Néhány gondolat

"antiszociálisság"

Most volt őszi szünet és azt hiszem megártott egy kicsit. Iskolán kívül nem szoktam találkozni senkivel és szünet alatt az egyre jobban visszajövő emlékek miatt még barátokkal sem beszéltem. Teljesen bezárkóztam és egy hétig alig csináltam valamit.
Ma viszont iskolába kellett jönnöm és azt vettem észre, hogy a szokásosnál is jobban, szinte már félek az emberektől. Egész úton eddig ha valaki szembe jött a járdán akkor csak elmentem mellette de most valahogy nem bírtam nem elfordítani a fejemet nehogy bármit is lásson rajtam. Azért nem félelem volt amit éreztem de nagyon zavaró, hogy ennyire ideges leszek emberek közelében. Ez teljesen el lehetetleníti az ismerkedés bármilyen formáját. Tegnap kezdtem elővenni a téli ruháimat és azt vettem észre hogy "jól állnak". Nem szeretem dícsérni magamat de ez most egy fontos lépés nekem mert sosem voltam megelégedve magammal. Tegnap viszont valahogy örültem mert úgy éreztem, hogy elértem azt a külsőt amit akartam és erre büszke vagyok. Viszont eddig sem a külső volt a problémám és ezt ma sajnos tapasztaltam. Valahogy nagyon rossz amikor egy lány rámnéz pl vonaton vagy mint most az utcán, kedvesen mosolyog én meg csak lehajtom a fejem és próbálok nem odanézni pedig tudom, hogy akár oda is mehetnék hozzá beszélgetni mert láthatóan... Nagyon láthatóan jelzi ezt de nem merek, mert valahogy ez belém van építve. Néha már úgy érzem, hogy ezzel már nagyon sok embert megbánthattam mert nem csak nekem lehetnek ilyen érzéseim. Lehet, hogy a másik személy egy ilyen jelenet után elgondolkodik azon, hogy nekem biztos nem szimpatikus, még csak rá se néztem és elkerültem pedig pont azért kerültem el mert nagyon is tetszett és szimpatikus meg minden ezért féltem attól, hogy ha esetleg "visszajelzést küldenék" akkor lenne belőle valami ami megint egy balesettel vagy szakítással végződne. Félek és nem tudok segíteni ezen pedig már nagyon hiányzik a szerelem meg ez az egész, hogy fontos legyek valakinek.