Csillagos égbolt

Nem hazudnál, ugye?

A szobám padlójának közepén ültem, a könnyeim megállíthatatlanul folytak a szememből, de már rég nem törődtem velük, remegő kezemben a telefonomat szorongattam.

- Taehyung, könyörgöm, csak most vedd fel!

A telefon az utolsó csengés után elhallgatott, a kezemet minden erő elhagyta, a telefon hangosat koppanva ért földet én pedig egy éles tárgy után nyúltam, ami talán majd enyhíti a fájdalmamat.

De várjunk, várjunk, várjunk. Tudom, rengeteg kérdés felmerülhet most bennetek.
Mégis mi történt?
Ki az a Taehyung?
Irene, neked elment az eszed?

Igen, mondhatjuk így is.
Két hónap telt el mióta Chanyeol felsőjét sikeresen eljuttattam hozzá. Wendy és Baekhyun kapcsolata napról napra egyre szebb volt, boldogak voltak együtt és ezt jó volt nézni, már egyáltalán nem titkolták mások előtt sem, hogy mennyire szeretik egymást és nagyon aranyosak voltak. Viszont Wendy minden idejét lekötötte Baekhyun én pedig nem is akartam zavarni őket. A napjaim nagy részét újra csak az iskola és a számítógépes játékok töltötték ki. Iskola, játék, alvás, iskola, játék, alvás, hétvégén sok-sok alvás.
Viszont idő közben valamikor szert tettem egy internetes barátra, hihetetlen, introvertáltnak még az interneten sem könnyű ismerkedni, de ez mégis megtörtént. És aztán... Aztán a mindennapjaim teljesen megváltoztak. Kitudja már mennyi idő is telt el az első ''szia'' óta, de hogy azóta minden megváltozott az biztos. Mindig is egy olyan személyt kerestem, akivel őszintén tudok beszélni az érzéseimről és nem érzem magam kellemetlenül ha beszélni kell. Ő volt az akiben megtaláltam ezt a személyt és a világ hirtelen csodálatos lett. Lelki társra találtam, Taehyung, tudod, hogy rólad van most szó. Hirtelen minden probléma megszűnt, nem gondoltam az iskolára, Wendyre, Sehunra, a sok hülyeségre, a lényeg, hogy ott volt valaki, valaki aki megért és ez megváltoztatott. Felszabadult lettem, mosolyogtam, egész nap, az a bizonyos rózsaszín köd vakított el.
Más volt minden eddigi érzésnél, de... tudtam, hogy meg fogok sérülni. Megkaptam amit mindig is akartam, de az ember mindig többet akar mint amennyit kap.
És én is többet akartam.
Beleszerettem ebbe a titokzatos lelkitársba, túl hamar.
A napjaimat utána vele töltöttem, éjjeleket beszéltünk át, kedvesebb volt velem mint bárki más, csak akkor még nem sejtettem, hogy az egész hazugság volt.

~

- Te szerelmes vagy. – állapította meg Wendy kissé megleődve.

- Dehogy vagyok, ugyan már. – lapoztam tovább a könyvemben és próbáltam úgy tenni, mintha nem is érdekelne miről beszél.

- Láttalak tegnap éjjel, még hajnal négykor fent voltál messengeren.

- Nem tudtam aludni. – vontam meg a vállam.

- Az alvás a mindened! – vágott vissza, hiába, igaza volt és ezért ránéztem miközben valami visszavágáson gondolkodtam.

- Kezdjük ott, hogy ezek szerint te sem aludtál, mit is csináltál egész pontosan?

- Nahát, Irene, komolyan, ne tereld a témát. Mi történt? Mesélj már!

- Nem történt semmi! – néztem vissza a könyvembe de a telefonom kijelzője pont abban a pillanatban villant fel egy új üzenet miatt Wendy pedig azonnal lecsapott rá és olvasni kezdte.

- Wendy! – próbáltam a telefonom után kapni de Wendy ekkor már felállt a székéről és nem akarta visszaadni.

- Szóval ő az a srác!