Hol a határ?

13. Kikapcs

- Tessék? - kérdezte a lány elkerekedett szemekkel.

Döbbenten bámulta a férfit és próbálta értelmezni a helyzetet, ami olyan hirtelen érte. Mégis, hogyan válhatott köddé az örömmel teli hangulat ilyen gyorsan? Botond tekintetéből eltűnt az a csillogás, amit annyira csodált egész nap. És az a kérdés, amit rémisztő komolysággal ejtett ki ajkain... A lány hirtelen köpni-nyelni nem tudott, nemhogy válaszolni. Egyhelyben álldogált, mintha földbe gyökereztek volna lábai és nagyokat pislogva fürkészte a férfi arcát, hátha megértheti őt.

- Ne haragudj! - sütötte le szemeit, ahogy elrugaszkodott a pulttól. Ujjait kusza tincsei közé futtatta, majd egy halk sóhajt hallatva emelte tekintetét újra a vele szemben állóra. Szemei elkeseredettségről árulkodtak, amitől Maja egyre rosszabbul érezte magát. - Amit tegnap tettem...

- Azt már megbeszéltük! - vágta rá élesebb hangon a lány, mielőtt újra belebonyolódhattak volna. Nem akart visszaemlékezni azokra az érintésekre, és szavakra, amik akkor a világot jelentették számára. Nem akart visszagondolni a férfi közelségére, mert tudta, hogy újra vágyna rá.

Botond szörnyülködve nevetett fel, miközben fejét csóválta.

- Velem, vagy Bellával? - kulcsolta kezeit a tarkójára.

- Hogy mi van? - röhögött fel a lány.

Teljesen összezavarodott. Fogalma sem volt, mire célozhatott Botond, a sértő hangját pedig nem is tudta hova tenni. Értetlenkedve meredt a férfira, és válaszokra várt, mert egyre kevésbé tetszett neki ez a fennállás.

- Mit mondtál el Bellának?

- Mit kellett volna mondanom? - vont vállat széttárva karjait.

- Hallottam, ahogy sírva azt mondod neki, hogy sajnálom. Azóta ezen kattogok és rettegek, hogy elveszítem őt, érted? Ha visszafordíthatnám az időt, hidd el, nem így történt volna.

Az igazság fájdalmasan hatolt Maja szívébe. Mindent megértett, és arra is rájött mekkora félreértés történt, mégis képtelen volt azzal foglalkozni. Akarata ellenére is fájtak neki Botond utolsó szavai, hiába tudta ő is, hogy, ami ott történt, valóban őrültség volt. Viszont annál létezett egy sokkal nagyobb őrültség valahol legmélyen a lány szívében, ami azt súgta, neki is jelentett annyit. De nem. Kezdte azt hinni, hogy minden, ami ott történt csupán egy álom volt mindkettejük számára. Csakhogy, amíg Majában varázslatos álomként élt, addig Botondban rémálomként.

- Mert hiba volt - bólintott Maja.

- Nem ezt mondtam.. - sóhajtott Botond.

- De ezt gondoltad. Mert ez az igazság. Hülyeséget csináltunk és kész. Az már a múlt. Bell semmit sem tud és nem is fog tudni semmit. Nem rondítok bele a kapcsolatotokba.

- Már megint kezded..

- Dehogy - csóválja a fejét. - Csak véget akarok vetni ennek az őrületnek. Adj egy kicsi esélyt arra, hogy minden rendbe jöjjön. Szerintem mindketten erre vágyunk, úgyhogy legyen ebből elég. Ahogy nemrég te is mondtad, barátok vagyunk és kész. Sőt, ha szeretnéd, még azok se, csak könyörgöm hagy lélegezhessek fel végre - túrt idegesen a hajába, miközben az őszinte szavak visszafoghatatlanul ömlöttek ki ajkain.