Hogyan tegyél tönkre egy párkapcsolatot 5 egyszerű lépésben

1. lépés: Békülj ki vele

Hello évzáró! Hello suli!
A nyaram igazából nem telt túl tartalmasan, dolgoztam, meg nyaralgattam itt-ott. Kamillával viszont egyszer véletlen összefutottam munka után. Oda mentem hozzá, megölelt. Már ez is fura volt számomra, hisz év végén még haragudott rám. Mellesleg ő kérdezte meg előbb, hogy mizu velem. Sok minden nem történt, hagytam is a dolgot.

Eljött az évnyitó. Természetesen sikerült az első nap késve érkeznem, úgyhogy már csak magára az ünnepélyre értem be. Frankón üdvözöltem mindenkit, pacsi, kézfogások, egy két szóváltás, hogy telt a nyarad és társai. Majd végül odavergődtem haverom mellé. Kamilla előttem állt 2 embernyivel. Kérdeztem Danit, hogy hova ült le Kamilla. Mondta, hogy oda ült a lányokhoz. Megnyugodtam, hogy egy gonddal kevesebbet kell elintéznem. Az évnyitó eltelt, elkezdődtek a tanítási napok.

Az első pár napban frusztrált a tudat. Zavart Kamilla jelenléte. Mivel leghátul ülök, ezért mindig láttam, és olykor-olykor, de elő idézett bennem egy két rosszabb emléket. Ahogy telt az idő túl tettem magam ezen. Meglepő módon tök jól megvoltam nélküle, szinte már nem is hiányoltam. Amikor véletlen találkoztunk egymással akkor köszöntünk. De semmi több, el is mentünk egymás mellett.

Eljött a szülinapja. Október elején járunk. Mikor hazaértem, akkor a facebookon megláttam, hogy egy másik ismerősömnek is ma van a születésnapja. Nagyon sokáig gondolkodtam, hogy én is felköszöntsem-e Kamillát. De mivel köszöntünk egymásnak, úgy gondoltam, hogy felköszöntöm. Baj úgy sem lehet belőle. Jobb esetben Engem is felköszönt majd.

Aha.. persze. Végülis amíg csak a "Köszönöm"-öt láttam, addig nem volt semmi gond. De miután láttam, hogy az a 3 pötty még írást mutat... hát, kicsit elgondolkodtam, hogy ez egy szimpla bug csak, vagy mi lehet. Leraktam a telefont, kimentem a konyhába valamiért, majd mire visszaértem, láttam a piros egyest a chat fejénél. Ledermedtem, fogalmam sem volt mit akarhatott. Kíváncsian, óvatosan lehúztam a taskbart és megnéztem miről írt. Lényegében arról volt szó, hogy nagyon sajnálja, hogy tavaly ilyen bunkó volt velem. Ezt egész egyszerűen leláttáztam, majd elkezdtem tanulni. Estefele mikor végeztem a tanulással, akkor vissza írtam neki. Nem adtam magam olyan könnyen, próbáltam mindig felülkerekedni rajta. A végén mégis megenyhültem és megbocsájtottam neki. Ugyan zavart, hogy csak így tudott kibékülni vele, hogy nekem kellett írnom, azaz önmagától nem lett volna képes rá. Azt mondta, hogy nagyon törekedni fog arra, hogy jó barát legyen, meg hogy keresni fog, beszélni velem.

Mondhatni ezt teljesítette is. Gyakrabban írt, mint bármikor, beszélt velem. Láttam rajta, hogy komolyan gondolja, na meg élveztem is azt, hogy igazából végre nem nekem kell mindent megtennem érte. 

Még akár ma is visszagondolva... Komolyan képes voltam kibékülni azzal, akivel eddig se ment a barátság? Igen... De ez egy kihagyhatatlan lehetőség volt, főleg, hogy azt mondta, hogy mindent megtesz. Kíváncsi voltam rá és igazából nem is csalódtam olyan nagyot ebben a részében.

Pár héttel később nyüszögött, hogy keveset beszélünk. Ami igaz is volt, így mondtam neki, hogy mi lenne, ha az október 23.-i ünnepély után suli után bent maradnánk egy picit. Belement.
Úgyhogy igen, be is ültünk az Árkádba és elkezdtünk beszélgetni. Minden tök jól ment, nevettünk. Egy idő után elkezdett a dolog megint átmenni ebbe a "majdnem összejövünk" témába. Röviden fogalmazva hozzám bújt, puszik is repkedtek. Az igazat megvallva jól éreztem magam. De egy valamitől féltem, az pedig az volt, hogy ebből több lesz. Nem tudom miért, de nem igazán akartam többet, főleg nem vele. Vasárnap küldtem neki egy képet, aminek a lényege az volt, hogy a felhők is előbb találnak párra, mint mi.  Pénteken is elég sokat nevettünk ezen a témán, hogy milyen embereknek van párjuk, nekünk meg semmi. Majd ez a beszélgetés egy elég fura fordulatot vett...