Az én álmom [SOY LUNA]

4. Igazság 1/2

Nehézkesen a nővérem felé gurulok, akin szintén görkorit látok. Ambár is elém gurult háta mögött Benicióval, meg persze egy szúrós pillantással.

-Luna, mégis mit keres rajtad ez a görkori és mit keresel itt?-kérdezte tőlem a nővérem dadogva.

-Bocs, Ambár. Lehet esetleg nem említettem, de én is megakartam tanulni görkorizni, ezért Simónnal vettünk nekem egyett.-mondtam, arcomon egy görbe vigyorral.

-Hogy micsoda?-habogott tovább.-Luna, egyértelmű, hogy te még nagyon kezdő szinten vagy, hiszen alig csak most kezdtél el görkorizni.-mutatott rám, mintha valami kisgyerek lennék, akinek mindig-mindent elkell magyarázni.

-Miről beszélsz, te is voltál már kezdő ahogy itt mindenki, mert ugye itt mindenki tud görkorizni, kivétel Luna Smith.-közben keresztbefont karjaimmal, sértődötten néztem el.

-Nem, te ezt nem érted. Ez nagyon veszélyes.-emelte mélyebbre hangsúlyát.-Az imént mondta nekem Benició, hogy összeüzköztetek.-hátrapillantva láttam Beniciót, aki majd megfulladt a nevetéstől.

Legszivesebben odamentem volna és lekevertem volna egyet neki, de... nem. Nem volt bátorságom megtenni. Egyszerűen csak álltam és hallgattam tovább Ambárt. Ő sorolta tovább, miket mondott neki Benició, de én rájöttem, hogy nem akarok tovább csendben maradni, ezért kiálltam magamért.

-Á, és neki jobban hiszel mint nekem?-vontam fel szemöldököm.

-Nem, én senkinek sem hiszek, csak azt mondom, hogy még nem lenne jó neked a pályán közlekedni.-magyarázkodott.

-Akkor az utcán!-kiáltottam, de úgy, hogy az végig víszhangzott az egész pályán.

-Ott meg pláne nem.-tiltakozott ismét, mostmár ő is nagyobb volumennel.

-Ambár, kérlek ne kiabálj velem, itt mindenki elött!-halkítottam a hangomon, közben szúrosan meredtem egyenesen a szemébe. Azt hittem, hat majd valamit Ambárra, de ő csak idegesen felnevetett, ami nem tudom pontosabban mit is akart volna jelenteni.

-Kérlek Luna, ne viselkedj már ilyen gyerekesen! Én csak azért mondom ezt, mert nem szeretném, hogy valami bajod essen.

-Köszönöm.... dee megleszek.-mondtam, összehunyorodott szemmel.

-Mégis hogy mondhatsz ilyet?-háboródott fel. Nem tudtam mit tenni, ezért úgy döntöttem magára hagyom. Én mentem volna el mellette, de ő hirtelen visszarántott. Lassacskán, nevetve feléfordultam. Kiakadok? Még szép, mert majdnem elestem, a saját nővérem hibájából.

-Ambár, neked mi bajod van? Miért nem örülsz annak, hogy én is sportolok valamit? Az, hogy nem mondtam el? Persze igaz, elmondhattam volna neked, hogy szeretnék görkorizni, csak hát, alig tudunk egymással beszélni, mert mondjuk egyfolytában bezárkozól a szobádba?!?!-hosszasan vitatkozni kezdtünk ott a pálya kellős közepén, míg Ambár felém emelte a kezét, amiből jégcsapok löveltek ki.

Mindenkinek elállt a szava. Ambár felém tartotta a kezét és máris egy jégtömb emelkedett közénk. Úgy nézett ez ki, mintha ez a nagy jégtömb egy fal lenne közöttünk.

Ledöbbentem, mint mindenki más is, aki a pálya közelében tartózkodott. Ezt.. ezt hogy?

Mire felkaptam a fejem, Ambár könnyekkel a szemében szaladt el. Megérintettem a jégtömböt, láttam magamat a tükörképében. Egy darabig magamat néztem, aztán Ambár után szaladtam.

-Ambár, Ambár!!-kiabáltam. Hirtelen, nem tudtam követni őt, merre is ment, ezért megálltam a kávézó melletti folyosón. Nina felém szaladt, majd megállítiott engem.