Néhány gondolat

Hiányzik

Ez kb a 8. Rész de az elejére raktam mert itt vagyok a leg őszintébb.

Megpróbáltam versben leírni de abban még nem vagyok elég gyakorlott. Nem mintha írásban az lennék.
Szoooval sokás szerint megint rámjött a depi.
Szerencsére nem ez a meg akarok halni fajta hanem inkább valami békés visszaemlékezés.
Röviden: nagyon hiányzik a szerelem.
Talán már nem pont az a lány hiányzik akit szerettem hanem az az érzés.
Valahogy még normálisan elmagyarázni sem tudom. Lehet, hogy ezt nevezik szerelemnek de valahogy én még többet látok bele. Soha senkinek nem beszélek az érzéseimről és kb nem vagyok önmagam nyilvános helyeken. Iskolában senki nem mer hozzámszólni mert olyan vagyok mint valami pszichopata. Én vagyok az a magas, fekete kabátos a hátsó sorban aki keveset beszél és félsz tőle. Pedig az eddig leírtak alapján talán leesett, hogy nem vagyok valami szívtelen.
Nah de a lényeg.
Vele valahogy meg tudtam osztani azokat a dolgokat amiket most még leiírni is nehéz mert ő is ilyen volt. Mintha valami két külvilágtól nagyon elzárkózó ember talált volna egymásra. Ő is kényelmetlenül érezte magát emberek között de valahogy együtt nem volt meg ez a kényelmetlen érzés. Sőt.
Volt amikor órákig csak egymást átölelve feküdtünk és élveztük a pillanatot (nem, nem szex. Ha engem kérdeztek ez még jobb volt mint a szex) csak feküdtünk és olyan mennyiségű szeretetet adtunk át egymásbak mint még soha senki. Minden egyes szívdobbanását és lélegzetvételét éreztem és volt valami "bizalom". Szóval senkit nem envedtem közel magamhoz és talán pont ezért őt órákig tudtam volna ölelgetni mert azt a sok visszafogott érzést így "levezetem" rajta. Jó ez lehet ijesztően hangzik 😅 de folytatom.
Szóval talán erre van szükségem megint. Erre a mély bizalomra mert jelenleg ezt senkinek nem tudom átadni de néha jól esne csak sírva ráborulni valakire akiben megbízom. Komolyan. Soha senkinek nem sírtam. Még vele sem tudtam elérni ezt a szintet a bizalomban mert tényleg nagyon zárkózott vagyok.