A mélységbe veszve

5.rész

-Amber! -szólalt meg gyengéd hangon anyukám. -úgy aggódtam érted! -jött közelebb hozzám és megsimogatta a fejem, ami picikét fájt.

-Nemkell, már jólvagyok -mosolyogtam rá.

-Biztos? Az orvos mit mondott? Azért nemvoltam most itt, mert elmentem neked ételt venni a korház melletti Meki-be -mesélte anya és ebben a pillanatba egy hattalmassat kordult a gyomrom. Ezvan ha az ember két napig nem eszik.

-Annyit mondott, hogy nincs amnéziám és benn tartanak még jövőhét keddig, addigis pihennem kell -mondtam anyának miközbe kivettem a kezéből a papír táskát amiben a kajcsim volt. Nyami!

-Jó akkor nincs nagy baj! -tette kezét anya a mellkasára. -apád majd bejön hozzád holnap velem. Most dolgozni van, sajnos nemengedik el.

-Nembaj holnap is jó, csak hozzatok még ilyet mert nagyon finooom! -nyüszítésem után felnevettünk és anya megsimogatta a hajam. -amúgy mi történt velem? Két nappal ezelőtt. Hogy kerűltem korházba? Annyira emlékszem, hogy rajzoltam.

-Hát amikor én megtaláltalak a konyhában voltál kiterülve a lázmérő pedig melletted hevert, amikor odafutottam hozzád akkor vettem csak észre, hogy kicsikét a fejed is vérzett ezért gyorsan mentőt hívtam. -mesélte anya én pedig miközbe hallgattam próbáltam visszaemlékezni,hogy mi is volt de még mindig csak homályos képek voltak meg.

-Oh... hát... -szóhoz sem jutottam, velem még egyszer sem történt ilyen... jesszus.

-De mostmár semmi baj nincs, az orvosok majd kivizsgálnak, pihensz és jobban is leszel -mosolygott rám.

-Persze.

-De most nekem is rohannom kell a munkába ha bármi baj van Lisa megkért,hogy őt mkndjam neked, szóval ha bármi baj van hívd Lisát!
Azzal elis hagyta ő is a kis szobát.

Utána csak ültem. És ültem, és ültem.
Aztán egy idő után nembírtam csak ülni és várni a csodára. Kiszálltam az ágyamból és elhatároztam, hogy kimegyek sétálni, hisz a korháznak van egy kis kertje. Mivel most kabátot nemtudtam venni úgydöntöttem most a nátha árthat a legkevesebbet.

-Asztakurva!! -kiáltottam fel úgyanis mikor odakaptam a fejemhez-mert beszédültem-felcsúszott a tű a karomba -hogy ezt a szart nemtudják rendessen rögzíteni?!

Miután lecsillapodtam folytattam az utamat. Amikor a folyosón megláttam 'kisorvost' -mostantól ígyfogom hívni- és gondoltam ő majd rögzítheti nekem az infúziós tűt.

-Hey, szia ömm tudnád nekem vagyis letudnád ragasztani nekem az infúziós tűt?

-Ohh persze, azthittem normálisan leragasztották. -csodálkozott el.

-Jó is lenne- nevettem óvatosan.

-Na akkor várj egy picit- mosolyogott el.
Pár perc múlva már hozta is a ragasztót. Óvatosan megfogta a karom, letépett egy kicsit a ragasztószalagból és nagyon nagyon óvatosan figyelve arra, nehogy feljebb csússzon a tű a karomba. Óvatosan odaillesztette és elengedte a karom.

-Kész is -mosolygott- de azért nenagyon hajlítgasd a karod, de bármikor szívesen újra ragasztom csak szólj, nehogy nagyon fájjon.

Édes aggódik értem, meghalok.
-Köszönöm szépen, figyelek majd.

És ezzel magára is hagytam. Tóltam a kis álványom aminek a zacsijából csórdógált a lötyi. Mikor a lifthez értem hívtam is, de mikor felért láttam, hogy televan. Egy kórházba televan a lift, hogy mik nem vannak.
Megvártam míg másodszor is jött és üres volt. Köszönöm. Beszálltam és megnyomtam a nullás gombot mivel a földszintre megyek. Csukódott az ajtó és vártam, hogy leérjek. És már nyítódott is az ajtó ezért kiszálltam és elkezdtem keresni a kijáratot.
Hamar megis találtam a belső udvarra vezető ajtót, kiléptem és nagyot szíppantottam a friss levegőből. Mire a kert minden zugát körbejártam besötétedett és úgydöntöttem visszamegyek, hiszen áttis fagytan rendessen.