Hol a határ?

15. Már vége

Ahogy teltek a napok, úgy Maja fejében egy lista egyre hosszabbra és hosszabbra íródott. Az a bizonyos "Mit NE tégy, ha valakivel a barátzónába kerülsz!" lista, ami megpecsételt mindent. Kezdhetnénk a "Ne menj el vele a parkba sétálni, "csak úgy"!" szabállyal, ami persze elég ártatlannak tűnhet, viszont jobban belegondolva mégsem az.

Egy parkban nem túl sok mindent talál az ember. Ott csak boldog párok sétálgatnak, viháncoló kisgyerekkel együtt kézen fogva, néha még egy aranyos kiskutyust is maguk körül futtatva, hogy az idilli kép tökéletes legyen.

Oké, talán ez egy kisebb túlzás, viszont az valóigaz, hogy léteznek bizony olyanok, akik tényleg csak a szerelmeseket képesek kiszúrni. Mint például Maja.

"Csak úgy", "kikapcsolódás céljából" indultak sétálni a parkba Botonddal. Azonban a lány az ott töltött első öt percben megbánta, hogy igent mondott erre az ötletre. Igaz, hogy jót beszélgettek és semmi olyan nem történt köztük, ami kínossá tette volna az együtt töltött időt, ámde a körülöttük lévő párok eléggé megnehezítették Maja dolgát. Nagyon igyekezett csak Botondra figyelni és kikapcsolni minden más gondolatot a fejében, viszont az összefont ujjakkal sétálgató szerelmesek mindig eszébe juttatták a saját fejében fogalmazódó listát, ami határozottan kijelentette, hogy kézen fogva sétálni egy baráttal nem túl helyeselt dolog. Ő pedig utálta ezt. Ahogy a "Ne nézz vele farkasszemet, még akkor se, ha elragadó egy tekintete van!" szabályt is, a tizenhetes, "Ne bújj az ölébe, még, akkor se, ha ott érzed magad a legnagyobb biztonságban!" ponttal együtt. Ezeket gyűlölte meg a legjobban a parkban töltött délután során.

Minden napra jutott egy-kettő, amit különösen nem szívlelt, de akadt olyan is, amit az összes alkalommal egyaránt ki nem állhatott:

"NE érezz többet iránta, egyszerű barátságnál!"

Ez volt a legelső pontja a listának, meg utána minden ötödik, mert valahogy ez elég sokszor megfogalmazódott benne. Erre az egy szabályra különösen figyelnie kellett, és ahogy teltek a napok, ez a feladat egyre nehezebbé vált. Kezdetektől tudta, hogy nem lesz könnyű menet ez a hét, de nem sejtette, hogy ilyen szörnyen nehéz lehet megküzdeni a saját érzéseivel. Ahányszor csak találkozott a tekintetük a szíve hatalmasat dobbant, és olyankor szinte már ordítozott magában, hogy fejezze ezt be. Egy valamit viszont mégiscsak jól csinált. Sosem mutatta ki, mit érez. Rendkívül ügyelt arra, hogy semmi jelét ne mutassa annak a harcnak, ami benne zajlott a Botondhoz kötődő érzései ellen. Kifelé tökéletesen hozta a "csak barát" formát, a tombolást meghagyta magának a nap végére, elzárkózva a saját szobájába.

Komolyan kezdte úgy érezni, mintha visszament volna az időben. Kusza érzései voltak, bugyuta gondolatai és értelmetlen hisztijei, akárcsak egy tinilánynak. Küzdött saját magával. Mindenével azon volt, hogy mindazt a sok érzelmet, ami Botond felé irányult elnyomja, mire a legjobb barátnője hazaér. Akkor már békét akart tudni maga körül, és ami annál is fontosabb, békét akart magában. Három napja maradt erre a feladatra. Már csak három napot kellett átvészelnie Bell érkezéséig. Ez már biztossá vált. Bella megígérte, videochaten keresztüli kisujjesküt adott rá, hogy vasárnap megérkezik.

Péntek reggel sem tudott másra gondolni, csak arra, hogy nemsokára vége az egész kusza hétnek. Három nap maradt hátra. Onnantól már nem számolt több kettesben töltött éjszakázással, táncolgatással, autóroncsolással, bowlingozással, parkban sétálgatással, koncertre járással és még kitudja mivel. Félreértés ne essék, Maja egyszerűen odavolt ezekért a programokért, de annál sajnos sokkal jobban utálta, hogy nem adhatta mindeközben önmagát. Mert az igazi Maja összekulcsolta volna az ujjait Botondéval a csillagos ég alatt, a karjai közé bújt volna a két zene közti pihenéskor és nagyon szívesen kimutatta volna, hogy igenis többet érez egyszerű barátságnál. Ki nem állhatta a tényt, hogy a távolságtartás vált helyes megoldássá. Nem azért, mert szándékosan kárt akart volna tenni Belláék kapcsolatában. Nem. Kicsit sem. Inkább azért, mert egyetlen szabály sem volt, amit jobban utált volna a valóságnál. A valóságnál, amiben ők túl későn találtak egymásra, amiben nem jól találtak egymásra, amiben a szörnyű időzítés miatt nem szerethettek egymásba.