Cont(r)act /Larry Stylinson~Befejezett/

38

Halihóóó!:D Ahogy ígértem itt a folytatás hamarabb a megszokottnál. A kövi részt is igyekszem picit hamarabb hozni! Köszönöm szépen a pozitív visszajelzéseket, ezek tényleg erőt adnak, hogy még egy hosszú nap után is örömmel tudjak leülni és sokadjára is javítani egy-egy részen. Jó olvasást!;*

~Harry~

Már csak a nagy, nehéz diófaajtó is tiszteletparancsoló volt, ahogy idegesen előtte toporogva, tanácstalanul néztünk egymásra.

-Be kell mennünk...-motyogta Ni és rám nézett, hátha van annyi bátorságom, hogy bekopogjak.

-Be...-bólintottam, de én se mozdultam meg.

Szerencsékre vagy éppen balszerencsénkre pont nyílt az ajtó és Mr. Payne "titkárnője" tipegett ki rajta, csinos testre feszülős ruhájában bájos mosollyal.

-Óh, sziasztok bogárkáim! -Az igazgató úr már vár titeket! -Fáradjatok be!-mondta negédes hangon, de arcára kiülő gúnyos mosoly rosszat sejtetett.

-Köszönjük...-próbáltam nyugodtan tűnő hangon, udvariasan válaszolni, majd egy nagyot sóhajtva elindultunk. Bármi fog történni, már úgysem változat semmin!

Én már jártam a hatalmas irodában, de most teljesen más lett a benyomásom róla. Már megint tisztára úgy éreztem magam, mint egy akciófilm hőse, aki tárgyalni készül az ellenség maffiavezérével. Szemem sarkából figyeltem, ahogy barátom halványan reszket, ő is érezve a mérhetetlen feszültséget, ami a helységre telepedett.

Hirtelen fordult meg a nagy, bőr forgószék, ami eddig nekünk hátát mutatta, hogy tulajdonosa a hatalmas ablakon bámulhasson ki. Mr. Payne jeges ábrázata rajzolódott ki, amit csak még ijesztőbbé tett, hogy hátulról világította meg a fény. Könyökeit a karfán, állát pedig összekulcsolt ujjain pihentette. Kirázott a hideg, annyi gonoszság sütött egész ábrázatából. Nem szólalt meg, csak hol egyikünk, hol másikunk szemébe nézett, ezzel is csak még jobban megrémítve minket.

-Ugye tudjátok, hogy nagy szarban vagytok...-szólalt meg váratlanul, vérfagyasztóan nyugodt mély hangján.

Lassan állt fel és kerülte meg az íróasztalt, ami eddig biztonságos távolságban tartotta tőlünk. Most viszont, ahogy elénk állt, hiába volt csak egy fejjel magasabb, szinte fölénk tornyosult. A szívem olyan hevesen vert, hogy minden lüktetését tökéletesen éreztem a dobhártyámon. Az ösztöneim azt diktálták, hogy fussak meneküljek, de minden erőmet összegyűjtve megembereltem magam. Nem! Már nincs hatalma felettünk neki se!!

-Eddig azt hiszem igen kíméletesen bántam veletek...-simogatta szépen nyírt szakállát és lassan kezdett körülöttünk sétálni, mint egy ragadozó, aki a prédáját méregeti, mielőtt lesújt rá.

Mindketten szinte vigyázzba álltunk és pattanásig feszült idegekkel vártuk a folytatást.

-És a hála...-folytatta mostmár cseppet sem kedves, hátborzongatóan gonosz hangján. -Mindketten leléptek két napra, úgy, hogy semmit se tudunk rólatok! -Tudjátok ez micsoda bevétel kiesést eredményezett?!

Hiába próbált nyugodt maradni, egyre hangosabban beszélt.

-Főleg a kis Göndör hiányzott...-állt meg előttem és villogó szemeit enyémekbe fúrta. -Tudod te mennyi bírságot kell fizetni, mert meglógtál, taknyos?!-kiabált arcomba és éreztem, ahogy fröcsög rám a nyála.

-De én...-próbáltam valami kifogást találni, de mielőtt feleszmélhettem volna, már a hatalmas tenyér csattant az arcomon.

Egy pillanatra megtántorodtam az ütés erejétől és könnybelábadó szemekkel szorítottam tenyerem az arcomra.