Nézz rám. Egy olyan fiút látsz, akinek a fél arca fekete. Akitől mindenki fél. Akit szörnynek neveznek, mert mást kapott, mint amire számított. Talán a zsarnokságot meg tudták fékezni, de az ítélkezést még nem sikerült. De nem érdekel, mert kivívok...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
‒ Készen állsz, Johnny? ‒ kérdezte az anyja, miközben felcsatolta magát a kötélre, amire az apja már rég rácsatlakozott. ‒ Erre születtem ‒ mosolyodott el, bár inkább egy öntelt vigyornak tűnt, de ez az anyját nem zavarta. A nő hátat fordított, majd megfogta a fejszéjét, és belevájta a jégbe. Felcsimpaszkodott a szöges bakancsával, ezzel feljebb tolva magát. Belevájta a jégbe a másik fejszéjét is, ezzel magasabbra húzva magát. A fiú sóhajtva felcsatolta magát a kötélre, és ő is nekilátott a mászásnak. Az anyja, apja és ő is kalandvágyók, mindig keresték a veszélyhelyzeteket. Ebben az évben egy érdekes helyre indultak el mászni, mert a hegy mellett egy hatalmas szakadék terült el, nem messze a faháztól, ahonnan indultak. A hegy lába mellett volt egy hatalmas jégtömb, a szakadék és a hegy között, amin jót nevetett a család a kocsiban az alakja miatt. Jobb kéz meglendít, bal láb feljebb rak, majd bal kéz meglendít, jobb láb feljebb rak, ezt ismételte a fiú percekig, hogy feljebb kerüljön. A fejsze, bakancs, kabát, kesztyű már minden az övé volt, nem kellett kibérelniük semmit, profinak számítottak. Szeretett hokizni is, bár a kapuban állni minden csak nem felemelő érzés. Vagy harminc kilóval érezte magát nehezebbnek az összes védelmi eszközzel, amit muszáj volt viselniük. Nagyjából a hegy felénél megfájdult a lába, talán még nem gyógyult meg teljesen, gondolta. Ahogy feljebb ért, meglátta, hogy az apja és anyja már felért, és integettek. ‒ A kötél! ‒ Jutott el hozzá a hangjuk, ami inkább kétségbe ejtő volt. Ekkor jött rá, hogy talán nem is boldogan integettek, hanem jelezni akartak neki. A biztosító kötelére pillantott, majd a csatjára, hirtelen hevesen kezdett el verni a szíve. Egész végig a rossz kötélre volt rácsatlakozva. Kikerekedett szemmel, függőlegesen megállva próbálta elérni a kötelet, bele is telt pár percbe, míg sikerült elkapnia. Gyorsan kicsatolta, de hirtelen meglátta a fölötte lezuhanó jégréteget, és bekattintotta az apja kötelére. Mikor elkezdett zuhanni, csak akkor vette észre, hogy rosszul csatolta be. Minden olyan gyorsan történt, hogy már csak a reccsenést hallotta, amit végül a gerince mentén érzett meg, majd meglátta, mibe csapódott bele, bár még nem ért véget az út. A férfi nemi szervnek gúnyolt kisebb jéghegyre esett rá, onnan pedig átcsusszant a szakadékba, kezdett minden egyre jobban elsötétedni. ‒ Ó, helló! Te lennél Johnny Hill? ‒ Fogta meg a vállát egy mancs, hogy rá figyeljen. ‒ I- ‒ válaszolta volna, de a szájából nem jött más, csak vér. A hideg menetszél belekapott a hajába, ahogy zuhant. ‒ Ó, istenkém! ‒ Hirtelen minden megállt körülöttük, nem zuhantak tovább. Két mancsát az arca köré fogta, majd megnyalta a homlokát. A fájdalom elmúlt, de még mindig nem tudott tisztán gondolkodni. ‒ Na jobb már, édeském? ‒ Csak a puha szőrmét érezte, amit a furcsa lény hozzápréselt. Egy halvány fény jelent meg, mire meglátta, hogy egy fehér macskafigura ölelgette őt. ‒ T-te meg ki vagy? ‒ Csak dadogni tudott, mivel úgy érezte, hogy az állkapcsa átdeformálódott. ‒ Azzal ne törődj, édeském. Jaj, de kis aranyos pofikád van ‒ simított végig a mancsával az arcán. ‒ Azért jöttem, hogy felajánljak neked egy lehetőséget. ‒ M-miféle lehetőség? Hallucinálok? ‒ kérdezte kábán. Felkuncogott. ‒ Dehogy, tényleg itt vagyok, és te is tényleg itt vagy a halál küszöbén. Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy miután kapsz egy szuperképességet, egy másik világban ébredsz? ‒ Azt m-mondanám, hogy e-ez lehe-hetetlen ‒ motyogta, végig a zöldes macskaszembe nézve. ‒ Pedig így van, mégis mi vesztenivalód van? ‒ Ekkor látta meg a kezében tartott fadobozt, aminek az üveglapja alatt három üvegcse volt leszíjazva. ‒ Sajnos kezd kifogyni a készlet, ezért már csak három szupererő közül választhatsz, de garantálom, hogy mindegyik különleges. ‒ Ó? ‒ Így van ‒ bólogatott, miközben végig nyalta az orrát. ‒ Ha ezt a bordó italt megiszod, hatalmasra tudsz majd nőni. Ha ezt a lila italt megiszod, nos... ez az ital elég kérdéses, még a készítők sem igazán tudják a hatását, de egy biztos. Kapukat tudsz nyitni, és ha belépsz, más-más helyeken találod majd magad. Az utolsó, ez a narancssárga ital pedig egy olyan szupererőt tartalmaz, amitől pikkelyeid nőnek, és olyan reflexeid lesznek, mint egy viperának. ‒ Tehát egyet kell választanom a három közül... ‒ ismételte meg a szavait. ‒ Nekem oly mindegy mit választok, szóval... ‒ Elkezdett mondani egy mondókát, amit még óvodában tanult, és úgy számolta ki, hogy melyik legyen. A középsőre esett a legutolsó szó, ezért a lila italt kérte. ‒ Találkozunk a túloldalon, és legyél óvatos! Ez az ital tényleg veszéllyel lehet rád! ‒ figyelmeztetett. Levette a kupakját, majd lassan belekortyolt. Mennyei íze volt, egy italéhoz sem volt fogható. Mintha... minden gyümölcsöt összepréseltek volna, ám mégis mintha egy különálló termésből lett volna, amit ő nem ismerhetett. Nyelve többet kívánt, ezért felhajtotta az egészet. A következő pillanatban pedig elnyelte a hatalmas sötétség.
