagy mit mondjak nekik. Minden fejben eljátszott változat valami oltári baromságnak tűnik. A csengő élesen hasított végig a teremben és pedig meglepődve emeltem fel a fejem mikor már lassan senki sem volt a teremben. A két fiú csalódottan mosolygott össze majd pakolni kezdtek azt ecsetelve hova menjenek kávézni, minden bátorságomat összeszedve sétáltam az asztalhoz de pár másodpercig csak álltam ott és néztem rájuk, kicsit feltűnő lehettem mert rám néztek és mosolyogva figyelték minden egyes mozdulatom.