A gyönyörű lány vidáman tapsolt párat, majd sietve ült be az anyósülésre.
-Hiányoztál..-motyogta és Harry vállára borult.
-Oo szia-mosolygott hátra rám.
Görbületet húztam a számra majd lehajtottam a fejem.
A gyönyörű lány tényleg csodaszép volt.
Én még csak meg sem közelítettem.
Gyönyörű sötétvörös, laza hullámos haja minden tekintetet magára vonzott.
Zöld bársonyfelsőben és farmerszoknyában volt. Csinos.
Szégyenkezve ültem a hátsó ülésen, és az egy órácskával ezelőtti dolgokra gondoltam.
Szavai csupán bátorító mondatok voltak semmi más. Róluk még a vak is megondaná, hogy szeretik egymást.
Harmadik keréknek éreztem magam a szűk társaságban.
-Harry azthiszem itt jó lesz. Majd haza sétálok..-dőltem előre.
-Marie nem ismered a környéket. Szerintem Tullia sem bánja, hogy teszünk egy kis kitérőt.
-Nem dehogy-mosolygott lágyan.
Tökéletesen nézett ki.
Halkan mordultam egyet, és kémlelni kezdtem a mellettünk elsuhanó, szinte ugyan olyan házakat.
-Itt is lennénk! Vigyázz magadra. Üdvözlöm az anyukádat!-fordult felém, és éreztem, hogy a szemeim ismét nedvesek lesznek.
Gyorsan köszöntem el tőlük, majd hangosan csaptam be az autó ajtaját.
Elhajtottak én pedig összetörtem.
És fogalmam sem volt, hogy miért.
Harry Styles naplóbejegyzései (részlet)
„meseszerűen festett, és tényleg elgondolkodtam azon, hogyan fogom a mennyországba repíteni Őt.”
„egy nap. és csak marie angel-é leszek.”
„fehér festékre van szükségem. holnap mocskos lesz a szívem, takarítanom kell”
„tulia szép. a mennyországom még szebb lesz tőle. eddig Ő a kedvencem. hallani akarom az utolsó szavait.. kérlek ölj meg.”
-Szivem, milyen volt Harry-nél?-szegezte nekem a kérdést édesanyám.
-Jó volt.. De még nincs befejezve.. Egész szépem fest-rántottam vállat, mintha nem törődnék vele.
Felmentem a szobámba. Hiányérzetem volt. Talán London hiányzott talán Harry.
Fiona: Mizu veled csajszi?:)
Me: Fi én csak haza akarok menni
Me: Hiányzol. Hiányzik London.
Me: Itt minden mocskosul rossz.
Fiona: Te is hiányzol Angel:( De kérlek legyél boldog.
Nem voltam biztos magamban. Sosem vagyok biztos a dolgokba. bizonytalan. Bizonytalanul keltem fel minden reggel, és feküdtem le minden este.
Azt hiszem boldogtalan voltam.
Le akartam mosni. Le kellett mosnom a sok mocskos dolgot a testemről. A csókjait, a szavait, az érintését.
Nem jött le. Ott maradt.
Zokogva a zuhanyzó alatt állni jó. Magad sem tudod, hogy sírsz e.
Szerelembe esni egy pillanat alatt lehetetlen..nek tűnik. Nekem sikerült, és ez borzasztó volt.
Megpróbálni nem rá gondolni a legrosszabb amit valaha tehetsz.
Becsukod a szemed és te még akkor is látod, ahogy mással van.
Levegőre volt szükségem.
Nem ismertem a környéket. Nem is akartam megismerni.
Levegőzni akartam.
A nyár már elmúló félben volt, már amennyire lehet ezt az időjárást nyárnak nevezni.
A nap egyik bárányfelhő után a másik alá bújt.
Hűvös volt igazából.
Időközben egyre sötétebb lett, én pedig egyre messzebb kerültem a házunktól. Tehetetlenül bolyongtam az élettelen utcákon, de még egy csöppet sem vágyott "haza" a szívem. Sokkal inkább az Ő védelmező karjaiba kívánkozott, mégsem hagytam, hogy az érzések felülkerekedjenek rajtam.
Mentem előre. Előre, remélve, hogy így csak még messzebb kerülök minden problémámtól.
Aztán, valami furcsa érzés kerekedett úrrá rajtam. Éreztem valaki égető tekintetét a hátamon.
Talán másodpercenként fordultam vissza, és álltam meg bizonytalanul.
-Marie?-hangzott a kérdés az út mellett elhúzódó hatalmas parkból.
Remegve néztem a bozót közé, emberi alakot keresve, de csak percekkel később bújt elő egy fa mögül.
Harry Styles mély tekintetével találtam szembe magam.
-Mit keresel itt?-lépett elém határozottan.
Nem tudtam levenni a tekintetemet fehér, a hasa közepéig kigombolt ingről, mely több helyen szakadt volt, és száradt vércseppek borították.
Nem válaszoltam, csak csapzott orcáját néztém, és külnös módon egy pillanat erejéig elfelejtve rémületet keltő kinézetét, komolyan elgondolkodtam azon, vajon Ő is a mennyországból jött el most hozzám.
-Mi történt?-néztem sápadt arcára.
-Balesetem volt. Semmi komoly..-rázta meg a fejét.
-De te vérzel.. Miért voltál odabent?-mutattam a fák közé.
-Hazaviszlek..-morogta, és semmibe vette a kérdésem.
Nem akartam firtatni.
Kis, szúnyogcsípés szerű fájdalmat éreztem a combomban, fogalmam sem volt mi lehetett az. Csak arra emlékszem, hogy émelyegni kezdtem és levert a víz.
Fogalmam sincs, hogy jutottam haza.
Igazából nem is akartam tudni.
Úgy éreztem mintha a gondjaim és az érzéseim elszállnának, és csak úgy léteznék.
Igazából jó érzés volt.
Feküdni az ágyamban gondtalanul, semlegesen, bele se gondolva abba mi lesz holnap vagy holnap után.
Mosolyogva a plafont bámulni.
Forgott a világ és ez tetszett. Mintha tényleg a mennyország felé vezető úton kúsztam volna.
