Félvér Tábor - Fogócska

16.☁ Sötét és büdös

Vannak az életemnek olyan szakaszai, melyekre nem vagyok büszke. Sőt...

Aki ismer, az tudja, hogy a hülye ötleteimről vagyok híres. És hogy sosem lehet megmondani, mit fogok csinálni legközelebb.

A beszélgetésem a múlt éjszaka Erósszal sok mindent eldöntött bennem, megkérdőjelezett és még sorolhatnám ami végül idáig vezetett. Egy percet sem aludtam, miután lesegített a tetőről. Rengeteget gondolkodtam, agyaltam, hogy mit is kéne csinálnom. És persze, hogy hogyan. És fogalmam sem volt róla, igazából, továbbra sem.

De abban biztos voltam, sokkal több van itt a háttérben, mint amennyit Erósz elmondott. Viszont annyit tanultam az elmúlt hetek alatt, hogy ne faggassam tovább azt, aki hosszú idő után, ha csak egy kicsit is, de segített rajtam.

Hálás voltam neki. Tényleg. És nem akartam több terhet róni rá, mint amennyit így is okoztam neki. Így történt meg az, hogy egy telepakolt hátizsákkal álltam a hajnalodó égbolt alatt, egy közeli hegy tetején. Teljesen egyedül.

Nem szóltam én senkinek arról, hogy eljövök. Csak villámgyorsan összepakoltam és elhúztam a  csíkot. Mielőtt bárki felébredhetett volna.

Teljesen kidolgozott tervem volt... úgy kábé 20 perc erejéig, aztán minden attól függött, a kiszemelt isten mit mond arra, amit az okos fejemmel kitaláltam.

Egyre világosabb lett. Szépen hajnalodott, ami csak egyetlen dolgot jelenthetett.

Felemeltem a kezem.

- Tudom, Polly, hogy látsz engem... ha másért nem is, a nődért tuti erre nézel!

Először azt hittem, nem fog történni semmi. Hogy meg sem hall engem. Vagy csak simán tojik a fejemre, pláne miután felrobbantottam a hajóját. Aztán éles csikorgást csapta meg a fülem, de olyan hangosan, hogy a fülemre tapasztottam a kezem. Attól féltem, a többiek a házban meghallják és akkor lőttek az egész tervnek.

Valaki megkocogtatta a fejem. Mivel olyan erősen szorítottam a kacsóimat a fülemre, hogy konkrétan nem hallottam semmit, lassan kinyitottam a szemem.

Apollón napbarnított bőre és hófehér mosolya majd' kiverte a retinámat.

Piros izompólót viselt, fehér rövid nadrággal és szandállal. A fejét napszemüveg volt.

- Mi újság, törpe? - tette fel a kérdést, amit leejtettem a kezeim magam mellé.

- Kellene egy fuvar - közöltem tárgyilagosan.

Apollón letolta napszemüvegét az orrán és rám pillantott a sötét lencsék mögül. Arany szemei most türkizkéken világítottak.

- Fuvar? Tőlem? Miért kellene pont nekem fuvaroznom téged? Hol van a két ideggörcs? - vonta fel a szemöldökét, mire vállat vontam.

- Számít az? Soha nem érem el gyalog Delphoit, ha rájuk hagyatkozom.

- Kellett neked felrobbantani a hajómat... - jegyezte meg félszegen.

- Először is, fogalmam sincs, mit csináltam azon az éjszakán azon a hajón. Örülök, hogy túléltem. Másodszor, sajnálom - akasztottam a hátizsákomba a két hüvelykujjam.

Polly csak sóhajtott egyet.

- Megmondom én neked, mit csináltál... - ült le... konkrétan a levegőre. De legalább egy magasságban voltunk - Használtad az egyik örökölt képességed. Tudod, félistenek tudnak ilyet...

- Nem vagyok félisten - ráztam meg a fejem, az isten szemöldöke pedig újfent a magasba szökött - Mindegy, hosszú. Szóval elviszel?

- Itt sem lenne szabad lennem, és szerinted majd elviszlek a tiltott földre? - pillantott rám újfent a szemüvege felett.