Hol a határ?

2. Már öt éve

Reggel a napfény ferde csíkokban szökött be az ablakon, és vetődött az ágyra. Maja magától ébredt fel, de a mai nap folyamán már nem először. Hajnalban három alkalommal is felriadt, mikor pedig negyedszerre is kiszakadt a rémálmok közepéből hevesen kapkodta a levegőt, a pólóján verejtékfoltok keletkeztek és a haja is össze-vissza állt mindenfelé. Feladta a további próbálkozást, rájött, hogy akárhogy is szeretne, egyszerűen nem tud egy percet sem aludni nyugodtan. Csalódottan és iszonyat fáradtan kúszott ki az ágyból. Az azzal szemben álló szekrényhez lépett kivenni a tegnap bedobott pólói közül egyet, hogy az izzadtságtól foltos rongyát lecserélhesse egy tisztábbra. Nem aggasztotta, hogy ő maga nem éppen a legfrissebb állapotában van, úgy vélte ezúttal úgysem kell senkinek tetszenie, így nem a jól megszokott reggeli zuhannyal kezdte a napját. Az ajtóban lévő papucsot a lábára húzta és kisétált az előszobába. Kómásan cammogott kifelé, és a hajával bíbelődött. Igyekezett valami emberi kinézetűre összefogni, és mire a konyhába ért, félig-meddig sikerült is neki. Körbenézett, de sehol sem találta Bellát, csak az ő által otthagyott papírfecnit a hűtőn.

Munkába kellett mennem. Érezd magad otthon!

Puszi, Bell

Aprót bólintva fogadta el a helyzetet. Szerencséjére neki a héten már nem kellett dolgoznia, mert szabadságot vett ki, arra a célra, hogy több időt tölthessen Zsomborral. Ez a terv azonban igencsak meghiúsult a tegnapi napból kiindulva, így maradt a lustálkodás, amit egyedül élvezhetett. Egyes egyedül, ugyanis a barátnője mégsem tudott vele lenni, ahogy ígérte. Nem haragudott rá ezért, inkább hálás volt neki, hisz befogadta őt az otthonába.

Maja kivett egy poharat a szekrényből, vizet töltött bele és aprót kortyolt belőle. A hűs ital jól esett neki, ha nem is teljesen, de kicsit sikerült felfrissítenie őt. Kiürítette a poharat, majd megtorpant. Egyedül. Hosszasan emésztgette magában ezt az egyetlen szót, ami hirtelen az egész életét belepte.

- Jó reggelt! - szólt mögüle egy mély, rekedtes hang.

Vagy mégsem olyan egyedül - gondolta magában Maja, miközben az ismeretlen hang felé fordult.

Rászegezte tekintetét az elé magasodó férfira. Mogyoróbarna haja kócosan állt, néhány kusza tincs a szemébe lógott. Ahogy figyelte az enyhén borostás, szögletes arcát, Maja rájött, hogy a fickó tagadhatatlanul jóképű, főleg azzal az elragadó szempárral. A tekintetük találkozott egy pillanatra, sötétbarna íriszei felragyogtak, ahogy a lány égszínkék szemeivel egymásra találtak. A ház vendége egyáltalán nem zavartatta magát, lejjebb vezette a tekintetét a férfi testén. Fehér pólót viselt, ami néhány foltban már átlátszónak hatott az izzadságtól. Edzeni volt - állapította meg magában Maja, ahogy felfigyelt az idegen kidolgozott izmaira. Mondjon bárki bármit, Maja szerint őrülten vonzó volt ezzel a külsővel, ennek ellenére semmiféle érzelem nem indult útnak benne, továbbra is ugyanolyan üres volt legbelül, mint azelőtt.

Oldalra döntötte a fejét és résnyire nyitott szemekkel nézett újra a barna íriszekbe.

- Ki maga? - kérdezte Maja határozott hangon.

A férfi felnevetett. Kacagásának hangja az egész helyiséget betöltötte élettel, és vidámsággal, még Maja ajkaira is mosolyt csalt akarata ellenére.

- Nem ismersz meg, Maja?

A lány hevesen a fejét csóválta. Akárhogy igyekezett, nem ugrott be neki semmiféle emlékkép a férfival.