Harry könnyes szemekkel bámulta a halott lányt. Nem lélegzett többé. És erről csak ő tehetett. Dühösen rázta meg a testet, azonban az élettelenül rogyott az ölébe. Hatalmas tenyereit a sebhez tapasztotta, melyből még szivárgott a lány meleg vére.
Sosem érintette meg az ilyesmi ennyire. Közrejátszott talán az, hogy nem ő tette ezt vele közvetlen és talán az is, hogy igazából szerette. Vagy valami hasonló, megmagyarázhatatlan dolgot érzett.
Véres ujjával lágyan simította meg újra és újra a sápadt arcot.
Valójában az őrületbe kergette őt. Valószínűleg mindenképp holtan feküdt volna aznap este a terem padlóján, csak akkor a férfi keze által.
Minden esetre már valami sokkal jobb helyen járt. Végre az lehetett ami mindig is akart lenni titkon. Mosolyogva tekintett le a férfi aggódó, mégis rettentő vonzó arcára.
Tulajdonképpen összepasszoltak.
Vér itatta ingjének selymes ujjával megtörölte szemeit. Tudta, hogy most elvesztett valamit, amit soha vissza nem kaphat már. Nem is érdemelte meg. Soha.
Felvette a gyönyörűszép testet. Szemei csukva voltak, azonban ő mégis látta a felemás csillogó tekintetet. Hiányzott neki.
A fürdőkádba fektette, a kihűlt vízet vörösre festette a vére.
Úgy érezte, az ő szívébe is kést szúrt az angyalkája.
Közben ő is megmosdatta magát a bűntől, amit igazából nem is követett el, a jel mégis rajta volt.
Szerelmét fehér lepedőbe csavarta, majd karjaiba vette és az autója csomagtartójába fektette.
A külváros felé indult. Az út mentén apró tábla hirdette: virágbolt.
Félre húzódott, majd meggyötört arcára bájos maszkot húzva lépett az idős virágárus nőhöz.
Nagy csokor levendulát vett, angyalnak címezve.
Nem vesztegette az idejét, percek múlva, már ismét az autójában ült. Magányosan. Az erdő szélén lévő földútra kanyarodott. A kocsi kerekei tökéletesen passzoltak a hepe hupás talajba.
A lepedő kissé lecsúszott a lány arcáról. A férfi ismét sírt. Nem szokta meg, hogy eluralkodnak rajta az érzelmei. Kissé furcsa.
Nem ásott sírt neki. Gondosan helyezte el a folyó mentén. Az gondolta tökéletesen fest. Így is volt.
Aztán csak ott ült a halott lányok mellett a halott szívével.
° ° °
Marie apja idegesen tárcsázta felesége számát. Hibáztatta magát. Hibás is volt. El volt foglalva a saját bánatával és még hőn szeretett lányára sem figyelt. Csak napok múlva tűnt fel neki, hogy nem jár haza.
A nő ingerült kiabálás után bontotta a vonalat. Délutánra már mind a ketten lányuk szobájában ültek, üzenetekkel és hívásokkal bombázva a halott lányt. Semmi válasz.
Anne sem tudott róla semmit. A fiáról sem. Bár ez nem tűnt furcsának. Volt, hogy eltűnt pár napra szó nélkül. Hisz érett felnőtt férfi volt.
A rendőrség nem foglalkozott Marie eltűnésével. „Biztosan csak megszökött".
Aztán egy hét elteltével két azonosítatlan holttestet találtak az erdőben. A férfi öngyilkos lett, a lány gyilkosság áldozata.
Végül még tizenkét ember maradványai kerültek elő.
A család összetört.
„a szeretet amit érzek iránta felfoghatatlan, beteges és kétség kívül nem normális. de én kész vagyok meghalni érte. hiányozni fog. nincs más amit el kéne mondanom."
az ő angyala
v é g e
