Az én álmom [SOY LUNA]

2. Keresés

-És mi az ötleted? Luna, Luna!? LUNA!!

-Mi-mi az?-kérdeztem feleszmélve a semmibe berengésemből.

-Öhm.. az előbb nem úgy volt, hogy elmondod mi az ötleted?-kérdezte Nina, felemelt hanggal.

-Jajj, tényleg bocsi, Nina csak most valahol máshol jár a fejem.-válaszoltam kimerülten.

-Mégis hol? Netán, a Holdon, vagy a Marson, vagy egy olyan bolygón aminek Matteo a neve?-A barátnőm már lassan nem bírta ki vihogás nélkül ezért, én is visszaszóltam.

-Ha-ha! Nagyon vicces.-aztán... hát, én is elkezdtem nevetni, nem tudom milyen okból. Csak úgy együtt vihorásztunk ott mint, az őrültek később pedig már szakadtunk a nevetéstől.

Egy ideig így volt. Talán csak most jöttem rá, hogy a nevetés tulajdonképpen mennyi mindent is ér. Aztán szép lassan fellélegeztünk. Mindaketten.

-Na, akkor elmondod amit akartál vagy derítsem ki?-szögezte nekem kérdését, felvont szemöldökkel.

-Hát, arra gondoltam.. esetleg, hoogy megtanulhatnék görkorizni a pályán.-meséltem tervemet.

-Miiii??!!-kiáltott fel Nina.

-Hát..

-Ja, és hát-tal nem kezdünk mondatot.-mosolygott el Nina. Szerintem élvezi, hogy kijavíthat.

-A ja-val sem kezdünk mondatot.-úgy látszik én is ilyen vagyok. Egymásra pislogtunk egy párat, aztán folytattam. -Most akkor folytassam amit mondani akartam vagy ne?-kérdeztem.

-Tudod mit, ne veszekedjünk ezen. Hallgatlak!

-Azért gondoltam erre, mert alapból Dinnye Pityu is a pályán korizik meg körül-belül mindenki, csak mi vagyunk ilyen szerencsétlenek. A lényeg az, hogy én mindig is gondolkodtam azon milyen is lenne korizni.. úgy, mint Ambár. Csak azt nem tudom hogyan szerezzek be magamnak egy görkorit. Tényleg nem lenne rossz megtanulni görkorizni.. ki tudja, lehet lesz egy közös témánk is Dinnye Pityuval.-ábrándoztam normál hangnememben.

-Én ajánlhatok neked egy oldalt, ami tele van csupa hasznos tanáccsal és ötlettel a korizásról. KorcsolyaBarátok.com a neve, érdemes oda belátogatni.-mondta Nina.

-Köszi, majd utánna keresek.-válaszoltam egy széles mosoly keretében.

-Bocsi, most mennem kell felkészítő órára. Tudod, a matek versenyre.-nézett a karórájára, majd pakolni kezdett.

-Nincs semmi baj Nina, majd később beszélünk.-mondtam neki és közben csak arra gondoltam, hogy de jó mindenkinek, hogy van egy külön foglalkozásuk én meg a semmivel szenvedek. Ez... ez... annyira bosszant! Nembaj, ezentúl máshogy lesz.

Kezd ez a görkorizás egyre jobban megfogni. Legalább is, azt veszem észre, hogy minél többet gondolok rá, annál inkább kiakarom próbálni.

Na de, kitől kérnék segítséget? A felajánlott oldalon kívül. Megvan! Simóntól! Simón, a legjobb barátom már nagyon kicsi korom óta. Kicsivel idősebb nálam.

Simón a nagymamájával lakik és az ő szülei is szintén utazások miatt nincsenek otthon. Simón-éknak van egy sport boltjuk a házuk mellett, Álvarez Sport névvel, ugyanis maga, Simón vezétkneve az Álvarez.

Simón-nak születése óta van egy fehér csík a hajában, de senki sem tudja miért. De hol is tartottam? Á, megvan. Elmegyek Simón-hoz, hogy segítsen nekem görkorcsolyát választani, mert a boltjukban biztos nagy a választék, plusz Simón is görkorizik, persze az utcán egy egysoros görkorival. Gyakran járjuk együtt a parkokat, ő görkorival, én meg a felnőtt rolleremmel.

