Hatalmas tenyere kínzó lassúsággal csúszott végig az oldalamon.
Benyúlt a szoknyám alá. Megijedtem. Hirtelen fontam ujjaimat a csuklójára ezzel megálítva szemérmetlen cselekedeteit.
Kérdően rám nézett. Láttam a szemébe a tüzet, mely lángra lobbantott bennem valamit.
Remélytelenül habogni kezdtem, mikor megszólalt a telefonom.
Igazából örültem neki.. Megmentett a magyarázkodástól.
–Szia apa–amint a fülemhez emeltem a telefont, minden romantika elillant.
–Hol vagy Marie?–hallottam a hangján a fájdalmat.
–Csak sétálok. Anya elment?
Nem mondott semmit, mégis hallottam ahogy mondja. Láttam végigkúszni a könnycseppet az arcán. Apa ilyen volt.
–Haza megyek..–mondtam.
Nem hagyhattam egyedül.
Kérően rá pillantottam, aki már a kanapé szélén ülve figyelt engem.
Megrázta a fejét és elmosolyodott.
–Tudtam..
Nem értettem. Nem is akartam firtatni. Csak haza akartam menni. Az édesapámhoz. Akit elhagyott élete szerelme. És aki teljesen le van csúszva.
Azután nem szólt semmit csak hazavitt. Percekig állt a házunk előtt. Nem nézett rám, és én nem szálltam ki.
Hirtelen húzott magára. Könnyedén emelt át a másik oldalra. A szemeit néztem, teljesen elvesztem bennük. Fel sem fogtam mit csinál. Az a jól eső melegség ismét visszatért, és belepte az egész járművet.
Könyörögve kapkodtam a levegőért, de már úgy tűnt mind elhasználódott..
–Kérlek ne menj el..–suttogta a fülem mögé.
A nedves csókok amiket a nyakamon hagyott arra késztettek, hogy maradjak, apa elkeseredett hangja azonban magához hívott.
–Hívj fel később..–hajtottam le a fejem, és gyors csókot lopva tőle berohantam a házba.
Mintha valami láthatatlan kötelék kötött volna össze minket, már-már fájt, ahogy egyre távolodtam tőle.
De valószínűleg csak beképzeltem magamnak.
A házban teljes volt a sötétség, mintha senki nem lett volna otthon. Tulajdonképpen nem is volt.
Néztem, ahogy az összetört szív hever az ágyon, és képtelen voltam segíteni rajta. Teljesen mozdulatlanul, hangtalanul sírt.
–Én úgy sajnálom apa..–tört ki belőlem a zokogás.
Nem szólt hozzám. Isten igazából azután az este után soha többé nem hallottam beszélni. Nem is voltam otthon igazán. Én sem. Mindketten törődtünk a saját dolgunkkal, ami jelen esetben apa számára a munkája volt, az enyém meg Harry.
Nem is igazán törődtem anyával, tudtam, hogy nem jön vissza.
–Angel–emelte fel tekintetét tervrajzai fölül Harry.
Bólintottam, jelezve, hogy figyelek rá, de nem tudtam nem levenni a szemeimet egy apró kis tasakról a komódon.
–Elfelejtettem–vont vállat és felkuncogott.
Halványan elmosolyodtam és bár semmi kedvem nem volt egyeltalán létezni is, az ölébe kuporodva próbáltam élvezni az élet kis örömeit.
–Ma anyánál kell vacsoráznom..–kezdte, és tudtam mire akar célozni.
Haza kellett menjek. Anne nem tudod rólunk, csupán annyit, hogy néha összefutunk kémiát tanulni vagy festeni.
Az utóbbi időben én is elkezdtem.
Harry szerint jól megy. Szerintem sosem fogok felérni hozzá.
–Nem maradhatok nálad? Nem akarok apához menni..–szorítottam magamhoz.
–Rendben..–vont vállat.
Nem igazán zavart, hogy hidegebb volt velem, hisz tudtam, hogy szeret.
Csoda volt nézni ahogy készülődik, fésüli a haját, öltönyt vesz fel.
A kölnije illata betöltötte a házat, hiányérzet maradt bennem mikor becsukta maga mögött az ajtót egy gyors csók után.
Igaz az illatát még mindig éreztem.
Az ablakon besűvített a kellemes szellő, jelezve, hogy az ősz már a nyakunkon van.
Szerettem a színes falaveleket, a teaákat, amik hangulatossá tették ezt az évszakot.
Tétlenül ültem, és járkáltam fel s alá a hatalmas házban, melynek minden szegletét soha nem tudtam igazán megismerni.
Nem kutattam át a porosnak hitt könyvek minden lapját, és nem mentem le a pincébe.
Talán így kellett ennek történnie.
Csak a plafont pásztáztam.
Az álom lassan telepedett rá a szememre, a gondolataim nem hagytak nyugodni.
Anyám töprengtem, mit csinálhat épp akkor. És apáb, aki a következő tervrajzát készítette. Valószínűleg.
valószínűleg.
A hirtelen indulat vezérelt csupán, s talán az ördög a jobb vállamon, ami a halálomat kívánta.
Kíváncsian kezdtem kutatni az ő fiókjaiban. Talán valami nagy, titokzatos dolog után kutattam, hogy színt hozzon az unalmas, szürke óráimba.
Legnagyobb meglepetésemre meg is kaptam.
A napló, mely egykor a kezemben lapult művésztermében, engem nem is foglalkoztatva, most a kezembe volt
Az angyal a ball vállamon, most nrm figylemeztett.
Az egész testemet átadtam a rosznak.
A rossznak.
