Andreas

"Haláli" bál

Sziasztok!
Meg hoztam a hatodik részt, remélem mindenkinek tetszeni fog.
Sok ölelés és mégtöbb puszi: "Willer"
❤️ -T- ❤️

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Chelsea Dias~

Délután kettő óra körül kezdtem el készülődni. A hajam kiengedtem, a sminkem neon színekkel volt tele.. aranyos rózsaszínes ruha volt rajtam, flitterekkel természetesen. Magassarkú, meg pár ékszer. Tökéletes volt, de valahogy még sem tűnt olyan jónak. Rossz előérzetem volt.. az egész estéhez, nem volt kedvem.

~

Chris eljött értem, szépek voltunk, az egyetlen dolog ami felvidított, hogy társam boldog volt.

-Gyönyörű vagy-mondta.

-Köszönöm..-mosolyogtam.

-Figyelj, nem muszáj végig velem maradnod, keresd meg Amandát és érezzétek jól magatokat!-Mosolygott.

-Hogy hogy?-Nagyon látszott volna rajtam hogy nincs kedvem ehhez?

-Amandának volt valami baja és te se vagy a toppon.. szükségetek van egymásra..-miért nem szeretem őt.. annyira kedves, és megértő.

Eközben megérkeztünk, kiszáltunk a kocsiból, bekísért a csillogó terembe. Minden lilás színt vett fel. Megszorítottam a kezét és egy puszit adtam az arcára.

-Köszönöm-mosolyogtam. Ő is csak mosolygott.

Nem találtam Amandát, de mivel sokszor késik így elvegyültem.. nemsokára már a sötét tömeggel mozogtam, mivel Chrishez nem akartam visszamenni.

Andreas~

Hosszú kabátomban, cigivel a számban sétáltam egy utcán aminek a nevét se tudam. Annyi sejtésem volt, hogy messze van attól a kibaszott báltól. Nem volt nagyom fagyos az idő, de erős szél fútj, amitől úgy érezted legalább 10 fokkal hidegebb van. Amint kifújtam a számból a füstöt, meleg lehelletem miatt erős alakot akart ölteni, de a szél elsodorta. Minden olyan lassú volt. A fülemben valami depis zene ment, én pedig próbáltam elhitetni magammal, hogy most nem létezik semmi. Néhai léptek, kiabálások, ajtócsapódások.. megszokottak voltak, minhta csak az óra kattogna. Egyre idegesítőbb volt agyam zakatolása, szemeim a járdák repedéseit emezték

Aztán valaki a hátam mögött sikítot, mielőtt megfordulhattam volna valami erős durranás szerűt hallottam. Nem láttam még teljesen mi történt, de a kis részletek melyek egyre tisztábbá mosódtak, mintha szúrták, feszítették volna a szemem. Lassú volt minden, de mégis olyan gyorsan történt. Egyre jobban sípolt a fejem, nem értettem az egészet. Egy test zuhat a földre pár méterre tőlem. Undor rajzolódott ki az arcomon. A lány ruhája össze volt tépve, pedig olyan igényesnek tűnt. Minden részletre figyelt, most a kis hibák melyeket ügyesen elrejtett, a legkedvesebb részei voltak e képnek. Nem volt szép, ez a "kedves" dolog talán még jobban kiemelte tisztaságát. Milyen ártatlan, de mocskosnak tűnt. Gyenge végtagjai koszosak voltak, arca össze volt verve. Alig mozgott. Mire teljes volt a kép már jött az újabb durranás, de csak sípolt minden. Egy könny gördült végig az arcomon. A lány nem mozdult. Lelőtték.. vagyis Brandon.. Brandon lelőtte. Kiabáltam.

-Mi a faszt csinálsz?!!-köptem a szavakat és kapkodtam össze vissza a fejemet. A srác csak röhögött. Elrobbant az agyam mikor észrevettem ki életének vetett véget "barátom". Amanda mozdulatlan teste feküdt a földön. Pár lépésembe telt és ott termettem.

-Most te iiiis!! Megérdemli ez a kurva!-csak néztem rá könnyes szemmel. Folyt az orrom, a szám kiszáradt, nyelni sem tudtam. Nem akartam, hogy észrevegye, de mély levegőt vettem.  Nyújtottam a kezem az eszközért. A srác odaadta fegyverét melyet pulcsim végével fogtam meg. Csak az ő mocskos ujjlenyomata lesz rajta.

