Csillagos égbolt

Rosszul alakult éjszaka...

A tegnapi elhatározásom igazán jól hangzott és úgy gondoltam, hogy kicsit lázadóbban élni nem nagy dolog, viszont, rá kellett jönnöm, hogy a szüleimnek annyira nem tetszik ez az ötlet, szóval... most itt állok a konyhában Wendy-vel, a szüleim előtt és minden reménységem Wendy rábeszélő képességében van.

- Természetesen nem fogunk alkoholt inni és nem fogadunk el senkitől semmit, nem állunk szóba idegenekkel és végig együtt maradunk, hogy vigyázzunk egymásra. – Wendy elővette a legszebb, legkedvesebb mosolyát és várta anya reakcióját aki ezek után megadóan sóhajtott egyet.

- Úgy látom nagyon szeretnétek menni. Hát, mit tudok tenni...? – úgy tűnt anya végre megadta magát. Wendy-vel egymásra mosolyogtunk, majd újra anyára néztem.

- Akkor mi most felmegyünk készülődni. – alig tudtam elfojtani a vigyorgásomat, annyira boldog voltam és már vezettem is Wendyt felfelé a szobámba ahol miután bezártam az ajtót néma visítozásba kezdtünk és ugrándoztunk egymást ölelve.

- Végre! Azt hittem sosem fog megenyhülni! Igyekezz, mit veszel fel?

- Fogalmam sincs. – mondtam őszintén, nem gondolkodtam még ezen, eddig csak arra koncentráltam, hogy elengedjenek.

A szekrényemhez léptem és sorban kezdtem mutogatni Wendy-nek a választékot. Bíztam a döntéseiben mert ő mindig nagyon csinosan és stílusosan öltözik, én pedig inkább arra koncentrálok, hogy amit felveszek az kényelmes legyen. Nincs sok olyan ruhám ami jó lenne erre az alkalomra, hisz nem szoktam bulikba járni, de végül Wendy kiválasztott egy fekete ruhát ami talán még csak egyszer volt rajtam. Átmentem a fürdőszobába, hogy átöltözzek és hogy megcsináljam a hajam. Mikor visszaértem Wendy épp gyorsan írt a telefonján valakinek és közben alig tudta elfojtani a nevetését.

- Kivel beszélsz? – kérdeztem. Wendy ekkor pillantott fel.

- Hűha, de jól nézel ki! – kicsit zavarba jöttem a dicséretétől – Többet kellene szoknyát hordj, nagyon jól áll. Minden fiú rajtad fog lógni.

- Ugyan már. – intettem le – De mond, kinek írtál annyira? – ekkor már kibukott belőle a nevetés és mutatta is az üzenetet amit írt.

- Elhitettem Baekhyunnal és Chanyeollal, hogy nem engednek el, most ki vannak akadva. – kacagott és én is elkacagtam magam – Felhívom őket. – és már indította is a videóhívást.

- Sziasztok. Akkor ez most komoly, nem fogtok jönni? – szólalt meg Baekhyun mielőtt még bármit is mondhattunk volna és Chanyeol is ott termett mögötte.

- Igen, sajnos Irene-t nem engedik el a szülei. – mondta Wendy tökéletes színészi tehetséggel játszva a csalódott lányt, én inkább kiálltam a képből, mert tudtam, hogy akár mikor elnevetem magam.

- Add át, beszélek a szüleivel! – hallottam Chanyeol hangját.

- Semmi értelme. De ti hol vagytok?

- Itt vagyunk Chanyeoléknál. – Wendy elfordította a telefont, hogy látszódjak én is – Ejha, ahhoz képest, hogy nem engednek eléggé kicsíptétek magatokat. – Wendy elnevette magát.

- Csak vicceltem, menni fogunk. Induljatok el, mi is megyünk. – és ezzel ki is nyomta majd hozzám fordult – Készen állsz?