Women [BEFEJEZETT]

1.

-Anya! Anya! - kiálltott fel Aylin Roth, amint megpillantotta a földön élettelenül fekvő anyját.

Azonnal hívta a mentőket, akik pillanatok alatt a kórházba szállították. Az orvosok a műtőbe vitték. Aylin-re így 5 feszültséggel teli óra várakozás várt. Az 5. óra végén egy orvos lépett ki a műtőből. Szájáról levéve maszkját Aylin felé fordult.

-Maga hozzátartozó? - kérdezte.

-Igen, a lánya vagyok. Aylin Roth.

-Az édesanyjának szélütése volt... - hallgatott el egy pillanatra, majd folytatta. - A vérzéses stroke igen kevés százalékben jellenző, mégis az édesanyjának a súlyosabb kimenetelű szélütése volt.

Aylin szédülni kezdett. A székek, az asztalok a levegőbe emelkedtek. Megpróbált az orvosra fókuszálni, azonban annak száján nem jött ki semmi hang. Zúgott a füle.

-Meg fog dögleni! - nevetett ördögi hangon arcába az orvos.

-Micsoda? - nézett rá Aylin.

-Tessék? - kérdezte az orvos. - Figyelt Miss Roth?

-Öhmm...igen, bocsánat. - fogta fejét Aylin.

-El sem tudom képzelni mekkora sokk lehet ez most Önnek, sajnálom. Nehéz lehet feldolgozni, hogy az édesanyja mostantól nem lesz képes semmire egyedül. 

-Mit mondott? - nézett rá aggódóan.

-Hogy nem lesz képes semmire egyedül. Miss Roth, az előbb tájékoztattam, hogy az édesanyja 5. szintű maradványtüneteket produkál.

-Az mit jelent? 

-Hogy a szélütés miatt súlyos rokkantság lépett fel. Inkontinens és állandó ápolásra, gondozásra fog szorulni. 

Síri csönd uralta a várót. Aylin szíve majd kiugrott a helyéről, nem tudta, mi tévő legyen. 5. szintű maradványtünetek? Ez biztosan csak egy rossz álom lehet... De nem az volt.

-Sajnálom. - mondta együttérzően az orvos.

-Mikor tudom hazavinni? - kérdezte könnyes szemekkel Aylin.

-Még ma este megfigyeljük, holnap délután hazaviheti.

-Köszönöm Doktor úr.

Aylin lassan összeszedte magát és hazaindult. A ház a külváros egyik utcáján feküdt, messze mindentől, mögötte csak egy hatalmas erdő volt. Az anno még szép, családi ház mára már lepukkant és idős volt. Külseje inkább hasonlított egy szellemszálláshoz, mint menedékhez. Két emeletes volt, melyre rozoga lépcső vezetett fel. A pincében azelőtt édesanyja munkálkodott, mint varrónő. Aylin benyitott a házba, majd lassú léptekkel felment a szobájába. Levetkőzött, míg a tükörben nézte magát. Elégedettnek látszott miközben kezeivel lassan végigsimította testét. A hajához ért, majd ránézett közelebbről is.

-De unom már ezt a szart! 

Hirtelen elkezdett kutatni a szekrényében, ollót keresett amivel megszabadulhat megunt derékig érő hajától. Végül talált egyett. Copfba fogta haját, majd az álla alatt levágta. Megigazgatta, még itt-ott belevágott, majd elégedetten nézett a tükörbe.

-Így ni, ez a bob sokkal jobban áll.

Haját összeszedte a padlóról és zacskóba tette. Néhány perc múlva kopogtak az ajtaján. 

-Óh, hát meg is érkezett. - szólalt meg teljesen más hangon.

Lassan lement a földszintre és kinyitotta az ajtót.