Csillagos égbolt

Chanyeol! Tönkreteszel!

          Másnap reggel az ablakomon beáramló napfény ébresztett fel, ugyanis elfelejtettem behúzni a sötétítőket. Igazából azon kívül, hogy kidőltem, mint egy darab fa, semmit sem csináltam tegnap éjjel miután hazaértem.

Már ébren voltam, de nem nyitottam ki a szemem, vissza akartam aludni még egy kicsit, de nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Próbáltam a takarómat magamra húzni, de mintha csak összement volna, sehogy sem takart el teljesen, végül feladtam a próbálkozást és csak magamhoz szorítottam, jó illata volt.
Azt hiszem visszaaludhattam, később mikor kinyitottam a szemem pihentebbnek éreztem magam az első ébredéshez képest. Kinyitottam a szemem és végignéztem a szobán majd a telefonomért nyúltam, ami az ágyam mellett volt az éjjeliszekrényen. Megnéztem az időt, 11 óra volt. Végül is, hétvége van és nem minden nap járok bulizni, szóval egy kis plusz lustálkodást néha megengedhetek magamnak.
De ideje volt összeszednem magam. Nagy nehezen felültem az ágyon és akkor vettem észre, hogy a takaróm a földön hever, ez sok mindent megmagyaráz. Az ágyra néztem, hogy akkor én mégis mivel próbáltam takarózni, ha nem a takarómmal és amint rájöttem minden álmosság kiment a szememből és felugrottam.
Chanyeol felsője! Nálam maradt tegnap éjjel! És egész éjjel ezt szorongattam a takaróm helyett! Nem hiszem el... Az egy dolog, hogy én megfeledkeztem róla, de ő miért nem szólt mielőtt elbúcsúztunk?
Annyira kellemetlenül érzem magam. Vissza kellene vinnem hozzá? Vagy majd adjam oda neki az iskolában? De akkor az egész osztály látni fogja és még furcsa dolgokat kezdenének el pletykálni, azt pedig nem szeretném.
Ha már itt maradt nálam, illő lenne kimosnom, de ha anya meglátja, akkor ő fog furcsa dolgokat gondolni és azt sem szeretném.
Jaj Chanyeol! Miért teszed ezt velem?!
Végül elhatároztam magam, miután megmosakodtam és tiszta ruhába öltöztem megkezdtem a titkos hadműveletet. Úgy kimosni és megszárítani a ruhát, hogy anya ne vegye észre. Bezárkóztam a fürdőszobába és úgy döntöttem kézzel mosom ki. Anya úgyis a konyhában főzött, szóval nem fogja észrevenni, hogy mit művelek. Felgyűrtem a felsőmet mindkét karomon és hozzá is láttam beleáztatni Cahnyeol felsőjét a meleg vízbe. Könnyebben ment mint gondoltam, mikor úgy gondoltam, hogy kész vagyok minden erőmet bevetve kicsavartam. Innen jött a nehéz része, a szárítás. Magamhoz fogtam a vizes ruhát és kiosonva a fürdőszobából átrohantam a szobámba, magamra zártam az ajtót és kitettem egy "ne zavarjanak" táblát a kilincsre.
Egy ideig gondolkodtam, hogy mit is csináljak de aztán kinyitottam az ablakot és félig kiterítettem abban reménykedve, hogy a kinti szél majd hamar megszárítja, de elég hűvös volt kint. Ezért fogtam a hajszárítót és azzal folytattam a szárítást. A szomszéd mikor kilépett az ajtón és meglátott, kicsit furcsán nézett rám de én csak bután rámosolyogtam és reménykedtem, hogy nem fogja majd anyát megkérdezni róla, hogy esetleg a lányának nincsenek-e valami problémái a fejével. Csak egy ablakban ülő, hajszárítóval ruhát szárító lány vagyok, kikérem magamnak, normális!
Ahogy ezen gondolkodtam a szívem is megállt mikor kopogást hallottam az ajtón. Jaj ne, biztos a szomszéd!

- Irene, bemehetek? – kérdezte anya kedvesen az ajtó másik oldaláról.
- Persze! – gyorsan feldobtam Chanyeol felsőjét a szekrény tetejére – Csak épp hajat szárítok. – kikapcsoltam a hajszárítót és kinyitottam az ajtót, hogy anya bejöhessen.
- Csak gondoltam mesélhetnél egy kicsit a tegnap estéről. – kedvesen és őszintén mosolygott, megnyugodtam, a szomszéd még nem mondott semmit, MÉG!
- Tényleg nem volt semmi érdekes, annyira nem volt nagy szám, egy jó ideig biztosan nem fogok újra menni. – és ezt komolyan is gondoltam, nem az én világom.

Egy ideig még beszélgettünk, véletlenül sem említettem semmit a gonosz emberekről, vagy arról, hogy meg kellett menteni, vannak dolgok, amikről jobb ha a szülők nem tudnak.
Mikor anya kiment leszedtem Chanyeol felsőjét a szekrény tetejéről ami most kicsit poros lett, de már száraz volt, lesepertem róla a port és betettem a táskámba, ott biztos helye lesz és az iskolában majd odaadom neki.
Furcsa módon ma még egyáltalán nem gondoltam Wendy-re, nem tudtam, hogy most haragudjak rá, vagy vegyem természetesnek, hisz szerelmes. De elmondhatta volna, ha a barátnője vagyok, tudnom kellett volna róla, nem? A barátnők elmondják az ilyen fontos dolgokat egymásnak. Gondoltam rá, hogy írok neki, de visszagondolva, kicsit dühös voltam rá és ha dühös vagyok valakire akkor olyan dolgokat írok amiket később megbánok, nem akartam összeveszni vele. Most nem írok neki és az iskolában majd megbeszéljük, szemtől szembe jobb lesz.
Közben bekapcsoltam a számítógépem és bejelentkeztem a kedvenc játékomba, mert a második életem a World of Warcraft, igen, gamer lány vagyok, he he.