Félvér Tábor - Fogócska

9.☁ A vizesfejű már megint alkot...

A fasza edzésünk Jasonnel egy hete volt. Nem kell aggódni, nem történt semmi papírra vethető dolog, amit meg kéne említenem, vagy érdemes lenne külön fejezetet szánnom rá.

Csak a lapom fogy.

Az első vacsorámon sikeresen bemutattak, apám rám sem hajlandó nézni, a 11-es kabin tök ari, meg ilyenek.

Mit szoktak még mesélni?

Traktor elkerül, mint emós gyerek a fodrászt, Percyvel magunkhoz képest ritkán beszélünk, Annabetht ha tehetem, inkább nagyívben kikerülöm, Jason meg repülni tanít, ami egy nagyon király dolog lenne, ha sikerülne.

Egyedül Alice-szel tartottunk néha nagy traccspartikat, de az is abból állt, hogy kibeszéltük a napi történéseket, meg a lávafalat, meg a többit.

Barátaim nagyon nem voltak, amit annyira nem is bántam. Általában az arénában voltam, feltérképezni, ki mennyire jó harcos.

FIGYELEM! Ez nem egyenlő a kukkolással! Én nyíltan csináltam, és csak lehetséges ellenségek után kutattam!

KÖSZÖNÖM A KEDVES MEGÉRTÉST!

A nyár tombolt, minden nagyon fasza volt, meg... ilyenek...

Úgy éreztem, vagyok valaki, és fejlődöm. Ami azért magamhoz képest, elég meglepő jelenség.

A tábortűz is egy nagyon jó dolog különben.

Tudom én, hogy szeretitek ezeket az éles váltásokat. Bocsika, nincs mit tenni. Figyelemzavaros vagyok, még ha diszlexiás nem is. Úgy írom le, ahogy eszembe jut.

Visszatérve a tábortűzre...

Asszem a nyolcadik ilyen estémet töltöttem a tábor láthatatlan falai között, figyelve a folyamatosan változó színskálát a tűzben, meg hallgatva, ahogy az apollónosok a lelküket kiteszik a jó zenéért, közben félfüllel bambulva Travis és Connor Stoll következő kajacsövelő hadjáratára "figyeltem", amikor a tűz a kelleténél jobban felcsapott.

Fú, basszus, ez most olyan klisésen hangzott, hogy én nem hiszem el...

Mindegy, így történt, bizony isten!

Azaz... istenek...

Oké, ebbe bele fogok zavarodni.

Másodjára is visszatérve a tábortűzre...

Szóval ott tartottam, hogy felcsapott... nagyon...

A lángja égkékre váltott, és egy csapásra olyan csend lett az egész környéken, hogy ha valaki két szemetes kuka tetejét összecsapva mászkálna itt, berepedne az ózonpajzs a Föld körül.

Valamilyen szinten engem is felrázott a dolog, és lassan rácsúsztattam a kezem Apótonaérára.

Nem igazán tetszett a dolog.

Két igazán ismerős alak bukkant fel, én pedig ösztönösen lejjebb csúsztam ültemben.

- Veled se foglalkozom többet! - vágta nyakon Árész Tritont, aki ezt eléggé nagyon mérges szemekkel viszonozta. Ütni nem mert. Túl sok a szemtanú.

- Hogy nekem sosincs szerencsém... - motyogtam az orrom alatt.

- Még hogy neked... - morogta vissza a tengeri gyerek, mire egy páran felém fordultak.

Még lejjebb csúsztam.

- Lássuk csak...

- Apa?! - jutott el az Árész-kabin tudatáig az isten jelenléte, míg Percy Tritonra ismert rá. És ahogy elnéztem, neki sem voltak ínyére drága látogatóink.