-Na mire vársz? Ha?-nevetett gúnyosan. Rászegeztem a pisztolyt. Ordítani kezdtem.

-Térdelj le! Térdelj le bazdmeg!-nevetett miközben tette amire utasítom.

-Te be vagy szívva? Már megint Márkkal voltál ugye?!-mintha vicsorgott volna gunyoros nevetése közben.

-Mitszámít? Ne legyél olyan mint ő!-szavai összefolytak miközben a lányra mutatott.-Ki a faszt érdekel mi van velem?! Nekem ez-bökött megint gúnyosan Amandára-ez ne mondja meg mit csináljak.. hah vagy hogy mit ne!

Másik kezemmel lassan elővettem a telefonomat és hívtam a rendőrséget. Brandon nem mozdult helyzetéből csak csúnya szavakkal illette az anyukámat. Nem mertem oda menni Amandához, mi történt itt? Ekkor tényleg éreztem, hogy minden megállt, nincs semmi, csak az az egyenletes kattogás vízhangzott a fejemben mégis olyan volt minhta egy burokból hallatszott volna.

-

Újra szúrt a fejem ahogy megérkeztek a rendőrök. Nemsokára a mentősök is, akik megállapították, hogy a lány élete tényleg véget ért-e. Óriási szó ez.. olyan nehéz volt, kimondani is, hogy valaki már nincs köztünk.

-

-Hozzátartozók?-kérdezte az egyik rendőr.

-Nem ismerem a családját..-válaszoltam halkan és szomorúan.

-De egy iskolába jártak.. barátokat tud mondani?-Úristen Chelsea legjobb barátja volt..

-I.. igen Chelsea Dias, kérem elmehetek?-Nem akarom hogy tőlük tudja meg.

-Igen, és köszönjük, keresni fogjuk még az ügyben!-bólintottam.

Egy taxival indultam neki New York forgalmas utcáinak. Hihetetlen volt.. nem tudtam hol vagyok, szédültem a sok gondolattól, közben egyszerűen csak el akartam jutni Chelseahoz.

-Köszönöm!-becsaptam a kocsi ajtaját és rohantam ahogy csak tudtam. Esett az eső szóval egyértelműen háromszor is megcsúsztam, de nem nagyon érdekelt. Belöktem a bál épületének bejáratát, meleg ömlött rám. Szemem az emberek között cikázott. Minden olyan sötét volt, elmosódott alakok mozogtak egyszerre. Berontottam a tömegben, folyamatosan Chelsea nevét ordítottam. Undorító izzadság szag volt, de ez se zavart, csak dúródtam befelé. A zene ordított az emberek ütemre ugrottak, így felerősítve az óra kattogását fejemben. Azt hittem elveszítem azt az alakot aki annak a lánynak tűnt akit kerestem. Aztán megpillantottam, tudtam hogy ő az. Rögtön miután felismertem élesen láttam az arcát, az alakját. Ahogy kifelé suhan, ahogy a könnyek potyognak le piros arcáról. Basszameg. Tudtam hogy már tudja.. Követtem, de nem értem utól rögtön, a tömeg miatt. Mikor kilökte magát iskolatársai közül, az ajtó felé futott, erős csapódás jelezte, hogy elhagyta az épületet. Nemsokára én se voltam már a tömeg rabja, csak szakadtam, nem éreztem a lábam, nem hallottam a hangokat, csak őt láttam. Olyan volt mintha végtelen léptekkel sétálnék hozzá.
Ott volt az a nagy ajtó, amit ma mindenki csapkod, én se tettem máshogy. Kint megint lefagytam egy pillanatra, szemeim megint őt keresték. Aztán megtaláltám, Chelsea is észrevett.

-Te meg.. mit.. te minek.. miért ke.. mit keresel  itt?-olyan szép volt még így is. Nem mondtam semmit, csak megöleltem. Ő pedig karjaimban szipogott. A hideg esőcseppek, meleg könnyeivel keveredve áztatták kabátom. Szorítottam ahogy csak tudtam. Megint tömény mennyiségű gondolat ostromolta agyamat. Nem akartam elengedni, féltettem. Mi van ha ez vele történik? Bánthatják, olyan törékeny..

-Menjünk haza, jó?-mondtam fogalmam sincs mennyi idő után. Bólingott.

Egy taxi segítségével hamar haza jutottunk. Nem nagyon beszélt, lefeküdt a szobájába és elaludt.