Már itt is vagyok a lakás előtt. Be se kellett kopogtatnom, mert már Simón barátom azonnal ajtót is nyitott nekem. Mivel idősebb nálam így okosabb is ezért is van, hogy legtöbbszőr tőle kérek segítséget és elsőnek az ő véleményét hallgatom meg valamiről. Szóva, a lényeg az, hogy ajtót nyitott nekem.

-Luna!-átölelt. Jó sok emberrel ölelkezel ma.-Hát, te?-kérdezte, szemében egy felcsillanással. Úgy viselkedik, mintha ezer éve láttuk volna egymást utóljára, pedig nem.

-Simón! Segíts!!!!-kiáltottam és azonnal azonnal a kinyílt ajtóra szegeztem tekintetem.

-ŐŐŐ, fáradj beljebb!-mutatott a lakás belsejébe, én pedig máris berohantam, vagyis inkább berontottam.

Leültünk mindaketten a nagy kanapéra, aminek a nappali közepén található meg a helye.

-Kérsz egy kis almalevet?-kérdezte Simón, miközben az elötte levő kisasztalról elővett egy üvegpohárba kitöltött almalevet és felém nyújtotta.

-Nem köszönöm nem kérek.-utasítottam vissza.-Különben is tudod, hogy én a narancslevet szeretem jobban.-vontam fel a szemöldököm, közben az előttem lévő almalére mutogattam.

-Hát, narancslevem most pont nincs.

-Mindegy most nem ez a lényeg. Azért jöttem, mert úgy döntöttem elmondom neked, hogy elakarok kezdeni görkorizni a Jam&Rollerben.-kíváncsi vagyok, hogy reagál a döntésemre.

-Luna, ez nagyszerű!-ezek szerint, jól fogadja.

-Igen, csak még nincsen egy korcsolyám és pont itt akartam keresni egyett. Gondoltam segítenél egyett beszerezni.-mondtam a karkötőimet igazítgatva, kisebb nevetések közepette.

-Azzal nem lesz gond. Majd találunk neked egy jó korit, de várjunk....... Luna Smith meg akar tanulni görkorizni? Itt valami nem stimmel....-ettől tartottam. Francba! Simón túl jól ismer.

Nem válaszoltam semmit, mert elakadtam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól ismer.

Nemsokára egy zene törte meg a köztünk lévő csendet. Sőt, valami metál zene.

Simónnal azonnal felmentünk az emeletre. ahol mindaketten a nagymamája szobája felé kaptuk fel a fejünket.

Simón nagymamája az ágyán feküdve kapcsolgatta ki-be unokája hangszóróját ahonnan rock zene üvöltött.

-Nagyi!-Simón odafutott és elvette a nagymamája kezéből a hangszórót.-Mit csinálsz az én hangszórómmal?-kérdezte a fiú, a tarkóját fogva.

-Azthiszem véletlenül ráestem az ágyamra, aztán rámesett ez a hangszóró és beindult. Kikapcsoltam, de az magától visszakapcsolt és ez így ment. Valami nagyon nincs rendben ezzel a hangszóróval.-mondta a nagymama.

-Rendben, nagyi! Te nyugodttan feküdj vissza, majd én megoldom.-mondta Simón és visszakísért a nappalijukba.

-Luna, te menj a boltba és nézelődj a görkorik között, amíg én nem jövök.-ezután elment.

Az Álvarez Sport-hoz vettem az irányt görkorit keresni és közben segítségemre is volt a KorcsolyaBarátok.com is. Később becsatlakozott nekem segíteni Simón, de a végére fárasztó munka után találtam egy szuper kényelmes görkorit, ami ráadásul gyönyörű is volt.

A kimerítő nap végén elköszöntünk Simónnal egymástól és én haza mentem. Már alig várom a holnapot, ugyanis a pályán leszek. Értitek?! Én a pályán, ez kész őrület. ÉN a PÁLYÁN!!!

Még most is nehezen  tudom felfogni. Végülis egyszer ígyis-úgyis lekell győznőm a félelmemet. Egy szó, mint száz; sosem lehet túl késő belekezdeni egyes dolgokba. Á, túl sok minden kavarog a fejemben úgyhogy kikell ürítenem őket ami nálam az alvást jelenti.